Kevés olyan helyszín létezik Magyarországon, amely egyértelműen tükrözi az ország állapotát. A peronok, az aluljárók olyan korrajzot tárnak elénk, amelyből süt a lepusztultság, rendezetlenség. Pl. a Stadion Buszpályaudvarnál elkészült többhetes munka után egy tiszta, korszerű mellékhelyiség, az emberek egy része azonban mégse fizeti ki a szolgáltatást, hanem pár méterre, az oszlopok mellett végzi el a dolgát. Odabent ordítozó részeg emberek zavarják a várakozókat, félelmetes néha hallgatni üvöltözésüket vagy motyogásukat.
Sok pályaudvar nem felújításra szorul, hanem az összeomlás szélén áll. A falak omladoznak, a lépcsők repedeznek, életveszélyesek, a modernizációnak nyoma sincs. Egy átlagos utas szemetet, elhanyagoltságot és mérhetetlen koszt tapasztal. Mintha ezeken a helyeken csak olyanok fordulnának meg, akiknek nincs igényük a jóra. A várók egy részében agresszív, közönséges viselkedéssel találkozhatunk, amellyel egyesek belakták a teret.
Aki ma busszal vagy vonaton utazik Magyarországon, szorong. A környezet állapota miatt, az általános rendezetlenség miatt, és a sötét, megvilágítatlan terek miatt. A késésekről már nem is említjük, mert idehaza a pontosság maga a csoda.
Pedig egy szép pályaudvarnak ma nem kellene luxusnak lennie. Ez a civilizáció minimális jele. Eljutni A-ból B-be, más országokban egyszerű, gyors és ott nem kell attól tartani, hogy majd hozzáragadunk a vonat üléséhez.
Láthatjuk, hogy nincs elegendő személyzet, ahogy szinte sehol, kevés a biztonsági őr, hiányoznak a kamerarendszerek, és a nappali melegedők, amelyek a szociális funkciók biztosítására hivatottak. Így nem válnának a pályaudvarok bentlakóhellyé.
Berlinben pl. folyamatos a személyzet jelenléte, így kisebb a rendbontás lehetősége is. Milánóban, Firenzében külön cégek üzemeltetik a tiszta, modern és mindig felügyelt vécéket.
A várókat is érdemes lenne üvegfallal elválasztani, és csak azok tartózkodhatnának azokon belül, akik valóban utaznak. Párizsban, Lyonban csak olyan utasok használhatják a várótermeket, akik érvényes vonaljeggyel rendelkeznek. Így nem válnak menedékhellyé.
Bécsben 0-24-ben járják a takarítócsapatok az állomásokat, így a tisztaság látható, érzékelhető és állandó.
Egy modern állomás közösségi tér is. Kávézók, pékségek, drogériák tömege férhetne meg, nem pedig ócska bodegák gyűjteménye, ahol kétes eredetű ennivalókat árulnak. Rendezett üzletekkel talán el lehetne terelni a problémás csoportok felbukkanását. Pl. Madridban a pályaudvar egy bevásárlóközpont színvonalán működik.
A közlekedési infrastruktúra minősége az ország önbecsülésének kérdése. Egy modern, tiszta pályaudvar csökkenti a bűnözést, javítja a közérzetet, ösztönzi a turizmust, és hosszú távon gazdaságilag is megtérül. Ez olyan beruházás, amely nem luxus, hanem a civilizáció része. A hazai pályaudvarok jelenlegi állapota fényévekre van az európai színvonaltól. Pedig ezen lehetne változtatni. Kérdés az, mikor döntjük el, hogy elég a lepusztultságból.
Csodálatos érzés lenne a közeljövőben világos, rendezett és biztonságos tereken találkozni, étkezni és várni a szerelvényeket. Milyen nagyszerű is lenne, ha azt érezhetnénk, itthon is változnak a dolgok, és valóban afelé haladunk, ami nem visszavisz bennünket száz évvel, hanem előre.
Mindannyian szeretnénk jól és gyorsan utazni, vigyázni arra, ami a miénk és megtapasztalni a gyorsaságot és a pontosságot…Vajon ez meddig marad csak álom?
