Kimondhatjuk bátran, ha egyáltalán merünk még azok lenni, hogy erős fiatalság-terror van. Minden arról szól, hogy csak addig vagyunk értékesek, használhatók, netán potenciális vásárlóerők, amíg elérjük nagyjából a negyvenes éveinket. Minden termék, ami fellelhető a fiacon, fiataloknak szól, kivéve a gyógyszereket és a betegséget megelőzőket. A ránctalanítókat, potencianövelőket kizárólag negyven körüli férfiakkal vagy nőkkel reklámozzák, és azt sugallja a minden egyes felület, hogy értékünk a fiatalságunkban rejlik. Akkor dicsérnek, ismernek el, figyelnek ránk, ha nem öregszünk megfelelő módon, ha teszünk ellene, esetleg kés alá fekszünk. Ha nincs más lehetőségünk, akkor fiatalabb társ jelenléte is megteszi, a lényeg a külvilág csodálata. Egyre több ismert embernek van 20-30 vagy akár 40 évvel fiatalabb párja, és mindezt hatalmas természetességgel fogadjuk, mert teheti, mert pénze van, és nem jut eszünkbe más, mint a követendő példa.
Valami nagyon elromlott az elmúlt évtizedekben, mert az X generáció vagy a baby boomerek tagjai szinte láthatatlanná váltak. Tudásuk, tapasztalatuk nem kell senkinek, helyette a fiatalos lendület, és a médiajelenlét lett fontos. Felmerül a kérdés, vajon miért szorítjuk háttérbe azokat, akik még más értékekkel bírtak? Miért silányulnak el az olyan fontos tulajdonságok, mint a tapasztalat, kitartás, munkabírás? Az előző generációk megtanulták, hogy erejükkel átlendülhetnek a nehézségeken, és azt is, hogy kemény munkával el lehet érni, hogy haladjanak a világban. Nem féltek a buktatóktól, és ha kellett újra meg újra nekifogtak legyőzni a hegyet, vagy épp önmagukat. Ma máshogy van ez. Ami nem megy elsőre és azonnal, tovább lépnek. Ezért nem működnek a párkapcsolatok sem, mert kevesen fordítanak rá időt, energiát. Könnyebb újat venni, mint megjavíttatni.
Vajon ez az élet rendje? Bele kell nyugodni, hogy ötven, hatvan felett nem tud mit kezdeni velünk a társadalom? Nézzünk körül! Jó esetben egy ilyen korú ereje teljében van, sokat kibírt, elviselt, ismeri a szakma csínját-bínját, és mégse veszi hasznát. A cégek, a munkahelyek nem számolnak velük, mert minden a látványra épül. Csak az számít, hogy valaki milyennek láttatja magát, hogy a megjelenése figyelemfelkeltő-e, hogy mint termék, eladható-e a piacon. Ez a termék más termékeket használ, reklámoz, és alig tud újat felmutatni, de a régit át tudja csomagolni, és az új réteg, ami jelen van a piacon, követi. Nehéz megérteni, miért fontosabb a külső, mint az elért eredmények.
Sok esetben fiatalnak lenni elég, hogy valamit elérjenek a résztvevők. A kutatások azt bizonyítják, hogy a ma nemzedéke sokkal inkább hisz a kortársainak, mint azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket az idősebbektől hall. Ha tanácsra van szüksége, egyre ritkábban fordul a szüleihez, nagyszüleihez, és tízből kilencszer hisz a TikToknak vagy más internetes fórumnak. Ez nemcsak termékekre vonatkozik, nem kizárólag használati eszközökre, hanem gyereknevelésre, párkapcsolatteremtésre, tulajdonképpen bármire, ami a mindennapokban fontos.
Mit rontottunk el mi, régebben fiatalok? Mikor következett be ez az óriási változás és vajon ennek így kell lennie? Még mindig léteznek olyan társadalmak, országok, ahol az öregek tisztelete hagyományos, ahol úgy fordulnak hozzájuk, hogy ne érezzék magukat feleslegesnek. Megemlíthetjük Szardíniát, Szicíliát vagy akár Japánt is. Abban a szellemben nevelik gyerekeiket, hogy az öregek tudása a legértékesebb, mert évek és mérhetetlenül sok tapasztalat van bennük. Azt tanítják nekik, hogy az ifjúkor múlandó, értéke közel se olyan jelentős, mint ahogy a nyugati társadalom adagolja évtizedek óta. Ha ez a tanulás erőteljesebb és hatékonyabb lenne, talán mi, öregedő X-esek, baby boomerek se éreznénk, hogy a világ elfut mellettünk, pedig mi igyekszünk. Tagadjuk, hogy nem értünk a modern kütyükhöz, igyekszünk letölteni minden fontos és nekünk még érthető oldalt, de már nem tudunk a fiatalok nyomába érni. Baj lenne ez? Tényleg akkora bűn ma megöregedni és nem úgy nézni ki, ahogy a korunkhoz illik?
A fiatalságról tudjuk, hogy szertelen, izgága és múlékony. Mégis neki adjuk a lelkünk. A baj csak az, hogy a testünk erre képtelen. Utol kellene érni magunkat ebben is, mert a végén nehéz lesz eldönteni, hogy képesek leszünk-e békét kötni önmagunkkal. Valami mindig hiányozni fog: vagy az évek, vagy a tapasztalat és az erő.
A változás azonban megállíthatatlan. Miattunk nem áll meg a Föld forgásában. Dönthetünk: kiszállunk, elvonulunk vagy küzdünk valami nagyobb, félelmetesebb lehetőséggel, amit úgy hívnak: múló idő.
Kép forrása: Pinterest
