A Véletlenül írtam egy könyvet hosszú évek óta az első ifjúsági film. Igazi családi mozi a szeretetről és a gyász feldolgozásáról. A néző, jelen esetben én, azonban kicsit meghökken azon a valóságon, amit a film bemutat. Nincs benne a szürke magyar középszerűség, nem keseregnek, panaszkodnak folyamatosan a szereplők, és csúnyán se beszélnek. Kicsit sem illenek a valóságba és ha ettől el tudunk vonatkoztatni, akkor kellemes filmet láthatunk.
A főszereplő Nina olyan házban él, amilyet kitalálni sem volt könnyű, és elgondolkodtatja a nézőt, hogy honnan telt rá az animációkkal foglalkozó apának, aki egyedül neveli 12 éves lányát és annak öccsét. Nina átlagos, jól tanul, jól sportol, és saját bevallása szerint nem viseli meg édesanyja halála, mert nem emlékszik rá. Egyesek a remekül játszó Demeter Villőt Sophie Marceau-hoz hasonlítják a Házibuliból, de Nina szerepe szerint igazi kistini, bár a szerelem témáját is érinti a film, kicsit talán többet is tesz bele, mint indokolt lenne. Pl. a film zárómondatai, de nem spoilerezek.
Nina már megtapasztalta, hogy apja, a nyolc év alatt, mióta megözvegyült, ismerkedett más nőkkel, de nem volt szerencséje, ám egy véletlen találkozás mindent megváltoztat. Nem messze tőlük lakik egy bohém írónő, akinek cspdás mesebeli háza és kertje nyitva áll, nem tart a betörőktől, mondván, mit vinnének el tőle, viszont a ház tele van értékes könyvekkel, hát nem szegénységet sugall. A kislány író szeretne lenni, bár meséin öccse rendre elalszik, ezért elhatározza, hogy megkéri a kedves, írói válsággal küzdő hölgyet, segítsen neki világhíressé válni.
Kettejük beszélgetése sem mindig életszerű, de fogjuk rá, hogy kellemes és sorsszerű. Nina apja maga a tökéletes férfi: sármos, intelligens, nyugodt, de amikor egy születésnapra éjfélig engedi el a 12 éves lányát, aki tízre akar hazaérni, akkor felkapjuk a fejünket. A néző érzi, hogy az egész filmet nem a magyar valósághoz tervezték, de ha nem hagyjuk, hogy a fentiekhez hasonló gondolatok visszarántsanak bennünket a földre, akkor szeretni fogjuk, sőt a merev nagynénit is, aki időnként betoppan a családba rendet tenni. Tenki Réka tökéletesen hozza a szerepét.
Az apa új szerelme a gyerekek előtt bontakozik ki, és választottja szinte tökéletes. Nem tolakodó, kedves, vidám, és szemmel láthatóan a gyerekek barátja akar lenni, miközben még nem sejti, hogy Nina szívében ott van édesanyja képe. Azaz nincs, és talán ez az egyik legfurább és leghihetetlenebb része a filmnek. Hogyan lehetséges az, hogy nincs közös képük, sőt az anyukáról nem maradt egy régi kép sem a múltból? Ami fellelhető, azon nem látszik az arca. Valahogy ez nem tűnik jó ötletnek, bár a filmekben nem egy ilyen furcsaság szokott előfordulni.
Miután a néző, aki teli lelkesedéssel, nyitottan ül be a moziba, kicsit csalódva jön ki, bár a film nem rossz, de nem is tízből tízes. Szerethető, kellemes, de tényleg nem akar többet adni annál, amit mutat. Mintha nem hazánkban játszódna, pedig benne van a Balaton, Budapest és a Bagossy Brothers csodás zenéje. Mégse ragadja el teljesen az ember szívét. Mosolyra és könnyezésre is ad olykor-olykor okot, de nem lesz a filmek filmje. Talán nem is baj. Mindenesetre érdemes megnézni, mert végre olyan színészeket is láthatunk, akik nagyon jók, hiszen az apa szerepében Mátray László, és a szerelmét alakító Rujder Vivien is kiváló, nem beszélve a bohókás írónőt játszó Zsurzs Katiról.
Kicsit rózsaszín, kicsit napsugaras ez a film, amelynek azonban vannak mélységei, és a kamaszok is végre találhatnak benne olyasmit, ami nem durran, robban, villog, hanem az érzelmeikre hat, amelyekkel épp hadilábon állnak. Mindenesetre jó látni, hogy az emberek újra elkezdtek moziba járni, és nem jelentik ki feltétlenül, hogy nem szeretik a magyar filmeket. Ezt azért se jó ötlet, mert olyan kategória nincs, hogy magyar filmek, helyette olyan van, hogy jó vagy rossz magyar filmek.
Mostanában azonban egyre inkább részesei lehetünk a jóknak! Jó mozizást!
Kép forrása: Port.hu
