Adrienn egy másik világban élt. Abban, ahol csak egyféle szabály létezett: az, amit az apja mondott. Anyja és két húga buzgón bólogatott neki, de ezt megszokta. A lányok még kicsik voltak, több, mint tíz évvel fiatalabbak nála, anyjának meg sose volt egy önálló gondolata. Ő maga is hasonlóan erőskezű apa felügyelete alól próbált kiszabadulni, de ugyanabba a folyóba lépett. Férje, bár az elején más arcát mutatta, hamar megváltozott, és hajszálpontosan úgy viselkedett, mint apósa. Szerették is egymást, mert mindkettőnek az volt a hitvallása, hogy a nők gyengék, könnyen eltévelyednek, ezért kell melléjük valaki, aki erősen fogja őket.
Adrienn azonban nem hasonlított a családjára. Nem örökölte anyja megalkuvó, könnyen megtörhető jellemét, de apja fennhéjázó, erőszakos természetét se. Sokáig palástolta, mi lakozik benne, de talán hét vagy nyolcéves lehetett, amikor először nyitotta ki a száját apjának ellenkezve. Ezen mindenki úgy meglepődött, hogy nem verték meg. Pedig a verés minden nap benne volt a levegőben. Ha nem úgy ült az asztalnál, ahogy kellett, kisebb nyaklevessel honorálták, ha rossz jegyet hozott haza, körmös lett a „jutalma”. A rossz jegy a nem ötöst jelentette.
Isten nem szereti a rest és tanulatlan embereket, súgta oda neki az anyja, amikor az ujjaira mérte az ütéseket. Ötöt-ötöt mindkét kezére. A körmös egy olyan büntetési forma, amely nem látványos, bár igen fájdalmas. A 21. század második évtizedében is lehet így intézni a hatalmi pozíció érvényesítését, mindegy hogy van már telefon vagy internet. A verés ősi joga az apáé, aki, ha akarja, naponta megteheti, már ha elég ügyes, nem hagy nyomot, ha netán valaki feljelentené.
Azon a napon, május volt, kedd, a nagymosás napja, Adrienn nem tudott otthon maradni, hogy segítsen az anyjának, mert szakkör volt az iskolában, amelyet sose hagyott volna ki. Agyagozás. Imádta a sarat, ahogy átfolyt ujjai között, ahogy formálódott, és látszott rajta, hogy sokkal több van mögötte, mint holmi dagasztás. Isten is sárból formálta az első embert, mesélte az apja, akinek minden szavát és tettét áthatotta a hit, amelyet pallosként hordva maga előtt hordozott a faluban, és ha csak lehetett, térített. Ájtatos ábrázatától sokaknak felállt a szőr a hátán, de nem akartak udvariatlanok lenni, ezért hagyták, hogy tízperc mondandóját félórásra húzza a folytonos ismétlésekkel. Szabó Ferenc maga volt a megtestesült reformáció, és nem volt rest úton-útfélen terjeszteni az igét, bár senki nem kérte rá. Egyesek már menekültek előle, de ő csak ment, és szisztematikusan becsengetett az útjába kerülő házak kapuján, majd a végítélet napjával fenyegetőzött.
A nagymosás napján, ami kőbevésett szokás volt náluk, a kislány épp az egyik hűvös tanteremben üldögélt, és hagyta, hogy a puha agyag átjárja az ujjai közti réseket, miközben a nedves föld valami távoli világba repítette, ahol jó érzés volt a napon játszani, és hallgatni a fecskék csivitelését. Amolyan idilli helyzetben álmodozott, hisz nem kellett sietnie, és nem volt szem előtt. Ha ott téblábolt anyja vagy apja körül, annak mindig rossz vége lett. Apja úgy rontott be az aprócska terembe, mint egy vadállat. Annyit mondott: pakolj, isten nem szereti a tétlen kezeket! A tanító néni szó szerint lefagyott, és mire észbe kapott volna, már ott se voltak. Az egész hazafelé vezető úton hallgatta a szidást, és csak egyetlen egyszer szólalt meg, amikor azt mondta, ő nem volt tétlen, hiszen az agyag, amelyből az ember is vétetett, egy gyönyörű tállá alakult keze alatt.
Apja ezért a mondatért megütötte. Akkorát kapott, hogy koppant a feje a téglafalon, amely mellett megálltak egy pillanatra. Attól a perctől tudta, hogy soha nem mondhatja már ki, amit gondol. A gondolatok bajt hoznak rá, és ha azt teszi, amit apja akar, nem fogja megütni. Pontosabban nem olyan erővel, mintha ellenére szólna. Adrienn természete azonban nem volt simulékony. Bármennyire tudta, hogy a vallás az ő családjukban létfontosságú, megkérdőjelezte a teremtést, és Isten jóságát is. Azt látta, hogy Isten fia, Jézus jó és kegyes, de maga az Úristen nem az. Bosszúálló és kegyetlen volt, nem beszélve a szánalom hiányáról, ami az emberek körében mutatott érdeklődését jellemezte. Családja feltétlen hite az idő előrehaladtával egészen megrémítette. Ebben jelentős szerepe volt egy fiúnak. A doktor úr fia, a csendes és gyakran elmélázó Gábor világosította fel a Biblia hiányosságairól, és ő ismertette meg a nagy irodalmi alkotásokkal is, méghozzá azokban az órákban, amelyekben az udvaron elvonulhattak beszélgetni. Ez a beszélgetős óra Gizi néni találmánya volt, aki bár öreg pedagógus volt, pár éve maradt csak a nyugdíjig, tudta, hogy nincs értékesebb a szavak zenéjénél. Hiába ismerte és használta a telefont, nem bízott benne. Állítása szerint az ember mindig és mindenkor tökéletesebb, mint egy gép, igaz, hogy ellenkezőjére is akadt példa bőven.
Gábor komoly, barnahajú fiú volt, messze a legszebb az iskolában, de nem volt túl népszerű, mert nem illett a mostani világba. Alsóban még sokat gúnyolták a folytonos olvasása miatt, de mivel nem lehetett felbosszantani, békén hagyták. Adrienn évek óta szerelmes volt belé, bár soha se merte volna megszólítani. Nem is volt rá szükség, mert hatodikosok lehettek talán, amikor egy unalmas délutánon beszédbe elegyedtek. Attól a pillanattól nem volt megállás. A fiú kötelességének érezte, hogy tanítsa. Csak egy évvel volt idősebb nála, de milliónál több információt halmozott fel a fejében, és nem volt önző átadni. Mintha százával falta volna a könyveket. Az, hogy szép volt, de igazán szép, mindenkinek feltűnt, de nem vették komolyan. A lányok be-bepróbálkoztak nála, de előbb-utóbb unalmasnak találták. Ahogy Adrienn belépett a képbe, már nem is igyekeztek, és párosukat szimplán Gábriennek nevezték.
Odahaza senki nem tudott róluk. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy barátságukat nem néznék jó szemmel. A tudás miatt sem, de azért meg pláne, hogy benne volt a levegőben a szerelem lehetősége.
A lány elsős gimnazista volt, amikor először megcsókolta. Gyengéden és sután, de csók volt az a javából. Még nem bizsergett tőle a tarkója, de a gyomrában lakó pillangók életre keltek. Ettől kezdve, ahol csak lehetett, csókolóztak és ismerkedtek egymás testével. Nem, a szeretkezés nem volt benne egy évig, mert Adrienn félt. Így évszakokon át térképezték fel egymás minden porcikáját, amelyre nem jutott több hetente tizenöt-húsz percnél, hisz a lány nem mehetett sehová iskolán kívül, kizárólag boltba és templomba. A találkozás lehetősége így igen karcsúra szűkült, de ők ketten szerették egymást. Igazán. Testiség nélkül is, pontosabban a teljes beteljesülés ígéretét még meg nem élve. Gábor várt rá, bár egyre türelmetlenebbül, míg elkövetkezett a pillanat, méghozzá, hogy egyházi tábor keretén belül. Csak oda engedték el szerelmét, így neki sem volt más választása, mennie kellett. Ám ne gondolja senki, hogy ott szentek találkoztak szentekkel, és a lányok, ha szűzen mentek, szűzen is jöttek haza. Adrienn rég eldöntötte, hogy nem halogatja tovább, és a fiúnak adja magát. Vágyott rá. Érezni akarta testét mindenhol. Nem a kezével, a karjai közt, hanem bőrének minden négyzetcentiméterén. Hányszor és hányszor hallotta otthon, hogy ez bűn, ezért buzgón bólogatott, miközben osztálytársairól tudta, hogy átestek a tűzkeresztségen. Luca részletesen beszámolt neki, de így tett Kata és Lilla is. Ők valamivel diszkrétebben mesélték életük első nagy kalandját. Mindhárom beszámolóban volt valami közös: áradoztak róla, és egyik se vallotta be, hogy fájt-e neki. Adrienn félt és izgatott is volt egyszerre.
Kép forrása: Pinterest
