„A fiókanevelés idejének elején az állományszabályozásnak természetes faktora még az ún. kronizmus /Kronosz, a görög mitológia egyik titánja után, aki hatalmát féltve fiaitól, elnyelte őket/. A gólya szülő is megöli és megkísérli elnyelni a kisebb, pl. 6 napos fiókát, vagy ha ennél idősebb és nagyobb, élve, vagy megölve fészken kivül dobja. …Gyakori a későn kelt, gyengén fejlett fiókák kidobása főleg táplálékszűke, szárazság esetén, Az ilyen fióka hajlamosabb megfázásra, betegségre, az élősködők könnyen elhatalmasodnak rajtuk.” (Jakab Béla)
Ha a gólyákra gondolunk, legtöbbször az jut eszünkbe, hogy a gyerekdalok, mondókák kedves madara, nem beszélve jellegzetes és könnyen felismerhető külsejéről. Ezeket a madarakat az ember nem szokta bántani, nem vadászik rájuk, és a legtöbb ember úgy gondolja, nem esznek mást csak békát, pedig elfogyasztanak egereket, siklókat, kedvelik a szöcskéket, gyíkokat, de a földön fészkelő madarak tojásait is. Amióta webkamerás felvételek vannak az emberek látóterében, egyre többet tudhatunk meg rólunk, és ezek nem mindig kellemesek, sok esetben zavarják a róluk alkotott illúzióinkat.
A gólyák általában, ha sok táplálékot tudnak szerezni akár 5-7 tojást is kiköltenek az adott időszakban, de csak azok a fiókák maradnak életben, amelyek tolakodóbbak, úgymond erőszakosabbak társaiknál. A hím és a tojó felváltva gondoskodik róluk, és amelyik befejezi az evést, menten visszaalszik. Ezen tulajdonságaik és hűségük miatt gyakran misztifikáljuk őket (hasonlítanak az emberi viselkedésmintához), pedig a hím gólya nem szerelemből hűséges, hanem ösztönből, és csak egy ideig. Ha netán túl sokat vár a párjára, előfordul, hogy egyedül marad, de ez ugyanúgy vonatkozik a tojóra is, ő pedig kifut a költési időből.
Ha sok a táplálék, jut mindenkinek, ha kevés, akkor is megesik, hogy a gyenge, visszahúzódó kicsi kimarad a körből, mert agilisabb testvére már felébredt, és újra követelőzik. Ekkor eshet meg, hogy egy vagy több fióka elpusztul, éhen hal.
Ilyen esetekben a gólyamama vagy kilöki a fészekből az elpusztultat, mintegy megelőzve a fertőzésveszélyt, vagy az emberi szemnek ijesztő módon megeszi a fiókáját. A természetben más törvények uralkodnak, szükség van minden kalóriára, és bár nehéz elfogadnunk, nem kell megkövezni őket.
„A gólyák élete nem díszmenet, nem abból áll, amit mi emberi ésszel gondolunk, mert életük része az agresszió is. Pl. az egyedül maradt hímek megpróbálják vetélytársaikat kiűzni fészkükből, ilyenkor valóságos légiháború kezdődik. A levegőből csapnak le, csípik, rúgják egymást, és akár közben is megy az adok-kapok. A harc hevében gyakran megesik, hogy a már lerakott tojásokat, kikelt fiókákat véletlenül kilökik a fészekből, agyontapossák.
Ugyancsak erőszakkal próbálhatnak tojót és költőhelyet szerezni az ivaréretté váló, első költésükre készülő ifjak. Ők első telüket már délen töltötték, sokan három-négyéves korukig, ivarérettségükig haza sem jöttek, többnyire Kis-Ázsia térségében nyaralnak. Ezért nyilvánvalóan nem várja őket itthon sem lakhely, sem társ, így csak két lehetőségük van: hosszú udvarlással levesznek a lábáról egy ifjú hajadont, esetleg egy érettebb “özvegyet”, és közösen kezdenek el új fészket építeni, vagy erőszakkal, az idősebb hím elüldözésével tesznek szert kész hajlékra és társra.
Sokat emlegetjük a fészket, de tényleg nagyon fontos. Óriási mérete miatt hihetetlenül nagy munka megépíteni, ráadásul stabilnak építeni. Ezért inkább évről-évre tatarozzák a régit, mint újat építsenek – Magyarországon ismerünk 100 évnél régebbi, még ma is használt gólyafészket. Egy szó, mint száz, gólyáéknál is előfordul a kényszer szülte lakásfoglalás, az asszonyrablás, a verekedés, amelyek igen, okozhatják fiókák halálát. Arról viszont nincsenek pontos információink, hogy az elfoglalt fészekben túlélő kicsiket felneveli-e a “pótapa”, vagy elpusztítja őket, miként az oroszlánok teszik. Valószínűleg mindkét verzió előfordul.” (Orbán Zoltán ornitológus)
A legismertebb webkamerák országszerte azoknak, akik kedvet éreznek a megfigyelésükhöz: Ságvár, Röszke, Dömös, Solt, Fertőhomok és Kocsér.
