Az előző részt IDE kattintva olvashatod! 🙂
Difi jókedvűen battyogott hazafelé a főutcán.
A sörök csörömpöltek a dzsekije zsebében, a kiskupakosok vígan koccantak össze.
„Ó micsoda csajok, micsoda nők! És ide költöztek a faluba! ” – gondolta magában, és a szabad kezével megigazította a szaporítószervét a nadrágjában.
” A Ruca hol van ezekhez a csajokhoz képest! ” – morfondírozott tovább, bár ez idáig meg volt elégedve a kocsmárosnő nyújtotta szolgáltatással.
” Csak ne akarna folyton a paphoz futni! Nekem eszem ágában sincs megnősülni! Az egy marhaság! Normális ember nem nősül! Nekem terveim vannak. Egyszer felmegyek Pestre, fel is költözöm! Ott van ám az élet! Ruca azt gondolja, azért, mert néha bevittem a kocsma mögé, majd ízibe megyek gyűrűt venni, és rohanok a paphoz? ” – spekulált, miközben kinyitotta a nyikorgó kiskaput.
„Ezt is meg kéne javítani ” – gondolta, tekintettel arra, hogy leszakadt már évekkel ezelőtt. A Mamka is sokszor hátba vágta érte, hogy csinálja meg, de a Mamka már elment mindörökre, már nem tudja szapulni, ahogy évekig tette.
Difi szívott egyet az orrán, mert a Mamka emléke, és a tény, hogy két éve meghalt, még a falu trógerét is meghatotta.
Szerette a nagyanyját, aki magához vette piás anyjától, és az apjával együtt a legjobb tudása szerint nevelte. Rajta is maradt, mint szamáron a fül, mikor az apja eltávozott az élők sorából.
Az apjára gondolva, Difi mégegyszer megszívta az orrát. Nagyon sokat köszönhetett felmenőjének, például a tehetségét, azt, hogy zseniálisan értett a műszaki dolgokhoz.
Az ő apja, egy igazi, meg nem értett feltaláló volt. Szép nagy langaléta ember volt Teó bácsi, épp olyan gülü szemekkel mint Difi. A különbség annyi volt apa és fia között, hogy Teó bácsinak nem göndör fürtök tanyáztak a feje tetején, hanem tonzúra fényesedett, és csak a tarkóján libegett néhány szál haj, amit megnövesztett.
Volt egy bukósisakja, amit mindig a fején hordott, ráhúzva a micisapkájára. Erre a fejfedőre volt bal oldalt feldrótozva egy ősrégi Sokol rádió. A jobb fülére süket volt, mert halláskárosodást szenvedett, amikor felrobbantott kísérlet közben egy turista gázpalackot. A sisak elején biciklidinamóból átalakított szélkerék pörgött, amely összeköttetésben volt a rádió akkumlátorával. A légmozgástól a szélkerék mozgásban volt, így az akku feszt töltött, sosem merült le, tehát működtette a rádiót, minek következtében Teó bácsi naprakész volt a világban történt dolgokról.
Az egész falu csak Flúgos Teónak hívta, de őt nem zavarta e jelző, mert csak a háta mögött hívták így, ha összefutottak vele, Teó mesternek titulálták. Rendre meglepte a falusiakat a találmányaival, és szívesen segített bárkinek, akinek valamiféle műszaki problémája akadt.
Javított mosógépet egészen addig, míg a Kis Kató végigkergette a falun, mert elárasztotta a fürdőszobát a hab, amit kiböfögött a Teó által megreperált masina.
A szecskavágó javításakor is hiba csúszott a számításba, mert a darálógép füstölni kezdett miután Teó mester hozzányúlt, kis híján leégett a szecskatároló.
Egyszer, az egyik gazda, a disznóit ridegtartásban akarta tartani, sajnálva a pénzt villanypásztorra, megkérte Teót, hogy eszkábáljon össze neki egyet. A falu ezermestere neki is látott a dolognak, utóbb fel is szerelte becsülettel a faluszéli mezőre. Ám kifelejtette belőle az átalakítót, és benne maradt a kétszázhúsz volt. Amikor a gazda másnap kiment a disznait megnézni, látta ám, hogy mind a húsz gyönyörű ártánya a fűben fekszik elpusztulva.
Akkor Teó bácsinak színét sem lehetett látni jó néhány napig, mert elbujdokolt szégyenében. A falu népe másfél hétig disznóvágást tartott, megteltek a mélyhűtők. Mivel az eset nyáron történt, és nem lehetett füstölni, ezért két héten át a fél falu sült kolbászt és hurkát vacsorált.
Teó bácsi a családját sem kímélte, ha a találmányairól volt szó. De dícséretére legyen mondva, minden találmányát a segítő szándék ihlette.
Egy szép őszi napon ismét szikra gyúlt a fejében.
Kirobogott a garázsba, és előrángatta egy sarokban porosodó, ősrégi kempingbiciklit. Ezután elballagott a Halmos doktorhoz, akitől elkérte a leselejtezett betegtoló kerekesszéket.
– Minek az neked Teó? Mi jár a fejedben már megint? – kérdezte aggodalmaskodva a doktor – készítsem az elsősegély dobozt?
– Nem kell aggódnia a testi épségemért doktor úr. Feltaláltam egy szerkezetet, és ahhoz szükségeltetne a tolókocsi – válaszolta büszkén kihúzva magát Flúgos Teó – Tudja, a Mamka egyre öregebb. Eljön majd az idő, amikor már nem tud a maga lábán közlekedni, az Erzsikéhez a boltba, de még magához se, ha panasza van. Na erre találtam én ki valamit!
Ekkor a nadrágja kirojtosodott zsebéből előrántott néhány imbuszkulcsot, egy fél méteres madzagot, néhány csavart és szeget, egy összegyűrt kockás füzetlapot. Kérges kezeivel kihajtogatta, és megmutatta a terveket a doktornak
Az csak csóválta a fejét, és útba igazította a botosmérői feltalálót, hol találja a kiselejtezett eszközt.
Teó hazazötyögtette a kiszuperált rokibringát, és napokra a garázsba zárkózott.
Nekilátott a nagy műnek. Első lépésben kiszedte a bicikli villáját, és leszerelte a kormányt.
A felszabadult helyre odaapplikálta a tolókocsit és tett néhány próbakört a ház előtt. Ekkor derült ki, hogy a rokibringa szarvait fogva – ahol normális esetben a segítő személy fogja a kocsit – nem lehet kanyarodni. Visszakurflizta a szerkezetet a garázsba. Elvágta a vázat, és a váz két fele közé illesztett egy monumentális méretű légóajtó zsanért – a menetbiztonság érdekében.
Ezen beillesztés folyományaként az amúgy sem irányítható jószág még zabolázatlanabb lett. A két helyen csukló szerkezetnek egy autópálya szélesség is kevés lett volna, nem hogy a falu keskeny főútja.
De ez nem rettentette el Teó bácsit. Befutott a konyhába, kirángatta az éppen tyúkot kopasztó Mamkát, aki tollas-vizes kézzel vonszolódott Teó bácsi után, és beültette a szerkezetbe.
– Teszt! – kiáltott Flúgos Teó – Meglássa édesanyám, milyen csuda egy szerkezetet találtam én ki magának!
Azzal felpattant a home-made riksa ülésére, és bősz tekerésbe kezdett.
A falu népe szájtátva nézte a mutatványt. A csuda szerkezet úgy haladt az úton, akár az ökörhúgyozás. Hullámvonalban suhantak tova néhány métert.
Az utazás nem tartott sokáig. Teó bácsi a sosemvolt uralmát is elvesztette a jármű fölött.
Mamka sikoltozott, átkozódott, mindaddig, míg meg nem állította őket az út mellett terebélyesedő hecsedlibokor.
A malőrt a falu feltalálója megúszta egy karcolás nélkül, mert Mamka jó lökhárítóként szolgált. Ám Mamka…Dühében egy hétig nem főzött a fiának, mert az ütközés után fél órán keresztül keresték az új kivehető fogsorát, amit a hecsedlibokor ága kivert a szájából.
Így hát a szerkezet fejlesztési munkálatai tesztalany híján leálltak, mert senki nem volt hajlandó beülni Teó riksájába, így az prototípus stádiuban maradt.
Difi apja élete végéig a találmányainak élt, és szentül meg volt győződve arról, hogy egyszer az ő egyik megálmodott szerkezetéből lesz milliomos.
Difi nem emlékezett tovább, mert csúszott az út a kaputól a garázsig vezető úton. Igen erősen kellett koncentrálnia, hogy az üvegekkel teli dzsekiben el ne essék.
„Inkább a szemem folyjon ki mint a cefre!” – gondolta magában, miközben óvatosan lépkedett. Nem akart beesni az utat szegélyező szőlőtőkék közé, mint oly sokszor, ha bemólézva ment haza.
A garázskaput már az utcáról lehetett látni, piros zománcfestékkel volt lefestve. Felirat üvöltöttte világba tulajdonosa nevét, és hovatartozását:
DIFI RALLÉ TIM BOKSZ UTCA.
A garázsajtó mellett, piszkoszürke kisablak nyílott az udvarra. Résnyire nyitva volt, halvány füstcsík lengedezett a szabad levegőre. Zeneszó szivárgott az ablakon keresztül, akkora hangerővel szólt a dübörgő rockzene, hogy még a szomszédok is élvezhették.
Difi megrántotta a garázsajtót, a vasalat és a zár szőrállítóan csikorgott.
Szeretett a műhelyében lenni. Többet tartózkodott ott, mint a házban, oda csak aludni járt be. Ezt a sufnit a maga ízlésének megfelelően rendezte be, míg a ház a nagyanyja gusztusát tükrözte.
A fal fehérre volt meszelve, a vakolat itt-ott hámlott a sarokban, a nem megfelelő szigetelés következtében.
Poszterek garmada borította a falat, Sebastian Loeb és Peter Solberg mosolygott le a papírplakátokról, néhány ősrégi szexnaptár társaságában. A naptárok nem az idő múlását hivatottak számon tartani, mert mindegyik a nyolcvanas évek elejéről származtak. Dekorációként szolgáltak a rajta pózoló mezítelen nők.
Néhány frissebb Playboy címlap sem hiányzott onnan, jól megfértek a csavarkulcs, a falra akasztott kombinátfogó, és törött dísztárcsa mellett. A szerszámok szanaszéjjel hevertek a kezdetleges satupadon, vagy a falon lógtak százas szögre akasztva.
Egy régi tévé árválkodott a sarokban, egy Orion gyártmányú fekete-fehér készülék. Működésképtelenül fogta a port, az egyébként sem patika tisztaságú helyiségben. Ezt kompenzálandó, egy színes tévé volt fölötte a falra festve, és egy szexfilmből kiragadott jelenet dadaista stílusban a képernyőbe pingálva.
A falon egyetlen polc foglalta a helyet, rajta egy kétfunkciós rádióval, beépített cd-lejátszóval, és két hangfallal. Angus Young szólójának dübörgése betöltötte a teret.
A földön eltaposott olajos csikkek hevertek. A másik sarokban olajkályha dohogott. Tetejét olykor megemelte, ekkor vöröses láng csapott ki, puffant egyet, majd tovább ontotta a meleget.
A kályhától kicsit távolabb egy régi Lehel hűtő berregett. Ételt régen látott polcai elsárgultak, csak ital tárolására volt használva. Olykor, ha bedöglött, gazdája egy fél napra fejreállította jógázni, ekkor valami csuda történt vele, mert a helyére téve ismét kitűnően szuperált.
A helyiség közepén állt Difi összes öröme, és gyönyörűsége: egy 2107-es kocka Lada. Kék és citromsárga színekben pompázott, kerekein arany felnik csillogtak, emlékeztetőül kedvenc Subaru WRX modelljére.
A bal hátsó ablakon piros-fehér-zöld szigetelőszalagokból volt kiragasztva a magyar zászló. Alatta akár a híres rally pilótáknál volt olvasható a felirat: Difi A-Rh pozitív. A hátuljára kézzel felfestve a WRX felirat.
Az autót díszítő spoilerek vázát drótból hajtogatta meg csúcsszerelőnk gondos keze, majd bevonta üveggyapottal, és végezetül vastagon műgyantával. Párhuzam, derékszög, szimmetria nem volt a tákolmányon, úgy egészében, az autó az alapkasznin kívül, home-made gyártmány volt.
Megesett, hogy Difi autója szerelésre szorult, alkatrészcserére volt szükség. Ezen probléma orvoslására Difi rendelkezésére állt egy lábbal tekerhető Riga moped, amely mögé szintén home-made technikával egy talicska volt a szarvánál fogva rögzítve, mint utánfutó. Ha a szomszéd faluba kellett menni bontott alkatrészért, az aranykezű szerelő nem esett kétségbe, felpattant a motoros szekérre, és meg sem állt Felsőbikányig.
A műhely legeldugottabb zugában állt egy csővázas asztal, a hozzá tartozó szintén csővázas székekkel, számszerint három darabbal. Ebből kettő foglalt volt.
– Az isten rogyassza rád az eget Difi, hol a francba voltál már? Kiszáradt a szám, porzik a vesém mint a sivatag, már homokot hugyozok, hol a söröm? – hangoskodott egy vörös hajú, szakállas, mosolygós szemű, nagydarab fickó, szétterülve a bizonytalanul őt tartó széken.
– Ne ordíts Viking, mert belelépek a szádba, és a seggeden lépek ki, ha tovább orbákolsz! – szólt vigyorogva Difi, miközben a dzsekijéből az asztalra rámolta a sört és a pálinkát.
– Ne puposkodj haver, inkább adj egy sörnyitót! – morgott vissza mély baritonján a nagydarab fickó.
– A szádban van haver – válaszolta Difi, és nyakon ragadott egy sörösflaskát. A szájához emelte, majd a fogai közé szorította a kupakot, leharapta róla, majd a földre köpte.
Két cimborája követte a példáját. Egy slukkra leküldték a torkukon a sört, és Angus Young gitárszólóját néhány másodpercig bősz böfögés harsogta túl.
Viking az üveget az asztalra tette.
Nagydarab, ám nem kövér, húszas évei derekát már elhagyó férfi volt. Haja és szakálla vörös volt, akár a róka bundája, fülét szabadon hagyva kétoldalt fel volt nyírva. Feje közepén az összes tincset hosszúra növesztette, egyetlen vastag csíkban futott a homlokától a tarkójáig a lobonc, és ott copfba fogva hullott a hátára. Sokzsebes keki nadrágot hordott, bakancsot, és egy I got some feliratú fekete pólót.
A másik széken szótlan figura ült. Alacsony, apró termetű férfi volt, hatalmasra gyúrt karokkal. Letépett ujjú pólót viselt, combján márványmintás farmernadrág feszült. Vállát, és nyakát tetoválás díszítette. Feje kopasz volt, megcsillant a borotvált bőrön a negyven wattos izzó fénye. Arca simaságában csecsemőéhez volt hasonlatos, szőrzetnek nyoma sem volt rajta. Ő volt az egyetlen fiatalember a faluban, aki még az anyjával élt, de ezzel nem szívesen dicsekedett. Igyekezett volna a maga lábára állni, de ahogy eltervezte hogy elköltözik otthonról, és előrángatta a szekrény aljából a sporttáskáját, a mamája szívszaggató zokogásban tört ki. Ekkor Gyúrós is elgyengült, csókot cuppantott anyja homlokára, és visszarámolta élére vasalt zoknijait a fiókba.
– Gyere Gyúrós, nyeljé’ még egyet! – szólt Difi. – Nagyon hallgatsz. Mi a túrós répa van már megen’?
Gyúrós fásultan legyintett.
– Anyám.
– A mádör – forgatott egyet Difi a szemein -, ne is folytasd haver! Inkább én mesélek. Jártatok ma délután a faluban? Nem? Na akkor ide pislogjatok!
És Difi mesélni kezdett. A két srác szájtátva hallgatta a beszámolót, a két gyönyörűséges modellszépségű lányról, akik a faluba költöztek bioházat csinálni. Viking álla a térdét verdeste, Gyúrós csecsemőarca kipirult a történtek hallatán. A sör-pálinka kombó folyt a torkukra, a csikkek gyűltek a lábuk alatt, úgy hallgatták Difit.
– Gyerekek! – kiabálta túl a zenét Viking – én odamegyek a Jónás házához, és megnézem ezt a két bigét! Jössz-e velem Gyúrós? Vagy mire kezdődik az esti sorozat otthon kell lenned a mamánál?
A mokány figura továbbra is szó nélkül meresztette ki vizeskék szemeit, és megbutulva az italtól bőszen bólogatni kezdett.
– Difikém, cimborám, tengermély tisztelettel megkérlek, pattannyá’ be a kocsiba, és fuvarozz el minket odáig! Ezeket a muffokat nekünk is meg kell skubizni! Három éve nem láttam épkézláb nőt, utoljára akkor mikor a gimnazistákat, kirándulásra szállító busz lerohadt a falu határában! Az egyetlen normálisnak mondhatót, azt is te kezeled, csesszelek a vascsőhöz!
Gyúrós kinyitotta a garázs ajtaját, majd sportosan, ám tántorogva a kapuhoz kocogott. Szélesre tárta, és az utcán várta meg, míg a Viking beült a jobb egyre. Nem volt egyszerű mutatvány a sportülésbe bepasszírozni majd’ százötven kilót. Difi bepattant, és bő gázzal kifarolt a garázsból. Gyúrós felnyitotta a Lada hátulját, beugrott, és megkapaszkodott a behegesztett bukócsövekbe. A három jóbarát elindult végigjaszkarizva a falun, a kocsi ablakán kikurjongatva, az öreg Jónás bá’ házához, nőnézőbe.
Folytatjuk..
[…] előző részt IDE kattintva olvashatod! […]