Nem lehet elégszer beszélni arról, hogy a nevelés miféle kudarcokat él meg az utóbbi évtizedekben. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyre több szülő bizonytalan abban, hogy mikor és hogyan mondjon gyerekének nemet. Mintha a „NEM” kikopna a nevelés szótárából. Ha elhangzik, akkor is súlytalan, következmények nélküli. A „NEM” azonban nem tiltás csupán, hanem egy határ kijelölése. A legtöbb szülő viszont szorong akkor, ha határokat kell szabnia, és ezt azzal magyarázza, hogy attól tart, a gyereke ezek után nem fogja szeretni. Ez azonban komoly személyiségproblémákkal és társadalmi következményekkel járhat.
A gyerek számára a világ kaotikus, kiszámíthatatlan és felfedezésre váró. A szülő feladata, hogy ebben a világban kapaszkodókat adjon. Az a szülő, aki következetesen nemet mond, valójában nem korlátoz, hanem kijelöl egy biztonságos teret, amelyen belül a gyerek biztonságosan mozoghat. Ha nincsenek határok, akkor a gyerek nem szabad, hanem bizonytalan lesz. Ha neki kell mindent felfedeznie, ha nem ütközik ellenállásba, akkor nem tanul meg várakozni, kompromisszumokat kötni, és ez ijesztővé teszi a környezetét. Az élet nem a gyerekünk igényeihez alkalmazkodik. Ha későbbiekben nemet hall, sokkoló lesz számára, és képtelen lesz feldolgozni, hogy nem ő a legszebb vagy a legjobb valamiben. Amíg kicsi, hisztizni fog, pontosabban kezelhetetlenné válik, ami a tanult viselkedések és reakciók hiányából ered.
A következetlen nevelés legnagyobb kára, hogy nem szokik hozzá a szabályokhoz, nem alakul ki benne belső kontroll, mert nem volt mit beépítenie. A határok nem tárgyalási alapok vagy alku részei, hanem stabil keretek, és ha ezt nem alakítja ki magában, később az iskolában vagy a munkahelyén súlyos konfliktusok érhetik. Ez későbbi párkapcsolatait is jelentősen befolyásolja.
A mai szülők a hiányok okozta fájdalmaktól akarják megkímélni a gyerekeiket, mert ők megélték, megszenvedték, akkor a saját gyerekük ne csalódjon, sírjon, nélkülözzön.
A határok alkalmazása azt is jelenti, hogy a jó szülő figyel a gyerekére. Irányt mutat, hiszen ő a tapasztalt felnőtt, aki tudja, mi a jó neki, és nem attól érzi szeretve magát, hogy mindent megad. Sajnos, a NEM hiányából fakadóan egy olyan generáció nőhet fel, amely nehezen viseli el a korlátokat, kevésbé együttműködő és fokozottan érzékeny a kudarcra. Gondoljunk csak bele, amikor agyondicsért, korlátlanságot megélt kamaszunk azt hallja, hogy nem ő a legszebb, legmenőbb, nem jön be valakinek. Mekkora összeomlás vagy düh követheti a kritikát vagy visszautasítást! Nem véletlen, hogy ennyi fiatal választja az öngyilkosságot szerelmi bánatában, és az sem véletlen, hogy hányan vagdossák magukat vagy menekülnek különböző szerekhez, csakhogy frusztráltságukat csökkentsék.
A NEM nem a szeretet ellentéte, hanem annak egyik legfontosabb eszköze. Talán azzal ártunk legtöbbet, ha ezt a szót, (csakhogy kerüljük a konfliktusokat) kihagyjuk gyerekeink életéből. Ne feledjük, mi vagyunk azok a felnőttek, akik felelősek gyermekeik testi-lelki jóllétéért és biztonságáért. Ezt figyelemmel és törődéssel tehetjük leginkább és nem az anyagiak biztosításával. Nincs az az eszköz, holmi vagy pénzmennyiség, ami helyettesíthetne egy szülői ölelést, jó szót és valódi elismerést.
Nem az ÜÜÜgyes vagy-ot, aminek semmiféle jelentősége és hatása nincs, ha valaki naponta huszonhatszor hallja. Ha valóban szeretjük a gyerekeinket, akkor biztonságot környezetet adunk nekik, megmutatjuk, hogy a bizalom és a törődés mennyire fontos, ott vagyunk a bajban, és nem a tanulmányi eredményeiken lovaglunk, nem beszélve a millió különóráról, amelyről azt képzeljük, hogy jelképei a szeretetünknek, mondván, nem mi akartuk, hanem a gyerekünk vágyik buddhista hittanra, miközben angol informatikai szakkörön ül egy meditációs térben.
Kit ámítunk azzal, hogy mi csak a jót akarjuk? Ne magunknak, hanem nekik bizonygassuk, hogy jó szülők vagyunk. Nem tökéletesek, épp csak jók, akik önmagukhoz mérten mindent megtesznek, amire képesek. A többi csak mese…
Fotó: Chen Te: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/komoly-baba-babakocsiban-a-tomegben-36598262/
