Pali bácsi jó embernek hitte magát. Három fia volt és egy lánya, akikből mind sikeres ember lett. Felesége tíz éve hagyta el a földi világot, azóta a város kissé lepusztult felében éldegélt családi házukban, amit még apja hagyott rá. Nem volt testvére, rokona, talán csak Zsuzska, aki az asszony unokatestvére volt, de vele se beszélt a temetés óta. Eleve nem szeretett üres csevegéseket folytatni, így nem bánta, ha megszakad köztük az a laza kapcsolat is, ami a neje miatt létezett addig is.
Pali bácsi nem szeretett már senkit, de nem is gyűlölködött, csak úgy volt. Volt, mert nem tudott mást tenni, és közel a nyolcvanhoz nem értette, miért tartja lent a teremtő, hiszen semmi dolga nincs már. Unokái évente egyszer vagy ritkábban estek be hozzá, olykor felhívták, de nem tudtak mit mondani egymásnak. Húszéves volt Emma a legfiatalabb, a többiek meg még nem akarta nősülni, élték a maguk fura, kapkodós életüket. Semmi köze nem volt hozzájuk, szinte idegenek voltak neki. Különben se értett a fiatalok nyelvén, nem is akart, mert rühellte a könnyedségüket, amellyel már rég nem rendelkezett.
Érdekes módon, ő, aki sose volt vallásos, egyre többször gondolt a biblia családra, amelynek létét sok esetben megkérdőjelezte. Tudta ő, hogy Jézus anyja Mária, apja meg József, csak nem hitte el. Baja volt az egésszel. Ha Isten kiválasztotta a lányt, vajon miért intézte úgy, hogy épp Mária legyen? Hogy az ördögben tudta elhitetni Józseffel, hogy jegyese nem feküdt le mással és maradt terhes attól? Persze, az angyal, de akkor is. Ha nála megjelenne egy, elküldené és megkérné, hogy hagyja békén az álmait. Valami nem volt kerek a dologban. Mária nem lehetett tiszta, hiszen az a gyerek csak a méhébe került valahogyan, és érdekes módon, úgy jött világra, ahogy a többi földi halandó. Annyit legalább elintézhetett volna az Úristen, ha már akkora hatalma van, hogy legalább csiribá-csiribúval szülessen meg, nem? József, az ács pedig pipogya alak, hiszen nincs a világon akkora hülye, mint ő, mert könnyedén elhitették vele, hogy a zabigyerek Isten fia. Nem az első és az utolsó a világmindenségben, aki felnevelte már a másét, de ekkora körítést egy se kapott mellé.
Pali bácsi megrázta a fejét, és arra gondolt, csak kopogtatna be hozzá a Szent Család, ő beengedné, de csak azért, hogy tanúja legyen a csodának, ami nem létezik. Kisbaba az kisbaba, a szülés meg szülés. Holmi csillagok nem változtatnak ezen semmit, morogta, és forgatta a Bibliát nap nap után bosszankodva. Ahogy közeledtek az ünnepek, egyre haragosabb lett. Minek ekkora felhajtás már kétezer éve, hiszen nincs rá bizonyíték, hogy az a ledér nő Jézust megszülte. Hogy azt mondta? Jaj, a nők mindent mondanak, ezt ismerte.
Az ő neje se volt szent, ahogy ő se, mégis együtt maradtak negyvenhat évig. Nem szerelemből, ugyan ki hiszi el, hogy ennyi év után még lehet így gondolni a másikra! Érdekből, kényszerből és a jó öreg megszokás miatt. Volt idő, amikor válthatott volna, amikor Jutka, akihez hetente eljárt, sarokba szorította és ráerőltette a választást. Meg is járta, hisz nem gondolhatta egy percig se, hogy a négy gyereket elhagyja egy vonzó test miatt. Mert az volt. Formás, kemény és úgy simult az ölébe, hogy már a gondolata is felkavarta. Változtatni azonban nem akart.
Az asszony tudott róluk. Nem balhézott, inkább bosszút forralt. Mi másért gyulladt volna ki a fészer Jutkáéknál? Ezzel azonban nem elégedett meg, ő is keresett magának valakit, de nem volt könnyű dolga. Szép se volt, a szülések is megviselték, de azért rátalált a buszsofőrre, aki a fővárosba fuvarozta ingyen. Kövér ember volt, olyan pirospozsgás hentes képű. Hozzá járt el az asszony, ha szabadnapos volt. Mindig azt mondta, piacra megy. Ment is. Haza sápadtabban érkezett és nem volt túl boldog, mégis eltartott egy ideig a viszony. Az is lehet, hogy csak titkolta, mit érez, nem volt szokás náluk megbeszélni az érzelmeket. A megcsalás különben se szól mindig az érzelmekről. Pali bácsinál semmiképp, a másiknál meg tudja a fene.
Ült a kanapén, ami kicsit megsüllyedt az évek során, de még kényelmes maradt, és továbbra se hagyta nyugodni a Család. Azoké, akikről oly keveset tudott. Vajon József kikacsintott az övéből? Rájött végül, hogy a neje kitől vár gyereket? Ha igen, mit tett? Megverte? Nem, azt biztosan nem, olyan jámbornak látszik a könyvben. És öregnek. Inkább hallgatólagosan belegyezett és várta, hátha a második is szűzen fogan?
Pali bácsi nem értette Istent. Hogy hagyhatta, hogy a fiát, már ha mégis az volt, kiskorában megverjék a többiek, vagy csúfolják? Mert azt ne mondja senki, hogy az a gyerek megúszta a bunyót, és sose mondta neki senki, hogy apád öreg és tuti, hogy anyád mással is kavar. Jézus meg nem hagyhatta ennyiben. Szegény gyerek! Úgy szenvedett, ahogy az övéi, de akkor mondjuk, ő se vette észre. Pedig a három fiú közül a középső, a legvagányabb jó néhányszor jött haza bevert képpel. Csak felnőttkorában vallotta be, hogy apja miatt kapott és adott is. Ha tudta volna, akkor se tett volna semmit, mert Jutka az Jutka volt addig, amíg meg nem borult, és nem ordította, hogy ő nem kapcarongy, elege van. Akkor kellett lépnie. A kisváros szája azonban nem forrt össze, mondtak róluk utána is mindenfélét, de neki esze ágában se volt bizonygatni, hogy vége van. Még akkor is hallgatott, amikor a volt szeretője egy marék altatót vett be. Megmentették, de már soha többé nem lett a régi.
Pali bácsi jó embernek hitte magát, mert ő döntött jól. Gyerekei felnőttek, és nem álltak közel hozzá, de tisztelték. Legalábbis így hitte. Mindből valaki lett. Az egyik mérnöknek tanult, a másik ács lett, mint Isten fia, a harmadik irodista egy magas ház hatodik emeletén, a lánya meg tanárnő lett a gimnáziumban. Tudta, hogy egyik se ér rá hazajönni az ünnepekre, és bár hívták őt, nem szívesen tették. A hamis udvariasság kicsengett a hangjukból, hát még az a megkönnyebbülés, amikor nemet mondott.
Ha Jézus nem hal meg a kereszten, vajon hazalátogatott volna a szüleihez, kérdezte magától. Állítana fát a gyerekeinek? Ej, de bolond vagyok, morogta, hiszen a fa van miatta, nem fordítva. Elvigyorodott. Az öregek mind bolondok. Furán esznek, beszélnek és még furábban gondolkodnak. Ezzel a megállapítással vette a kabátját, sálát nyaka köré tekerte és kulcsra zárta az üveges előszoba ajtaját. Ahogy kibotorkált a deres udvaron át a kapuhoz, észrevette, hogy a járda túloldalán egy nő áll. Kék, rózsás kendőbe burkolta a fejét, és egy csomagot szorongatott a karjában. Megint egy koldus, sóhajtott fel. Egyre több van belőlük. Próbálta volna elkerülni, de a fiatal anya kisbabával egyenesen hozzá lépett.
– Tudna nekem pár forintot adni? Vagy egy kis ennivalót? – nézett rá Pali bácsira, aki egészen megrökönyödött, amikor megpillantotta a csecsemőt. Aludt. Alig lehetett több pár hetesnél.
– Inkább vigye haza a gyereket, mert megfagy! – szólt rá keményen.
– Nem tudok hazamenni. Az uram elhagyott, nincs mit ennünk!
A férfi égre emelte a tekintetét. Hogy milyen jól hazudik, gondolta.
– Nekem sincs semmim. Öreg vagyok, nem látod? Keress olyanokat, akiknek jobban megy.
– Jön a karácsony és azt gondoltam…
– Mit? Hogy aki megöregedett az hülye is? Vidd haza a gyereked és keress munkát! – rivallt rá.
– Kisbabával nem lehet! Legalább engedje meg, hogy megmelegedjünk egy kicsit! Jó lesz nekünk az udvarban, a fészerben is! – mutatott a házra.
– Eszedbe ne jusson, te! Idegen vagy, hogy engednélek be?! Hagyjál békén, koldulj másnál!
A fiatalasszony erre már nem mondott semmit. Felemelte fejét és egyenesen Pali bácsi szemébe nézett. Az öreg állta a tekintetét. Egészen addig néztek farkasszemet, míg a nő fel nem adta. Megfordult és gyors léptekkel elsietett. Méghogy beengedni, meg hogy elhagyta a férje…Ha megtette volna, éjjel elvágja a torkát. El is határozta, hogy alaposan bereteszeli az ajtót, a redőnyöket is lehúzza, nehogy visszatérjen, és valóban megtegye.
A piac tele volt emberekkel, de már kevés ismerősbe botlott, Az öregség egyik természetes következménye, ha már egyre kevesebben vannak körülöttünk olyanok, akiket valaha jól ismertünk. A nyolcvanat pláne kevesen érik meg.
Nem vett semmit, a narancsot drágállotta, a mandarin meg zöld volt. Inkább zsörtölődött, majd mivel lába átfagyott, hazafelé vette az irányt. Már messziről meglátta, hogy a kapu előtt hever valami. Egy darab rongy. Egy kendő vagy sálféle. Lehajolt, felvette és megforgatta. Ismerős volt neki. Arra emlékezett, hogy a kisbabás nőnek is hasonlója volt, de azon rózsák voltak. Ez sokkal puhábbnak és selymesebbnek látszott, minthogy egy koldusé legyen. Belegyűrte a zsebébe és hátrapillantva, hogy figyelik-e, besietett a házba. Az előszobában finom meleg fogadta, és már sajnálta, hogy nem vett mandarint, hogy illatozzon neki, majd megérett volna odabent. A kendőt az ágyra dobta, és kezet mosott. Amikor visszatért, feltűnt neki, hogy a Biblia épp ott van kinyitva, ahol a jászol mellett üldögél Mária, mellette két birka, balra egy szamár, és a baba békésen szunyókál a jászolban. Sokára jött rá, csak hosszas bambulás után, hogy a friss anyuka kendője épp olyan, mint a könyv mellett heverő, amit kint talált. Mária arcán mosoly ült, de nem kedves, hanem szánakozó.
Szánta őt, aki nem ismerte meg. Pali bácsi lerogyott a kanapéra, épp a mélyen süppedő részbe, és tenyerébe hajtotta fejét. Jézus anyját nem felismerni… Őt választotta, ő meg elküldte. Ezért pokolra fog jutni. Nézte a kendőt, a sajnálkozó asszonyt, majd egy heves mozdulattal a sarokba vágta a könyvet. A lendület szele felkapta a ruhadarabot, ami felreppent a magasba, majd egyenesen a kinyílt lapokra esett.
Egyszeriben rájött, hogy nem engedte megmelegedni Isten anyját. Ezt nem úszhatja meg szárazon.
Odakint csend lett, elhallgatott a folyton csaholó kutyasereg is, és feljött az első csillag. Épp a ház felett ragyogott, még egy járókelő meg is jegyezte a vele haladónak, hogy mennyivel fényesebb és nagyobb, mint a többi.
Kép forrása: Pinterest
