„Senki nem akarja elhinni azt az egyértelmű és szemmel látható valóságot, hogy valahányan igen hasonlatosak vagyunk. A legtöbben inkább hisznek a láthatatlanban, valószínűtlenben: hogy a sors megíratott a csillagok állása szerint: hogy számukra létezik egy spirituális gyökerű entitás, a különlegesség és csodák világa; hogy akad olyan, aki olvas a gondolatokban; vagy hogy a végzet megjövendölhető, elkerülhető.”
(Ann Leary)
Ha vissza tudnám forgatni az időt, megállítanám ott, ahol megismertelek. Azonnal rányomnék a törlés gombra, és nevetve elsétálnék. Nem sajnálnám a sok fájdalmas évet, a nemérekmostrád-napokat, de azokat se, amikor türelmesen lestem, jössz-e már, de minden fontosabb volt, mint én, és még meg is kellett értenem. Azt a napot úgy kezelném, mint a többit, és reggel beleugranék a mába, este pedig nem néznék vissza a szaladó órákra. Eszembe se jutna, hogy van-e, aki miatt majd sokat sírnék. Nem gyötörném magam, hogy vagyok-e elég jó neked vagy kellek-e holnap is, amikor felébredsz.
Ha hatalmam volna megváltoztatni egyetlen percet is, akkor elfeledném akkori szívem dobbanását, és nem hagynám, hogy jöttödre hangosan verjen. Kinéznék az ablakon, készítenék magamban egy nagy NEM-et a kedvességre, amellyel behálóztál. Nem sok kellett,tudom, mert én azonnal hinni akartam. Mondhatnád, hogy az én hibám, és igazad lenne.
Ha visszaforgatnám az időt, eszembe se jutna rád pazarolni éveket, mert már tudom, nem érte meg. Hogy lehetne értékes az, ami ilyen gyorsan elszállt? Eldobtad, elfelejtetted, édes mindegy, ezért én nem bánkódom utánad, csak gyűlölök emlékezni arra, ami köztünk volt. Nem hiszem már, hogy a veled töltött idő és események sora változtatott meg! Ugyan! Én az voltam akkor is és most is, aki vagyok, és téged jobban szerettelek, mint ahogy kellett volna. Milyen ócska dolog az élettől, vagy nevezzük sorsnak, hogy nem hagyja, hogy azzal maradjunk, akivel akarunk? Vagy ehhez semmi köze a végzetnek? Hozzám és hozzád van köze, de akkor is utálatos tudni, mert bárhogyan igyekeztem, te nem engem választottál.
Ha visszaforgatnám az időt, erős lennék és kemény. A szemedbe néznék, majd mosolyogva elsétálnék, tudva, mennyi boldogság vár még rám valahol. Jól tudom, a nyár után az ősz jön, sose tél, szóval benne volt a pakliban. Az idő kereke, ha van olyan biztosan nem állna le, ha én nem botlok beléd. A véletlen csúf tréfát űzött velem, de már erre a komédiára többé nem vagyok vevő.
Ha lenne lehetőségem, sose szólnék hozzád, észre se vennélek, mert nélküled minden könnyebb lenne. Főleg az elmúlt időszak. Ki a fene akarna magának ennyi keserűpirulát? Maximum a bolond, aki örül a gyötrésnek. Én azonban derűsen néznék előre, és nem mennék bele kétes kimenetelű játszmákba. Bölcsebb és határozottabb lennék. A gyomromban kergetőző pillangókat egyenként engedném szabadon, hadd vigyék hírét az észnek és a józanságnak.
Ha vissza tudnám forgatni az időt, boldogabb lennék, mint amilyen most vagyok. Talán. Remélem. Hinnék magamban, az erőmben és a végtelenül nagy akaratomban. De jó is lenne!
Kép forrása: Pinterest
