Heti horoszkóp szeptember 25-től október 1-ig

"A bak végre jobbkedvű, ami kedvez céljainak. Mivel pozitívan áll a változásokhoz, a változások kedvező irányba fordulnak. Jó lenne, ha a pénzét mégse szórná, nem mintha nem lenne elég mostanában, hiszen dolgozik látástól-vakulásig. Vannak azonban, akik kölcsön akarnak majd kérni és nehéz lesz nemet mondania, mert egy családtagja fordul önhöz. Viszont az ilyen kölcsönök sose kellemesek."

Kos (03.21. – 04.20.)

 
 

A kos nehezen birkózik meg a rossz hírekkel, amiket kap. Voltaképpen addig is tisztában volt párjával kapcsolatos szerelmi helyzetével, de a homokban dugta a fejét. Nem mondhatja, hogy nem voltak figyelmeztető jelek, de makacssága és gyávasága nem engedte észrevenni a sokasodó problémákat. Meg kell tanulnia, hogy a látszat nem a valóság, és a külvilág gondoljon bármit, ön helyett nem érezhet, nem szenvedhet. Igyekezzen meglátni a jót, mert van remény a változásra, csak most képtelen a dolgok mögé látni.

Bika (04.20. – 05.21.)

A bika ezen a héten szembesül azzal, hogy partnere hazudik neki. Még az is lehet, hogy megcsalja, de erre ne vegyen mérget. Figyelje meg a viselkedését, rá fog jönni már apróbb dolgokból is, ha nem a megszokott módon viselkedik. Mielőtt lerohanná, kovácsoljon tervet, mert partnere hajlamos mindenért önt hibáztatni. Nincs igaza, de ezt nem köti az ön orrára.

Ikrek (05.21. – 06.21.)

Az ikrek jegy szülötte elgondolkodik azon, megéri-e ennyi munkát befektetnie a kapcsolataiba, mert nem értékelik se odahaza, se a munkahelyén. Ha nem kap pozitív visszajelzést, nem lesz motivációja, ami minden téren hátráltatni fogja az életét. Higgye el, a partnere, házastársa, ismeri az ön jó tulajdonságait, csak hajlamos megfeledkezni róla. Ne robbanjon fel, inkább mondja meg őszintén, hogy mi hiányzik önnek.

Rák (06.21. – 07.23.)

A rák csalódottan veszi tudomásul, hogy olyan ember veri át, akiben megbízott. Hiszékenysége azonban most komoly szívfájdalmat jelent. Viszont a hét második felében egy nemvárt jövedelem költekezésre sarkallja. Vigyázzon, pár új holmi nem segít abban, hogy helyreálljon a lelki békéje.

Oroszlán (07.23. – 08.23.)

Az oroszlán szeret tökéletes külsővel pompázni mások előtt, ami nemcsak elismerést, hanem irigységet szül.  Tény, hogy ezt a csillagjegyet igen előnyös külsővel áldotta meg a természet, ám sekélyes és hiú azért ne legyen, mert rá fog jönni, hogy azok az emberek, akik szeretik ön, nem azért szeretik, ahogy kinéz, hanem amilyen a belső világa. Ne okozzon csalódást!

Szűz (08.23. – 09.23.)

A szűz döbbenten veszi észre, hogy rendszeretete és precizitása nem mindenkinek szimpatikus. Vannak olyanok is, akiket zavar az ön szőrszálhasogatása, és képesek panaszt is tenni ön ellen. Persze ezt olyan formában teszik, hogy nekik kedvezzen a végeredmény. Munkahelyén most amúgy se jó a hangulat, ne tetézze azzal, hogy ki akar tűnni.

Mérleg (09.23. – 10.23.)

A mérleg próbál pozitív maradni, de azt látja, hogy nem azok haladnak felfelé a ranglétrán, akik sokat dolgoznak. A helyezkedés azonban nem erőssége, így sajnos, kellemetlen dolgokat fog tapasztalni. Mégse keseredjen el, legalább tükörbe tud nézni, ami nem utolsó dolog kétszínű környezetében.

Skorpió (10.23. – 11.22.)

A skorpió szeretne jelentős változásokat elérni az életében, ezért hirtelen döntéstől vezérelve, fizetésemelést kér. Jól teszi, megérdemli, habár főnökei ezt nem biztos, hogy így látják. Nem mintha rossz munkaerő lenne, de nem erőssége a hízelgés, másoknak viszont igen. Aki közelebb van a tűzhöz, az sajnos könnyebben is megmelegszik. Ne hagyja magát, hiszen, amit csinál, abban profi, még akkor is, ha mások jobban értenek a nyalizáshoz.

Nyilas (11.22. – 12.21.)

A nyilas úgy dönt, érdemes elindítania azt a vállalkozást, amit eddig halogatott. Ha eddig hagyta magát lebeszélni, most ne tegye, mert a csillagok állása szerint jó lehetőség kínálkozik neki. Rosszakarók, óvatoskodók mindig lesznek, sajnos az emberek nagyrésze ilyen természetű, szerencsére kivétel is akad. Legyen boldog, hogy az igazi barátai támogatják.

Bak (12.21. – 01.20.)

A bak végre jobbkedvű, ami kedvez céljainak. Mivel pozitívan áll a változásokhoz, a változások kedvező irányba fordulnak. Jó lenne, ha a pénzét mégse szórná, nem mintha nem lenne elég mostanában, hiszen dolgozik látástól-vakulásig. Vannak azonban, akik kölcsön akarnak majd kérni és nehéz lesz nemet mondania, mert egy családtagja fordul önhöz. Viszont az ilyen kölcsönök sose kellemesek.

Vízöntő (01.20. – 02.19.)

A vízöntő sorsdöntő napokat él meg. Úgy gondolja, nincs mire várnia, törvényesítenie kell a kapcsolatát. Partnere nagyon boldog lesz, és ha rászánják magukat egy kisebb esküvőre, életre szóló élmény részesei lehetnek. Csak azokat hívja meg, akik mindig is ön mellett voltak, mert a haszonlesők háta mögött kibeszélik, sőt a terveit is becsmérlik.

Halak (02.19. – 03.21.)

A halak szeretne többet pihenni, de nem teheti. Munkája lefoglalja minden szabadidejét, és emiatt családja morogni fog. Gyerekeivel is keveset foglalkozik, ami azért is nagy baj, mert az idő szalad, és amit most kihagy, később nem pótolhatja. Próbáljon meg jobban lavírozni a fontos dolgok között, ami persze nem könnyű, de nem is lehetetlen. A Föld nem áll meg forgásában, lassítania önnek kell.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here