Ahogy Albert felemelte fejét és a bejárat felé pillantott követve Sára tekintetét, egy pillanatra megrázkódott, mintha valami kellemetlen érzés futott volna át rajta. Ez így is volt, mert Félixre nem számított. Semmibe vette évek óta, és a család is úgy gondolt rá, mint aki nem létezik, hiszen évek óta nem jelentkezett, nyomát se találták. Erre ebben a határmenti kisvárosban kell összefutniuk? Ez nem lehetett véletlen. Követte őt, vagy csak az örökség nyomát, amit nagyapja kellemetlen módon hagyott maga után. A már említett érkező, aki nála egy évvel volt csak idősebb, határozott léptekkel az asztaluk felé tartott, és nem mosolygott. Arcán eltökéltség ült, tudta mit akar, ahogy mindig is. Még akkor is, amikor fogta magát és egyik napról a másikra eltűnt. Akkor se hitte senki, hogy nem saját elhatározásából tette.
– Öcsikém, micsoda meglepetés, hogy azon az úton jársz, amin én! – lépett oda hozzájuk.
Sára megdöbbent. Tényleg úgy néztek ki ők ketten, mintha ikrek lettek volna, hajuk színe fel se tűnt volna annak, aki külön-külön látja őket. Valóban nem ikrek?
– Félix! Tudtam, hogy élsz, de itt nem számítottam rád! – hebegte Albert és felállt. Látszott rajta, hogy kizökkent pökhendi viselkedésének álcájából, és az lett, aki mindig. Egy törtető, de megalkuvó alak, aki gyengeségét kegyetlenséggel palástolja.
– Kedves Sára, örülök, hogy látom! – fordult az érkező a lány felé, aki még mindig pislogott, mint hal a szatyorban.
– Ismerjük egymást? – nyílt nagyra a megszólított szeme.
– Persze, hiszen a lábamra ejtette a hógömböt. Vagy nem emlékszik?
– Az maga volt?
– Igen, még akkor is, ha mást gondolt. – Azzal intett a pincérnek, aki unalmában úgy figyelte a jelenetet, mint egy izgalmas mozit. Végre történik valami ebben a poros, most épp hideg-szeles kisvárosban, ahonnét mindig elvágyott. A vendég kért egy üveg jóféle sört és kérés nélkül letelepedett az asztalhoz.
– Nos, mire jutottatok? Ugye, nem baj, ha tegeződünk? Már annyire elszoktam ettől a túlzott udvariaskodástól! – folytatta.
A páros szóhoz se jutott.
– Tudom, hogy van egy betűsorotok számokkal. Higgyétek el, nem kell titkolnotok, elvégre az enyém a jogos örökség, csak épp Albert abban reménykedett, hogy talán felszívódtam örökre, és majd ő kiterjeszti a vállalkozást. Bocsánat! Élek, és Sára téged nem is szeretnélek belevonni az egészbe…
– Te még a testvérednél is bunkóbb vagy! – állt fel a lány. – Remek család lehettek. Jó munkát és hagyjatok engem békén! – Megfordult és kiviharzott.
– Csinos! – nézett utána Félix. – Gondolom, szemet vetettél rá, csak a kellő alkalmat vártad.
– Igaza van, te tényleg semmit nem változtál! Ugyanolyan förtelmes alak vagy, mint régen!
– Mondja az, aki letámadott egy embert a temetőben, aztán meg kis híján kicsavarta egy nő kezét, hogy megkapja a választ. Hadd lám! Nehogy azt hidd, hogy átverhetsz!
Tekintete sötét volt és látszott rajta, hogy nem riad vissza semmitől. Még Albert is tudta, hogy amit mond, annak súlya van, hiszen a piszkos üzletek miatt kellett eltűnnie, ezt mindig sejtette.
– Aljas vagy, ugye tudod? – sziszegte, de nem folytatta, mert a pincér épp akkor ért oda a sörrel. A másik elmosolyodott, mintha dicséretet hallott volna. Azonnal az üveg után nyúlt és egy jót húzott belőle. Albert elővette a cetlit és az asztalra csúsztatta.
– Más nem volt? Valami jel vagy egyéb?
– Én csak erről tudok.
– Akkor nem tudsz semmit. A lányt meg kell kérdezni újra, mert érzem, hogy valamit rejteget. A gömböket megszerezted? Hol vannak? Sáránál mindkettő?
– Honnan tudod, hogy kettő volt?
– Nyomoztam, te idióta! És ha tudni akarod, nem kettő van, hanem három, mint a mesében. Csak a harmadikat nem sikerült fellelnem…– Felnevetett és kibámult a koszos ablaküvegen. – Most mondd meg, hogy tudtak ebben a városban boldogulni a nagyszüleink? Rosszul vagyok tőle! Unalmas, szürke és semmitmondó.
– De mégis itt vagy, és ha jól gondolom, pénzszűkében, mint mindig. Anya tud rólad? Apa boldog lesz, hogy élsz.
Félix hangosan nevetett.
– Szüleink csak akkor voltak boldogok, amikor az elsőszülöttük fiú lett. Azóta már bánják, hogy nem fojtottak meg egy vödör vízben. Nem szóltam nekik, mert úgy gondoltam, ketten is megosztozhatnánk a vagyonon, ha megtaláljuk. Elég lesz bőven mindkettőnknek.
Albert sejtette, hogy hazudik. Soha életében nem akart osztozni semmin, ugyan mikor változott volna meg? Érezte, hogy a hazugság mögött több van, mint pénz utáni vágy, valószínűleg bátyja oltári nagy bajban van. Ettől kezdett megnyugodni, nem beszélve a tényről, hogy fogalmuk sem volt, hol van az úgynevezett kincs, amiről bővebben nem is tudtak semmit.
– Legyen így! – mondta óvatosan. – Próbálj meg te rájönni, mit rejthetnek, mert nekem gőzöm sincs, pedig mindent bevetettem.
– A jó öreg technikát is? Telefon, chat GPT? Google?
– Nem, azokat még nem, de túl egyszerű lett volna.
– Ne gondolkozz, ez a te mottód, ugye?
Félix szép arcán kegyetlen gúny áradt szét. Testvérek voltak, de örök riválisok. Sose szerették egymást, és ezt nem is titkolták egymás előtt.
Ezalatt Sára sietősen szedte a lábát, és azon töprengett, vajon mibe csöppent. Hol volt ez már romantikus álmaitól? Már azt se tudta, melyik akarta behálózni, és azzal sem volt tisztában, melyik küldött ajándékokat vagy épp kivel találkozott a régiségboltban. Egyben azonban biztos volt. Egyik se álomlovag és nem arra várnak, hogy valami jót tegyenek a világgal. Fázósan megborzongott, és még jobban megijedt, amikor rájött, hogy tudják, hol lakik. Ezek ketten valószínűleg egy sötét titok nyomába eredtek, nem beszélve a pénzről, mert mindennek az az alapja. A kód nem rejthet mást, mint kincset. Miféle kincs lehet elrejtve, ami ennyire fontos? Arany? Drágakövek? Végrendelet? Valami, amiért a két fiú mindenre képes. Érdekes módon már nem látta őket annyira jóképűnek, vonzónak meg egyáltalán. Volt bennük valami elképesztően kapzsi gonoszság, amely kiült a vonásaikra, és arra késztette, hogy meneküljön. Úgy döntött, felhívja az egyik barátnőjét, aki kiköltözött Hollandiába egy évre, hadd lakhasson nála átmenetileg. Átmenetileg meddig? Erre nem tudott választ adni, de Melli még fél évig nem szándékozott hazajönni, így bizonyára nem bánja, ha birtokba veszi a lakását pár napra. Megcsörgette, de ő nem vette fel. A ház előtt gyorsan hátrapillantott, de nem követte senki. Miért is tette volna? Tudták, hol lakik.
Folytatjuk…
