Hógömb 13. rész

Melli döbbenten hallgatta, hogy Sára nála akarja meghúzni magát. Természetesen nem volt ellenvetése, de amikor meghallotta a háttértörténetet, bár először azt hitte, barátnője viccel. Meg is kérdezte, hogy ez netán egy regény főpróbája, de azonnal elhallgatott, amint Sára részletezni kezdte. A hangjában megbúvó izgalomról azonban nem tudta eldönteni, hogy idegesség-e vagy komoly félelem.

 – Láttál már sok krimit, igaz? – mondta neki. – Ne vigyél sok cuccot, mert az feltűnő! Inkább majd visszaosonsz. A hátsó bejáraton tűnj el, és lehetőleg éjjel menj vissza a többiért.

 
 

 – Úristen, ha hallanád magad! Olyan fura ez az egész…Mi van, ha félreértettem a jeleket?

Sára felsóhajtott. Ez nem New York vagy Chicago, ahol a gyilkosságok mindennaposak, nem beszélve a zsarolásról és az erőszakról. Ő egy kisvárosban él, ahol épp ronda tél van, közelednek az ünnepek, és szeretné nyugodtan tölteni napjait.

 – Tudom, de jobb, ha pár napra eltűnsz. Vegyél ki egy hetet, vagy tudom is én. Azt mondták, tudják, hol dolgozol, nem?

 – Szerintem, mindent tudnak. Keressem fel a rendőrséget?

 – Viccelsz? Kinevetnének. Senki nem venne komolyan. Én csak azt nem értem, miért nem adod oda a hógömböket és aztán csókolom?

 – Lehet, hogy ez lenne a legjobb megoldás…Mégis azt érzem, nem szabad megtennem.

 – Talán tévedsz…Nem annyira veszélyesek. Habár…

 – Habár mi?

 – A pénz az pénz…És ennek a hátterében nagyon sok pénznek kell lennie. Gondolj bele, két fivér küzd érte. Jó lenne, ha egymásnak lehetne ugrasztani őket. Mit is mondtál, jóképűek?

Sára felnevetett. Mintha számított volna még, hogy mennyire vonzónak látta Albertet. Vagy Félixet? Már maga se tudta. Mindkettő megérte a pénzét, ahogy mondani szokás, és kétsége sem volt afelől, hogy őt simán beáldozzák, ha el akarják érni a céljaikat. Gyorsan bedobált egy könnyű táskába pár holmit, a fogkeféjét, kedvenc arckrémét és a pakk tetejére a két hógömböt tette. Az egyik egy pillanatra felvillant, de a kapkodásban észre sem vette. Ha meglátja, talán jobban kezd félni, így azonban csak behúzta a fekete, kissé elhasznált utazótáska cipzárját, majd behúzta a sötétítőket, és kiosont a saját lakása ajtaján, mint egy settenkedő betörő.

Megfogadta Melli tanácsát, és valóban a hátsó ajtón hagyta el az épületet, és megpróbált úgy sietni a szürke éjszakában, hogy ne keltsen feltűnést. Még emlékezett a kódra, amivel bejuthat a tömbházba, és arra is, hogy Melli anyja az elsőn lakott. Késő volt, hogy felébressze, de eldöntötte, hogy mond majd neki valamit, amivel megnyugtatja, és máris megkapja a lánya lakásának kulcsait. Barátnője elvileg beszél vele addig. Ahogy a fal mellett lépkedett, szinte egy vált a kormos, omladozó épületekkel, és alig várta, hogy a belváros elegánsabb részéhez érjen. Hogy miért nem hívott taxit, nem értette, fel se merült benne. Nem James Bond film főszereplője volt, ahol mindenki tudja mit, mikor kell csinálni és a biztosan happy end a vége. Érezte, hogy rezeg a telefonja, de mire a zsebébe nyúlt abbamaradt a hívás. Rápillantott, és egy ismeretlen szám volt, ami még inkább megijesztette. Nagy levegőt vett, ahogy végre meglátta a hófehér négyemeletes, elegáns házat, amely egy ideig az otthona lesz, amikor valaki váratlanul befogta a száját, és berántotta egy kapualjba. Még megijedni se volt ideje, mert azonnal meglátta, hogy kollégája, Samu az.

 – Te megőrültél? – mordult rá. – Kis híján megállt a szívem.

 – Pszt! Ne haragudj, de muszáj volt. Hívtalak, de nem vetted fel. Tudom, hogy bajban vagy, de nem tudtalak elérni.

 – Tudod? Honnan? Itt mindenki azt hiszi, hogy egy regényből lépett ki?

Samu vigyorgott, pedig az adott helyzetben senkinek nem volt rózsás kedve. Kihúzta magát és lazán kimondta, amit nem kellett volna:

  – Kisasszony, a nevem Bond, James Bond!

Sára elfintorodott.

 – Jól van, látom, nem díjazod… Bent ültem egy kisebb kocsmában, amikor meghallottam, hogy két pasas rólad beszélget. Az egyik a temetős volt. Közel ültem, de nem annyira, hogy minden szót halljak, de azt kivettem, hogy keresnek valamit. Azonnal sejtettem, hogy a hógömbjeidet.

 – És? Mit mondtak még?

 – A lényeg, hogy veszélyben vagy, és ők mindent megtesznek, hogy rád találjanak. Szóval, jobb, ha most hazaviszlek, és nálam maradsz, mert engem nem ismernek, biztonságban lehetsz nálam.

 – Eszem ágában sincs hozzád menni! Samu, ne avatkozz bele a dolgaimba, kérlek! Nincs nekem semmi bajom, és azok ketten nem fognak bántani, mert amit keresnek, azt nem találják meg, ha bajom esne.

Samu kikerekedett szemmel bámult a lányra, és az járt a fejében, miért ilyen csökönyös. Most erőltesse a dolgot, vagy csak szedje ki belőle hová tart? Egy pillanatig gondolkodott azon, hogy maradjon-e jófiú, vagy épp engedjen a kísértésnek, végül az utóbbi mellett döntött.

 – Nem fogod fel, hogy azok képesek lennének mindenre? Meg is ölnek, te idióta, te meg játszadozol holmi vackokkal. Hogy lehetsz lehetsz ennyire ostoba?!

Sára még soha se hallotta így beszélni. Nem ismerte ezt az oldalát, titkon mindig egy kicsit furának tartotta, talán autista, gondolta róla, de nem sokat foglalkozott vele. Erre most kirobbant belőle az erőszak, és megváltozott minden. Megfejtette a kódot, jutott felismerésre. És ha igen, akkor bizonyára sok pénzt jelent, és ő sem akar mást, mint azt. Ravasznak kell lennie, mást nem tehet, ha nem akarja, hogy még valaki az életére törjön.

 – Igazad van! – egyezett bele higgadtan. – Köszönöm, hogy segítesz. Menjünk hozzád, ha te vigyázni tudsz rám, jó?

 – Ez a beszéd! Tudtam, hogy okos lány vagy! – sóhajtott fel a srác, és elengedte a karját. Sára addig észre se vette, mennyire szorítja.

Megrázta magát, és beleegyezően bólintott még egyszer. Nem tudta, hogy Samu merre lakik, de bízott benne, hogy lesz egy olyan pillanat, amikor el tud futni előle. Szerencsére tornacipőt vett fel, és ez bármelyik pillanatban segíthette a menekülésben. És mindez egy hógömb miatt. Vagy kettő miatt, gondolta keserűen, amikor elindultak. Samu zsebre tett kézzel baktatott mellette, és biztos volt benne, hogy a lány semmit nem sejt. Makacs, de buta. Mindig is így gondolt rá. Most emberismerete beigazolódni látszott.

Hajnalodott, és a távolban felhangzott egy templom harangjának tompa hangja.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest

 

 

 

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here