Szilassy Albert nem volt rossz ember, de jó se. Olyan volt, mint mindenki. Volt benne egy adag becsvágy, még nagyobb bizonyítási kényszer, és persze szerette a pénzt. Ki nem? Mégis most, amikor összetalálkozott Félixszel, rá kellett jönnie, hogy jobb nála. Már-már megsajnálta a lányt, aki foggal-körömmel védte a hógömböket, pedig sejtelme sem volt arról, hogy veszélyesek is lehetnek. Különösen az egyik. Sejtette, hogy nem a pénz miatt, inkább a titok izgatja, de lehet, hogy téved. Mégis úgy ébredt másnap, hogy nem engedi, hogy a testvére megzsarolja, netán bántsa. Tudta róla, hogy képes lenne rá, és bár ő se volt szent, volt egy-két durva húzása az életében, de ölni nem ölt. Nem is szándékozott. Ha lányra gondolt, felvillant előtte dacos, de ijedt arca, amellyel palástolni próbálta, hogy reszket a lába az asztal alatt. Látta. Aztán elfutott. Nem kellett utána menniük, tudta, hol lakik. Arra azonban nem számított, hogy Félix még valakit bele akar vonni az aljas tervébe, hogy nyoma ne maradjon annak, hogy bepiszkolta a kezét. Mielőtt azonban ezt megtehetné, ő akcióba lép. Ám elkésett.
Sára lakásának ajtaja résnyire nyitva állt, amikor megállt előtte. Vagy volt valaki odabent, vagy már rég elvitte, amit akart, egy azonban biztosnak látszott: a lány nem volt odahaza, mert az ajtó nem maradt volna nyitva. Óvatosan megpöccintette az ujja hegyével és belépett. Üresnek tűnt és feldúltnak. Félix megelőzte, ahogy mindig. Vajon magával vitte a lányt is? Erre a gondolatra összeszorult a gyomra. Megpróbált üzenetet írni Sárának, de sejtette, hogy ki van kapcsolva vagy el se olvassa. Maradt a munkahelye. Még vetett egy pillantást a kiborított fiókokra, az összetört vázára, majd kihátrált, de úgy, hogy az ajtót behúzta maga után. Megcsörgette, de a szám nem volt elérhető. Ugyanezt mondták a szerkesztőségben is, ahol szerencsére nem futott össze Lindával, bár az se érdekelte volna.
– Félix, mi a fészkes fenét csináltál megint? – szólt bele a telefonba, amikor az megcsörrent a kezében.
– Nocsak, nocsak, csak nem kezdtél szólózni? Közlöm veled, hogy nem találtam semmit, de a csajt se, mert mire odaértem, már hűlt helye volt. A gömböket is vitte. Nem tudod, hol lehet?
– Honnan tudnám, nem vagyok a dadája! – hördült fel Albert és hangjából megkönnyebbülés áradt. Szóval kudarcot vallott a bátyuska. Remek, néha a sors valóban limonádét csinál a citromból.
– Nem hiszek neked, láttam, hogy néztél rá! Bejön neked? Mondhattad volna, akkor kevésbé lettem volna undok a kis hölggyel!
– Szállj le rólam! Inkább találjuk meg a gömböket, és tűnjünk el a francba.
Félix felnevetett. Pontosan erre gondolt, csak a többesszámot felezte meg. Az járt a fejében, hogy vajon hazudik-e a másik, és a megbízottja hogyan lehetett annyira balfácán, hogy elveszítette a lányt, mint egy taknyos zsebkendőt. De ő nem arról volt híres, hogy feladta, legfeljebb más módszerekhez folyamodott.
Egyenesen abba a zsákutcába tartott, ahol Sárának nyoma veszett. Samu megmutatta neki, melyik kapu mögött látta köddé válni, ami persze nem jelentette, hogy nem osont ki a hátsó kijáraton, de azt súgta a megérzése, hogy valamelyik lakásban bujkál. Így megállt a postaládák előtt, és megpróbálta kizárni azokat, akik nem jöhetnek szóba. Volt a házban két Bt., egy fogorvos, és még hat különböző név, akikhez menekülhetett. Amikor valaki nyitotta a kaput, felkapta a fejét, és úgy tett, mintha erősen keresne egy ismerős nevet. Többen elmentek mellette kérdezősködés nélkül, de végül a szerencse megsajnálta. Egy öregember lépett be a nagy üvegajtón, botja hangosan kopogott a kövön. Végigmérte, és mivel jólöltözöttnek találta, nem gyanakodott.
– Segíthetek? – nézett rá a szemüvege fölött.
– Nem tudom, talán… – felelte könnyedén. – Úgy emlékszem, ebben a házban lakott egyik osztálytársam, és szeretném elérni. Tudja, találkozót szervezünk.
– Miért nem hívja fel telefonon? – kérdezte az öreg kedvesen.
– Nincs meg a száma, régen nem beszéltünk. Csinos, harmincas lány, nem ismeri véletlenül?
– Egyet ismerek csak, az anyjával él, Melinda a neve. Így hívják a maga barátját is?
Félix habozott. Ha nemet mond, lehet, hogy elszalaszt valamit. Ha igent, akkor meg tévútra viheti a kotnyeles öregúr.
– Csinos volt régen nagyon! Szerelmes voltam belé, megsúgom! – közölte egészen közel hajolva, mire az idős ember elvigyorodott.
– Á, értem már! Újra akarná kezdeni?
– Igen…
– Akkor menjen a harmadikra, és ott próbálkozzon. Sok sikert, fiatalember!
– Köszönöm, rám fér!
Azzal a bot kopogása lassan elcsitult, mert a lakó eltűnt a liftben. Félix nem hitt benne, különben se Mellinek hívják Sárát, de ki tudja, hátha ő ismeri. Ezért kettesével vette a lépcsőket, és pillanatok alatt ott állt a hófehér, üveges ajtó előtt, amelyet nem védett rács. Megnyomta a csengőt, és várt.
– Pillanat! – hangzott fel a válasz. – Tudtam, hogy jönni fogsz, de nem sejtettem, hogy ilyen hamar!
Lujzi lenyomta a kilincset, és nem a barátnőjét, Zsókát pillantotta meg, hanem egy idegen jóképű férfit, akinek vagány kinézete egyből elvarázsolta. Hát még a mosolygós tekintete.
– Parancsoljon! – mondta kedvesen.
A látogató elmosolyodott, főleg, amikor a válla fölött meglátta, akit keresett.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
