Sára nem hitt a fülének, amikor meglátta Albertet, nem Félixet. Mindegy. Majdnem. Hogy az ördögben találta meg? Honnan tudta, hogy itt lesz, hiszen volt pár óra előnye, de úgy látszott, ez nem volt számottevő. Azt se értette, hogyhogy nem Samu lelt rá, ha már ennyire el akarta kapni. Azzal is tisztában volt, hogy abból a konyhából nincs menekvés. Nincs hátsó kijárat, egérút, egyszerűen csak hárman vannak, és egyikük veszélyes.
– Szervusz, Sára! – köszönt hangosan Félix, és úgy mosolygott, mint egy kígyó, aki arra készül, hogy egészben nyelje le az áldozatát, de szeretné, ha az jó képet vágna hozzá.
A lány nem felelt. Lujzi asszony nem volt ostoba, tudta, hogy hibázott. Azt is, hogy nem mutathatja, hogy fél, vagy, hogy nem egy buta háziasszony, aki hebehurgya módon ajtót nyitott valakinek, akinek nem kellett volna. Sára tekintete elárulta, hogy fél, de nem remegett.
– Csak azért jöttem, ami az enyém! Kérlek, add ide, és itt se vagyok!
– És mi van, ha nem adom? – hangzott a dacos válasz.
– Ugyan, miért ne tennéd? Neked nem értékes, nekem viszont igen. És azt se szeretnéd, ha valakinek bántódása esne, nem?
Lujzi lépett egyet hátra, és oldalvást nézve, a serpenyőre esett pillantása. Tudta, hogy, amit tervez, veszélyes lehet, de nem érdekelte.
– Ne kelljen még egyszer kérnem! Kifizetem a gömböket, és hagyd, hogy elvigyem őket. – Félix csinos arca megfeszült a haragtól. Testtartása is fenyegetővé vált, és mielőtt az asszony elérte volna a serpenyő nyelét, elkapta a csuklóját.
– Ugyan, ugyan! Nem a moziban vagyunk, öreglány! – mordult rá és erősen megszorította a karját. – Na, mi lesz?
Sára felállt, hátizsákjába nyúlt és egy vászontáskát vett ki. Látszott, hogy abban vannak a gömbök. Az egyik megint felfénylett, de nem vette észre, Félix viszont igen. Már nem volt kétsége, hogy jó nyomon jár. Ha megvan ez a kettő, meglesz a harmadik is, azokkal együtt eljut ahhoz a helyhez, amely azt a vagyont rejti, ami élete végéig pazar életet fog biztosítani neki. Olyat, amilyet megérdemelt, és amilyet nem kaphat meg az öccse, a szerencsétlen, aki mindig is a utána kapaszkodott. Sára nem trükközött, nem akart mást, csak hogy vége legyen ennek az egésznek. Álmában se gondolta volna, hogy belekeveredik egy ilyen veszélyes játszmába. Lujzi nénit se akarta tovább kitenni az erőszaknak, és már bánta, hogy nem engedett előbb. Ugyan mi köze van ehhez a két nyavalyás gömbhöz? Hogy kincseket rejthetnek? Lehet, de az élete és mások élete nem ér annyit, mint a pénz, amiért ez a szánalmas fickó meg az öccse harcolt.
A férfi, amikor megérezte, hogy nyert, elengedte Lujzi néni kezét, és megcsóválta a fejét.
– Nem vagy könnyű eset, de épp emiatt tetszel nekem! – mondta gúnyosan. – Eszedbe ne jusson hívni a rendőrséget, úgyse tehetnek semmit. Ami az enyém, az az enyém, és különben se törődik senki két vacak hógömbbel decemberben. Kiröhögnének!
Azzal megfordult és úgy tűnt el, mintha sose állt volna az előszobában fenyegetve őket.
– Ez mi volt? – kérdezte nagy sokára az asszony, amikorra erőt gyűjtött végre és becsukta az ajtót. – Azt hittem, téged akar, nem nyomorult hógömböket.
– Hosszú történet…– felelte Sára megkönnyebbülve. Nem is értette, miért nem szabadult meg előbb a kíntól, amit a tárgyak okoztak. Félix nem akarta bántani, ki tudja, Samu vagy Albert mit tett volna? Lehet, hogy szerencséje volt.
– Megiszom a kávém, és hazamegyek…Kár volt idejönnöm – felelte halkan.
– Nem mész sehová! Feküdj le, aludd ki magad, rád fér. Nem baj, ha nem akarod elmondani, talán jobb is. Sajnálom, hogy ilyen emberekkel hozott össze a sors, pedig milyen elegáns férfi volt. Elegáns és gonosz. Benne volt a szemében, hogy rossz szándékai vannak.
A lány elfintorodott. A „kaland” véget ért és nem bánta. Úgy érezte, megszenvedett érte, és nem kapott semmit cserébe. Már majdnem elhitte, hogy összefuthat valakivel, aki más, mint az itteniek, egyenesen Jude Law, de szó sem volt róla. Egy közönséges fickó volt, aki romlott volt és nem teketóriázott volna bántani őt, ha nem teljesíti az akaratát. Jobbnak látta megfogadni a tanácsot, és valóban lefeküdni. Az aprócska szobában sokáig bámulta a plafont, majd elnyomta az álom. Nem tudott mélyen aludni, mert álmában is futott zuhant, majd megint futott. Üldözője sose érte utol, de mindig csak egy lépés választotta el.
Samu figyelte Félixet, és az járt a fejében, hogy mennyit érhet a két gömb, ha neki potom százezret ajánlott fel, ha megszerzi a lánytól. Bár nem sikerült neki, azért megdolgozott a pénzéért, ezért úgy gondolta, jogos, ha követelni kezdi.
– Te viccelsz velem? – nézett rá a másik. – Elcseszted és még fizesselek is ki? Menj, igyál valahol egy eszpresszót, és felejtsd el, hogy láttál. Nesze, itt van, ami jár, több kávéra is elég, de az öcsémnek ne szólj semmiről. Megértetted? És különben is mi a picsát keresel még itt?
Samut elfutotta a düh. Ez a pökhendi majom hogy merészeli lerázni pár kávé árával? Nem erről volt szó. Egész éjjel lesben állt. Megfordult és visszakézből Félix arcába vágott, aki megtántorodott, de nem esett el. A fal megállította. Gyorsan a zsebébe nyúlt, és óvatosan kipattintotta a bicskáját. A következő pillanatban már szúrt. Egyenesen a másik bordái közé. Samu hang nélkül csuklott össze. A jelenet olyan gyorsan játszódott le, hogy egyetlen szemtanúja sem akadt, aminek Félix különösen örült. Még egy pillantást vetett a vérző fiúra, majd magára hagyta. A sikátor mélyén Samunak már annyi ereje sem volt, hogy segítséget hívjon. Kezét sebére szorította, és egyszerre elöntötte harminckét éve minden fájdalma. Meg fogok halni, gondolta, és elveszítette az eszméletét. A nedves köveken egyre több vér jelent meg, miközben a reggel épp úgy sietett átlépni a délelőttbe, mint minden más napon.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
