Albert mit sem tudott Félix különútjáról, de arról sem, hogy Samut bízta meg Sára kirablásával. Sőt arról sem volt tudomása, hogy a harmadik gömb valójában nem volt a lány tulajdonában. A véletlen sodorta épp abba az utcába, amelyben a régiségboltot találta, és benne Sárát. Nem követte, sőt nem is akarta követni, mert elege lett a bátyjából, a pénzéhes családjából, és már-már azon volt, hogy hazamegy, amikor megpillantotta.
Az üvegajtón át leste, ahogy az öreg rátukmálja. Hallani nem hallott semmit, de látta, hogy Sára nem kap lelkesen a hógömbért, végül mégis megveszi. A férfi elmosolyodott. Micsoda ravasz kis bestia…Tetszett neki, ez kétségtelen, de azért bajba nem akart kerülni miatta. Már nem egyszer fordult elő, hogy összetévesztették Félixszel, és ha ez megesett másutt, félt, hogy itt is megismétlődhet. Hogy mi vitte rá, hogy visszavonulót fújjon? Az az este, amikor rájött, hogy Félix mindenre képes. Eltüntet mindenkit, aki zavarja a terveit, és ebbe a mindenkibe ő is beletartozhatott.
Természetesen nehéz volt elhinnie, de amikor Sárát megfenyegette, akkor megértette, hogy ha egy ártatlan nő nem lehet akadály, akkor egy kevésbé szeretett, mondjuk ki, rühellt testvér hogy lett volna. A pénz, a hatalom elvette az eszét, és bár ő se volt angyal, nőket sose bántott volna. Sárát semmiképp, mert nála szebb és elszántabb teremtéssel nem találkozott. Érezte, hogy kezd beleszeretni, ami nem volt jó jel, mert a szerelem gyengévé teszi az embert, ő pedig nem akart az lenni. Világéletében küzdött a szülői szeretetért, bátyja elismeréséért, de egyszer se kapta meg. Már nem volt kamasz, hogy ne jöjjön rá, hogy az életét csak saját elhatározása változtatja meg. Úgy gondolta, nem keresi tovább a családi gyökereket, az se érdekli, ha Jézusig nyúlnak vissza, mert az a család, ami neki jutott, nem volt tisztességes.
Nagyapja áruló volt, kettős ügynökként dolgozott a háború alatt, és sok ember vére száradt a kezén. Nem beszélve a vagyonról, amit összelopott, no meg amit itt hagyott a városban valahol, de senki nem tudta hol. A sírba vitte a titkát. Volt egy szerelme, de őt is elárulta, elhagyta, amikor menekülnie kellett az országból. Ezt még nagyanyja mesélte neki egykor. Elvette őt, de nem szerette, mégse engedte, hogy elváljon tőle. Ekkor tudta meg azt is, hogy az árulással szerzett pénzt ebben a városban rejtette el, és a címet meg a jelet egy hógömbbe rejtette. Egy napon azonban betörtek hozzájuk, és elvittek pár festményt meg szobrot, és velük együtt a hógömböket is. Évekig tartott, amíg kinyomozta, hová kerültek az értéktárgyak meg a többi holmi. Ide, ebbe a határmenti kisvárosba, ahonnét elindult az öreg valaha. A karma dolgozott, és nem lehetett tenni ellene semmit.
Amikor Sára kilépett az utcára, és fázósan összehúzta magán a kabátot, a nyomába eredt. Nem akarta megijeszteni, de egyszer s mindenkorra el akarta mondani neki az igazat. Egészen a lakásáig követte. A leszálló est magával hozott némi hószállingózást is, de nem annyit, hogy eltüntesse az utca szennyét. Léptei azonban nem hallatszottak, így amikor utolérte és megérintette a vállát, nem csodálkozott azon, hogy felsikolt.
– Kérlek, Sára! Albert vagyok, nem kell félned! – Ő azonban ledermedt. Addig azt hitte, minden rendben van, hogy a rossz valóban mögötte maradt, de úgy látszik, tévedett.
– Mit akarsz még tőlem? – kiabálta hisztérikusan. – Ez a gömb kell? Nesze, vidd, látni se akarom, csak hagyjatok már. Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle…
Albert hátrahőkölt. Ilyen mértékű gyűlöletre nem számított. Az is megfordult a fejében, hogy meghódítja ezt a szép teremtést, de úgy tűnt, esélye sincs a tervére.
– Ne kiabálj! Nem akarlak bántani. Beszélni akarok veled, és az a rohadt gömb se érdekel, különben is mind a három kell Félixnek.
– Kettő már nála van! Megszerezte tőlem, de tudod mit, nem is bánom! Látni se akarlak benneteket, mert mindketten romlottak és pénzéhesek vagytok! Fogd, és tűnj el!
Azzal belenyúlt a táskájába és úgy rántotta ki a dobozt, hogy az a betonra zuhant, és ripityára tört. Tartalma ott hevert a sáros aszfalton, de még így is szép volt.
– A szentségit! – kiáltott fel. – A pénzem is oda, de a gömb is.
– A tartalma azonban nem…– hajolt le Albert. – Idenézz! – Azzal egy jókora követ dugott az orra alá.
– Ez mi?
– Ha a szimatom nem csal, akkor gyémánt. Méghozzá az, amit Félix annyira keres. De van itt még valami… – Újra lehajolt és most egy összehajtott papírlapot bányászott ki az apró szilánkok közül, amely olyan pici volt, hogy szinte alig lehetett észrevenni.
– Kelemen Izabella, 1926. május 8-a – olvasta fel hangosan, ahogy szétnyitotta. – Ki a fene lehet ez és miért volt fontos elrejteni egy hógömb belsejében?
Sára álla leesett a csodálkozástól. Ő tudta, kit takar a név. Jól ismerte valaha, de már nem élt.
– Ő volt a nagymamám. És pontosan tudom, hogy azon a napon született, mert én is május nyolcadikán születtem, így nem volt nehéz megjegyezni – suttogta elhaló hangon.
– A nagymamád? Ezt nem értem…
– Még én sem, de úgy hiszem, nem véletlen, hogy a hógömbök a kezembe kerültek. Valakinek célja van velük…
– A gyémánttal is?
– Nem tudom. Sose találtam volna meg, ha nem ejtem el. Szóval nem is az enyém, vagy tőlem állhatott volna a komód tetején ítéletnapig…
– Sára, valami nem tetszik itt nekem. Hogy lehet, hogy neked szánják, amikor nem is tudod, hogy van benne valami? Aki így tervezte, mit akart üzenni?
– Fogalmam sincs. Most el fogod venni tőlem és huss, el is tűnsz az éjszakában? Épp ahogy a testvéred?
– Bármilyen nehéz elfogadnod, én nem vagyok a bátyám. Lehet, hogy nem vagyok makulátlan, de gonosz se. A gyémánt a tied. Tedd el!
– És majd leütsz a következő sarkon, ahol fekhetek a hideg földön. Inkább vidd és húzz el, legalább nyugodtan térhetek haza. És mondd meg a bátyádnak, hogy hagyjon békén, megvan, amit keres.
Albert megrázta a fejét. A lányra nézett, aki remegett a felindulástól vagy a félelemtől, nem tudta eldönteni. Szegény pára, még arra is képes, hogy lemondjon egy vagyonról, csakhogy nyugta legyen. Milyen tiszta lélek!
– Sajnálom, hogy így gondolkozol rólam, de megértem. A kő a tied, én meg megpróbálom kideríteni, mi köze van a nagymamádnak ehhez a hógömb mizériához. Megegyeztünk?
Sára nem válaszolt. Nem merte elhinni, amit hall. Félt és már nem bízott senkiben. Pár nap elég volt hozzá, hogy hatalmasat csalódjon az emberekben.
Folytatjuk…
