Nyár lett. Fél év telt el azóta, hogy Sára élete teljesen felfordult. Egy hógömbbel kezdődött, majd még eggyel, és még eggyel. Ha a lánynak nehezen is, de felderengett, hogyan indult az egész. A főnöke találta ki, ő ajánlotta, hogy keressen egyet és írjon róla. Így egyenes út vezetett a régiségboltba, az öreghez, Sándorhoz, akinek a nevét a rendőrségen tudta meg. Sándor aztán elindította a lavinát, mert az ő testvérének a lánya volt a szőke, megkeseredett újságíró, a főnök, akinek Sára dolgozott.
Így kezdődött, és nem volt azokban a gömbökben semmi csodálatos, arra voltak hivatottak, hogy becsapjanak mindenkit, legfőképpen őt. De ugyanez volt a cél Alberttel és Félixszel, akinek egész családját gyűlölte Sándor. Őket is a városba csalogatta, ráuszította a lányra, és élvezettel figyelte, milyen elszántan vadásznak a semmire. Az eredeti terv az volt, hogy a fiúkra keni a gyilkosságot valamilyen ármányos módon, hogy bosszút álljon rajtuk a nagyapjuk miatt. Alig bírta ki, hogy ne fedje fel magát, amikor mindenki rávetette magát a titokra, de azt nem sejtette, hogy a házat is felfedezi Sára. Mivel bajt hozott rá, szemrebbenés nélkül megölette volna, bár arra se számított, hogy játékszerei, a két ostoba Szilassy valóban komolyan veszik a „kalandot”. Amikor elkezdődött, csak pár izgalmas napot akart magának, de lassan elfajultak a dolgok.
Sára végül Albert segítségével feljelentette az öreget, aki most ítéletre vár, bár az egyik nyomozó megsúgta nekik, hogy nem lesz belőle semmi, hiszen már annyira idős, hogy csoda, ha nem hal meg a tárgyalásig.
Félixet is kiengedték a fogdából, kimosta magát, vagy csak nem volt elég bizonyítékuk, és ő az első alkalommal elhagyta az országot, miközben elátkozta az öccsét, a családját és legfőképpen önmagát, hogy hitt nekik. Így nem maradt semmi, ami miatt érdemes lett kockáztatnia a maradást. Felszívódott. Albert egy ideig még megpróbált találkozni Sárával, de ő következetesen hárított, majd úgy döntött, nem marad tovább a városban. Tavasszal, nem sokkal húsvét előtt, se szó, se beszéd, felült a repülőre, ami Skóciába vitte, és felkereste régi barátnőjét, aki örömmel fogadta. Albert nem tudta többé elérni, mert még a telefonszámát is megváltoztatta.
Sára gondoskodott róla, hogy nagyanyját tisztességgel eltemessék, de ennél többet már nem akart a dologgal foglalkozni. Szégyellte naivitását, azt, hogy szemrebbenés nélkül átverték, hogy majdnem beleszeretett egy rossz emberbe, így inkább eltávolodott mindenkitől. A skót, nagyon zöld, dimbes-dombos kisfalu nagyon tetszett neki, és azt se bánta, ha egy pubban kell mosogatnia, amíg megírja az egész történetet, amelyben Sarah felfedi a családi titkokat, de sokkal okosabb és ravaszabb, mint ő valaha is volt.
Ült a szobában, és bár nyár volt, odakint sötét felhők borították az eget. Esett, ahogy gyakran, de itt senkit nem zavart. Már tudta, hogy nem fog sokáig tartani, ezért belemerült a történetbe, és hagyta, hogy Bella nagyi emléke, vagy emlékének halvány nyomata átjárja a szívét. Sajnálta és látatlanban is szerette őt. Még nem volt egészen felszabadult, még emésztették az események, de már az járt a fejében, hogy sokat tanult a dolgokból, és már nem olyan óvatlan, mint nemrég.
Ezen elmosolyodott, és főhősét, Sarah-t, a bátor és belevaló csajt beküldte abba a furcsa házba, de úgy, hogy zsebébe egy sokkolót tett, és nem felejtette el előtte elküldeni egy önvédelmi tanfolyamra, hogy ügyességével legyőzze a biztonsági őrt, akit ő nem tudott. Amikor ehhez a részhez ért, megcsóválta a fejét, belekortyolt a teájába. Mennyivel könnyebb felruházni valakit erővel egy papíron vagy billentyűzet segítségével, gondolta. Összerezzent, amikor meghallotta, hogy valaki csenget. Röviden, kétszer. Nem sok kedvvel állt fel, nyújtóztatta ki elgémberedett lábait, majd az erős tölgyfaajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset. Nem várt senkit, kevesen tudtak a hollétéről. Az ajtó nyikorogva tárult fel. Senki nem állt ott, csak a lábtörlőn virított egy barna doboz cím és feladó nélkül. Legszívesebben felsikoltott volna, mert azonnal tudta mi van benne.
Négyzetalakú, tízszer tízes méretű kartonból volt. Óvatosan pattintotta fel fedelét és azt suttogta magában, hogy nem, ez nem lehet igaz. Persze igaz volt. Egy hógömb. Értékes és régi, lerítt róla. Belsejében hullott a hó a hegyek között, majdnem úgy, ahogy a faluban, ahol élt, csak nem eső formájában.
Megborzongott, és nem tudta eldönteni, hogy kidobja-e azonnal vagy megnézze, van-e benne valami a feladótól. Tarkóján felállt a szőr, mégis képtelen volt ellenállni. Lassan becsukta az ajtót, és a gömbért nyúlt.
Kép forrása: Pinterest
