„Gazdagság, szépség mind mulandó,
Fitogtatni ezt nem érdemes…
Csak a jóság a maradandó.”
(Benedek Elek)
A szavak ehhez a folyamathoz, ahogy sok más esetben, most sem elegendőek. A gyerek legtöbbször azt teszi, amit szüleitől lát. Követi, és ebben nincs tudatosság, neki ez a természetes. Ha olyan családban él, ahol hónapról hónapra küszködnek, akkor nehezen hiszi el, hogy lehet másmilyen a világ, még ha látja is a neten. Az, aki laza, könnyen jön, könnyen megy-mintával találkozik, valószínűleg nem fog maga sem ragaszkodni a pénzhez.
Egy kisgyerek nem érti a pénz értékét, úgy képzeli, hogy a pénzautomata egy olyan tárgy, amelyhez kedvünk szerint odasétálhatunk, és némi gombnyomkodás után ömleszti ránk a bankókat. Csak rajtunk múlik, mennyit akarunk hazavinni. Számára nincs sok vagy kevés, és addig sorolja a magáét, amíg vagy feladjuk és megvesszük, amit akar, vagy hagyjuk, hogy sírásba, gyakori esetben toporzékolásba torkoljon a vásárlás.
Sok nagyszülő, rokon úgy oldja meg az ajándékozást, hogy pénzt ad. Kétféle gyerek létezik: az egyik azonnal elkölti minden felesleges dologra, legtöbbször olyasmire, amit addig nem volt szabad megvennie, a másik viszont gyűjteni kezdi. Ez utóbbi akkor sikeres, ha odahaza is azt tapasztalja, hogy van értelme, és nem szórják el azonnal a fizetést.
A gyűjtögetés sok türelmet és odafigyelést igényel, és akkor hasznos, ha a szülő nem szánja meg a gyereket, és nem veszi meg előbb a kívánt tárgyat, mert ezzel a lényeg veszik el. A kisiskolások jó része nem tudja feldolgozni, hogy neki oda kell adnia a pénzét a vásárláshoz, ha venni akar valamit. Úgy hiszi, hogy lehet anélkül is, hogy feláldozná a malacpersely tartalmát. Viszont meg kell tapasztalnia, hogy a pénz fogyóeszköz. Ha elköltjük, nem lesz. Ez elég félelmetes számára, de pár alkalom után érteni fogja. Sose szabad siettetni a vásárlást, és el kell magyarázni, hogy az a pénz, amit nem költ el, idővel szaporodni fog. Egyetlen buktatója azért van a dolognak: a mai viszonyok mellett szélvészgyorsan drágulnak az áruk, és azt nehéz elfogadtatni, hogy egy ötvenezres kerékpár már hatvanötezer lett fél év múltán. De ez is része annak a világnak, ami egy gyereket várja. Felelősséggel és türelemmel kell lennie, ami az életkori sajátosságokat nézve nem előnyük. Ám tanulható.
A zsebpénz erre jó alkalmat ad, de csak ha valódi, és nem kap odahaza titkon plusz egy ezrest apától, vagy a nagyitól, aki jó fej akar lenni a szülők háta mögött. Azt kell hosszas munkával gyakorolnia egy gyereknek, hogy a pénz nem végtelen. Ez azonban használat nélkül nem megy. Jó lehetőség, ha társasozunk vele, és a játékpénz költése is megfelelő felkészültséget adhat a valódi pénz elköltéséhez.
A pénz nem lehet tabu otthon. Mihelyt iskolás lesz a gyerek, elkezdhetjük a tanítást, amely csak lassú lépésekben történhet. Előfordulhat majd sírás és könyörgés is bőven, de akkor vigyük el egy automatához, és mutassuk meg neki, hogy bárhogyan kérleljük, nem ad ki pénzt, hiszen a miénk már nincs benne. Ez jó lecke lesz, de ne várjunk elsőre nagy csodát vagy megértést. Járni, késsel-villával enni se tudott a gyerekünk sokáig. Mindenhez kell a gyakorlás, a kudarctűrés és a türelem, amelynek mostanában híján vagyunk. Mégis megéri, mert később olyan fiatal felnőtt válhat belőle, aki nem retteg a pénztől, nem követelőzik folyamatosan és megérti a nincset.
Sok erőt és kitartást kívánok mindenkinek, aki nem akar mindent azonnal megvenni a gyerekének, mondván, ne fájjon a kicsi szíve, és ő is mindig erre vágyott, miért ne adná meg neki?