Ismerik a Kedves Olvasók azokat a filmeket, amelyekben el akarják hitetni a főhőssel, hogy bolond? Olyan dolgok történnek meg vele, amelyekről biztosan tudja, hogy nem igazak, hogy a csavarhúzót nem tette a hűtőbe, hogy soha nem vette meg az adott ruhát vagy bármi hasonlót, ami jelentéktelennek látszik, mégis összezavarja az áldozatot. Valahogy így vagyok én is ezzel a történettel, mert a bolondokházába beutalt beteg is hiába mondja, hogy ő nem bolond, mindenki csak kedélyesen bólogat, közben meg titkon biztos benne, hogy az. Nem tudom elhinni, hogy olyasmi történik velem, ami nem történt meg, de azt állítják igen.
Pár hete elgázoltak a zebrán. A zöldön gurultam át, és nem szálltam le a bicikliről, ahogy kellett volna. Tudtam, hogy nagyot hibáztam, aminek egy bicikli látta kárát, nem beszélve a sebeimről és az összevarrt fejemről, amelyek rendőrségi szaknyelven 8 napon belül gyógyuló sérülések. Egy hónappal később idézést kaptam a rendőrségre kisebb közúti vétség elkövetése miatt. Megjelentem, várattak egy ideig, mert nem találták a közúti kamera felvételét. Gondoltam, mindegy is, hiszen hibáztam, és hiába volt zöld, mégse toltam a kerékpárt.
A meghallgatás vagy kihallgatás, (tudja a fene mi) alatt se került elő, sőt valahonnan egy februári éjszakai felvételt bányásztak elő, ami persze nem egyezett az én délben történő gázolásos esetemmel. Elhangzott, hogy vétkes vagyok, és sajnos nem lehet bizonyítani, hogy a hölgy, aki elgázolt, piroson ment át, lehet, hogy sárgán, és nem várható el, hogy ilyen esetben satuféket nyomjon. (Inkább üssön el, gondoltam kedélyesen.)
De, ha elismerem, hogy hibás vagyok, együttműködöm, akkor kisebb lesz a pénzbüntetésem, mondta a rendőralezredes hölgy, én meg tudtam, hogy szabálytalan voltam, így belementem. Mit kekeckedjek, hiszen járhattam volna rosszabbul is. Ám két héttel később megérkezett az ítélet! Mit ad isten, úgy látszott, megkerült a felvétel, és most már kétséget kizáróan lehetett bizonyítani, hogy én a város legforgalmasabb fő útjának zebráján, délben piroson gurultam át. Mondanom sem kell, hogy nem vagyok bolond vagy idióta. (Na, most jön a bizonygatás!)
Nincs olyan ember, aki ott nem szállna le, hiszen azon az úton szinte megállás nélküli a forgalom, főleg hétköznap. Már szó sem volt arról, hogy a gázoló sárgában vagy pirosban haladt át, csak én vétkeztem. Most erre mit mondjak? Hogy leszálltam, hogy volt mellettem egy srác, aki azon nyomban mondta, hogy nekünk zöld volt, amikor kiért a rendőrség? Vagy, hogy sose mennék át piroson, mert az ott azon a ponton kész öngyilkosság? Meg hogy csak akkor lépek le minden esetben, ha zöld van? Ez abszurd, de mivel nem láttam a felvételt, még azt se mondhattam, hogy tévednek. Hogy az én zöldem hogyan lett piros, nem tudom, viszont nagyon nyomasztó, hogy senki nem hinne nekem! Hogyan történhet az meg, hogy nem hisznek valakinek, aki biztos a dolgában? Tudom, lehet azt mondani, hogy rosszul emlékszem, meg a pénzbírságot akarom megúszni, de nem így van. Nem a 26 ezer forint érdekel, nem az, hogy mást mondtak, amikor ott ültem, hanem a tény, hogy bizonyítást nyert, hogy mivel a gyalogos mellettem nem indult el azonnal, akkor csakis piroson mentem át. Sőt, nem is volt mellettem, mert megállás nélkül áthajtottam a papíros szövege szerint. Nem a pénz fáj, maga a tény égbekiáltóan zavar, hogy azt mondják rám, ostoba és négyzetesen barom vagyok, aki gondolkodás nélkül közlekedik! Ki a csuda tenne ilyet egy zebrán, ahol másodpercenként átszáguldanak a kocsik? Hogy lehettem figyelmetlen én is? Igen, de nem voltam, főleg nem egy lámpás kereszteződésben!
Mi történhet egy vizsgálat során, hogy hirtelen hibás lesz valaki azon túl, hogy másban vétkezett? És nem, nem tévedek…Nem mentem át a piros jelzésnél! Ebben ezer százalékban biztos vagyok. Ahogy azok a filmszereplők, akik állítják, hogy nem ettek bele a tortába, mégis vannak nyomok, hogy a telefont nem dobták a mosógépbe, és biztosak benne, hogy pénteken este otthon ültek és nem sétáltak a közeli parkban. Ugyanilyen érzés ez most…Senkit nem érdekel, de nekem fáj, hogy kétségbe vonták, amit mondtam. Hogy mutathatott mást a felvétel, ha volt, mint, amit tapasztaltam? Az emlékezet lehetne csalóka, de most nem az.
Talán úgy, ahogy a barátnőm lelete, amelyen rajta volt, hogy puha a hasfala, a mája rendben van, és akad tömött foga, meg nem nagyobbodtak meg a pajzsmirigyei…Mindez úgy került a vizsgálati lapra, hogy hozzá se értek. Az orvos hozzá se nyúlt, mégis minden ott szerepel rajta feketén-fehéren.
Miután kibőgtem magam a nagy igazságomért, nem tehetek mást, hogy ne legyen belőle nagyobb bonyodalom, minthogy sutba dobom a fájdalmam, és befizetem azt az összeget, amely arra hivatott, hogy rám húzza a vizeslepedőt. Elvégre hibáztam, bevallottam, de nem azt, hogy piroson mentem át ész nélkül. Nem, azt nem tettem! Soha ilyesmire nem vetemedtem volna!
Talán mégse bolond mindenki, akit beutalnak a bolondokházába? Nem őrült mindenki, aki hajtja a maga igazát… Meglehet, csak nem hisznek nekik.
Ennyi az én sztorim lezárása… Igaz történet, keserű felhanggal.
Kép forrása: Pinterest
