Mindig azzal szoktam kezdeni, hogy ez a valós történet egy ismerősömmel, barátnőmmel vagy a szomszéddal esett meg, de a mostani nem. Ez friss és a főszereplője, vagy a mellék, magam sem tudom, én vagyok, így első kézből mesélem el drágaságom történetét.
Szombaton reggel az egyik szomszédom (szőke hölgy), kihívta a duguláselhárító szakembert, ha ez a neve egyáltalán. Hallottam a nagy jövés-menést, de nem nagyon akartam kidugni az orrom, mert se smink, se rendes ruha nem volt rajta, csak egy hosszú póló, ám a végzet bekopogtatott. A másik szomszédomnak napokkal azelőtt vesztemre elpanaszoltam, hogy nem folyik le rendsen a vécé nálam egy ideje, de szerelőt nem akartam hívni, mert mindig másra tartogattam a pénzt, így most szólt neki, hogy esetleg nézzen be hozzám is, hátha közöm van csatornailag a fenti duguláshoz. Menten megjelent a zöldruhás mentőangyal, tett-vett, ránézett a vécére, kiment-bejött, aztán hozott egy hosszú izét, és megpróbált tenni a dugulás ellen. Egyperces művelet volt, aztán megint ki-be, hátul csatornavizsgálat, és mire észbe kaptam, másodjára kilökődött a sok papír, ami útját állta a többi távozni valónak. Még ekkor se esett le igazán, hogy itt akció történt, csak amikor a másik lakónál befejezte a munkálatokat, akkor kopogtak nálam újfent. Elhangzott az óvatos kérdés, hogy vajon ki fogja megfizetni a mentőakciót, mire én bólintottam, mondván, úgy hiszem én. A pénztárcámban összesen 37 ezer forint volt, gondoltam, egy tízes nem vág földhöz. Én naiv!
A mester, aki 3 perc alatt megszabadított a gondtól, és lazán közölte, hogy 35 ezer az ára. Jó kis órabér, mondhatnánk. A szemem kikerekedett, mondtam is neki, hogy meg vagyok lepve, amit titkolni se tudtam, de kifizettem. Miután még két hét van a fizetésig, azon töprengtem, ideje fogyókúrába kezdenem, és most most úgy néz ki, sikerülni fog… Puffogtam egy sort, majd két egész nappal később, hétfőn megcsörrent a telefonom. A „mentőangyal” hívott (a számom is megszerezte, lám!):
– Tudod, drágaságom, egész hétvégén az eszemben jártál. Azt gondoltam, nem vagyok én olyan ember, aki pénz nélkül hagy valakit. Jaj, drágaságom, annyira fájt látnom, hogy szomorú vagy, de én emberséges ember vagyok, nem fosztalak ki, ezért kitaláltam valamit.
Én hümmögtem és vártam. Elvégre egy drágaság mi mást tehet?
– Hát drágaságom, azt találtam ki, hogy most visszaadom neked a pénzt, hogy ne maradj üres pénztárcával, és amikor lesz fizetésed, ideadod. Nagyon rokonszenves és csinos hölgy vagy, láttam én ezt azonnal, és nem is bírtam aludni emiatt a hétvégén. Nem vagyok én olyan ember, drágaságom, aki hagyja, hogy valaki búsuljon. Ha benne vagy, délután be is ugrok vele, útba esik, hidd el, szívesen teszem.
– Nem is tudom…
– Nem olyan fontos nekem az a pénz…Inkább segítek neked ezzel, drágaságom! Jó?
Mit mondjak? Meglepődtem, örültem, csodálkoztam, és nem hittem a fülemnek. Van még ilyen ember? Tényleg visszaadná nekem kölcsönbe a busás munkadíjat? Beleegyeztem. Elvégre a két hét, az két hét. Meg rokonszenves drágaság is vagyok, no meg csinos festetlenül, kócosan, egyszál pólóban.
A barátnőm, akinek elmeséltem, azonnal lecsapott a sztorira.
– Na, látod, mindig jöhet egy csodatévő! Légy nyitott, biztosan bejössz neki! Mégiscsak igaz, hogy néha házhoz jön a szerelem!
Úgy néztem rá, mint egy bolondra. Mi a csudát beszél?
– Jaj, csak nem gondolod, hogy szívjóságból volt ennyire kedves? Mondta szépen, hogy nagggyon rokonszenves vagy. És drágaszág isz! – Ezután hangosan felnevetett.
Legszívesebben elküldtem volna a fenébe, de sejtettem, hogy cukkol. Vajon igaza van? Tényleg becsukom az ajtót a nagy kaland előtt? Én, aki tetszettem egy idegennek minden kencefice nélkül?
Már sose derül ki, mert később felhívtam Hódító Vilmost, és annyit mondtam neki, hogy nem halok éhen, megoldom a 35 ezer nélkül is. Hallottam a hangján, hogy csalódott.
Két nappal később, a másik szomszédom, a csinos szőke elárulta, hogy ő is drágaság volt féltucatszor, amíg nála a konyhai mosogatót javította. Ennyit a szerelemről, ami kopogtat az ajtón.
Kép forrása: Pinterest
