Egy csokornyi „kellemes”, ismerkedős sztori, ami megtörtént:
Az egyik kedvencem: A társkeresőn mindig érkeznek érdekes üzenetek, de ez az egyike azoknak, amik számomra felejthetetlennek bizonyultak:
A „drága”, ismeretlen férfiú elragadtatottan megírta, hogy csodaszép vagyok és mindig ilyen nőre vágyott. Nagyon hasonlítok az anyukájára, mi több, a születésnapom is egyezik az övével. (Ez csodálatos, nem?). Annyira tetszem neki, hogy legszívesebben örökbe fogadna. (Na, na, na, ezen azért hangosan röhögtem!) Mivel udvarias vagyok, vagy voltam régebben, megírtam, hogy erre nem tartok igényt, és részemről nem oké a találkozás.
Fél év elteltével mit ad isten, másodszorra is megérkezett ugyanez a levél. Aha, sablon, kaptam észbe és nevettem rajta. Nem bírtam kihagyni a ziccert megírtam a fickónak, hogy ezt az irományt én már egyszer olvashattam. Dühös válasz érkezett: mit képzelek én?? Talán ő mindenkinek különbözőt írogat? Kinek van arra ideje, és ne legyek már úgy oda magamtól, nem vagyok olyan jó nő…
Erre mit mondhattam volna? Hogy veszek neki egy tükröt? Nem mentem bele, el is feledkeztem volna róla, ha jó egy évvel később harmadszor is meg nem kapom a már említett sablonlevelet. Az a szerencsétlen, elfelejtett listát vezetni azokról, akiknél bepróbálkozott…Jaj…
- Aztán egy nem vicces: a tiszta lapokkal játszó „úriember” a második kérdés után (Te miért vagy a társkeresőn? Milyen kapcsolatot keresel?- ez az első kettő mindig), tudtomra adta, hogy nagyon szereti a harisnyanadrágokat és elvárja, hogy a nő abban legyen szex közben… Beszélgetésünk nem nyúlt éjszakába ezek után. Biztos velem lehet a baj, mert nem ismerem a harisnyás kalandok szépségeit!
- A következő úr a bemutatkozás után nem köntörfalazott, hanem kölcsön kért, merthogy éppen rosszul áll anyagilag, és hátha van nekem feleslegem. Amikor azt válaszoltam, hogy nem tudok és nem is szeretnék kölcsön adni, akkor először önzőnek és irigynek nevezett, majd emlegetni kezdte a rokonaimat is. Persze az is szoba került, hogy gonosz, ostoba és szívtelen vagyok. Mondanom sem kell, hogy nem maradtam kellemes emlék az életében.
- A szépfiú: két olyan fotó volt fenn róla, hogy az ember lánya megnyalná mind a tíz ujját ilyen pasi után. Nem voltam elég rutinos, nem jöttem akkor még rá, hogy valami modell elcsent fotója lehetett. Beszélgettünk egy csomót, mondta, hogy Monacoban él, van egy hajója, ritkán jár haza, bár olykor honvágya van. Szóba került, hogy épp vacsorázik, persze finom bort meg sajtot…Ez elgondolkodtatott. Mi mást?! Főzni is szeret…Mondta, hogy jön Pestre, találkozzunk, mert kedves és jó fej vagyok. Gondoltam, miért ne? Elvégre vak tyúk is találhat szemet. Azt senki nem mondta, hogy legfeljebb tyúkszemet. Persze a találkozás napja előtt le kellett mondania a randit, őrülten sajnálja, de közbejött valami. Pár nappal később megint írogatott, és bejelentette, hogy belép a légióba. Na, ez jókedvre derített. Innen tudtam biztosan, hogy kamu minden szava. Kértem, hogy fedje fel magát, mert vicces ez a játék, tudni akarom, ki van a képek mögött. És mit ad isten, küldött egy családi fotót, ahol egy kötött mellényes, ősz nagypapa vigyorgott a kamerába. Nem úgy nézett ki, mint aki a születésnapi ebéd mellől az idegenlégióba készülne cirka hatvanöt évesen…
- És még egy „kedvenc”: ő buta volt, de kedves. Találkoztunk, és még nem is nézett ki rosszul, csak amikor megszólalt, akkor derült ki, hogy kicsit kiesett a mostani világból, mert valahol Heves megyében él egy eldugott faluban, ahol nem sok dolog történik vele és a kutyáival. Nem volt rossz szándékú, csak snecces volt a helyzet. Mondtam neki, necces, erre bólogatott. Nyilvánvaló volt, hogy nem illünk össze, pedig megmutatta nekem Eger platinás épületeit. Finoman megjegyeztem, hogy patinás, nemde bár. Bólogatott. Kérte, hogy ha már nem lesz belőlünk egy pár, hadd vigyen el a falujába. Hadd vágjon fel velem a haverjainak a kocsmában, hogy lám, milyen nőt szedett fel. Kérlelt, játsszam el a szerepet, de csak nevettem rajta.Később egy másik társkeresőn orvosi köpenyben láttam viszont sztetoszkóppal a nyakában…Nem, nem végezte el az orvosit menet közben…
És ez még csak egy vékonyka szelet a tortából…
Kinek vannak hasonló történetei? Kommentben megírhatjátok!
Kép forrása: Pinterest
