Igaz történetek – Ki ez a két nő?

“Két csinos, harmincas nő, nevezzük őket Virágnak és Hangának, úgy döntött, kimennek a temetőbe az egyik volt tanáruk sírjához, ami azért se mindennapi dolog, mert a hála kiveszőfélben van, ők pedig úgyhatároztak, rendbe teszik a nagyszerű pedagógus sírját, ugyanis közeledett a Pedagógus nap.”

Ha kézzel írtam volna meg ezt a történetet, azt mondanám, hogy még a tinta se száradt meg a papíron, annyira friss. Egy új ismerősöm mesélte, amint egy hosszú útról hazafelé autóztunk, és engedélyével osztom meg. Jöjjön az akaratlan bajkeverők története a temetőben:

Két csinos, harmincas nő, nevezzük őket Virágnak és Hangának, úgy döntött, kimennek a temetőbe az egyik volt tanáruk sírjához, ami azért se mindennapi dolog, mert a hála kiveszőfélben van, ők pedig úgyhatároztak, rendbe teszik a nagyszerű pedagógus sírját, ugyanis közeledett a pedagógusnap.

 
 

Mindig szerették a szikár, mindig elegáns Gerzson tanár urat, aki sokkal népszerűbb volt diákjai, mint családja körében, amit elhanyagolt sírja élénken jelzett. A két nő szépen fogta és szatyrába pakolta a kiskapát meg a virágot, és neki is vágott a Kozma utcai temetőnek. Ahogy közeledtek a sírhoz, már messziről hangos beszédet sodor feléjük a szél, amiről Virág azt mondta, hogy no, temetés van a közelben. Igaza volt, mert nem szokványos temetés volt pappal, hanem egy szórásos szertartás volt folyamatban. Hanga még soha életében nem látott ilyesmit, ezért rávette barátnőjét, hogy menjenek közelebb a gyászoló tömeghez. Ő szívesen meglesné, hogyan zajlik, súgta. Tömegről azonban szó sem volt, mert akárkit is temettek, összesen nyolcan kísérték utolsó útjára, vagy engedték szélnek a vízsugárban hamvait.

A két jólöltözött, csinos nő megállt a kisebb sokadalomnak se mondható embercsoport mögött, és szó szerint beturistáskodta magát egy idegen család búcsúztatójára. Hallották a mikrofonos búcsúztatón, ahol nem volt pap, hogy XY-tól, a legjobb férjtől köszönnek el. Pár percen belül azonban elkezdett mindenki sugdolózni, ugyanis valaki felfigyelt rájuk. Hátra-hátra pislogtak és gyanakodva méregették őket. Nem álltak nagyon közel, de Virág hallotta, amint az egyik asszony hangosan megjegyzi a mellette állónak:

 – Ugye megmondtam, hogy szeretője van. Beszélték már rég! Most csak arra lennék kíváncsi, hogy a kettő közül melyik az!

 – Ne mondd nekem, hogy akár mindkettő! Szépek, fiatalok, fene a gusztusát! – kontrázott a másik.

 – Jaj, ha Judit meglátja őket, összeomlik. Túlságosan szerette a férjét. Mi mondtuk neki, hogy nyissa már ki a szemét, de tudod… A pénz meg a státusz azért jobban érdekelte.

 – Nem hiszem el, hogy képesek voltak ide pofátlankodni! Ilyen csak a filmekben van. Most biztosan azt hiszik, csurran-cseppen nekik valami!

 – Emő, ne légy nevetséges! A szeretőre nem hagy pénzt az ember, ha nem muszáj! – legyintett amaz.

Virág Hangára nézett és kikerekedett a szeme. El se hitte, amit hallott. Ott álltak egy csokor virággal, egy apró kapával a kezükben és egy családi botrány részesei lettek pillanatokon belül.

 – Szerintem, mennünk kellene! – súgta Virág. – Attól félek, csúnya ügybe keveredünk azonnal.

 – Menjünk, mert ha az özvegy kiszúr bennünket, tényleg nem mossuk le magunkról, hogy szeretői voltunk az urának. Ki hinne nekünk? 

 – Azt meg mégse mondhatjuk, hogy ne tessenek már haragudni, csak a szórásos temetés érdekelt bennünket és kíváncsiskodtunk!

A két nőből önkéntelenül kibuggyant a nevetés, de közben finoman hátrálni kezdtek, miközben megszólalt az Adaggio.

 – Jobb, ha minél előbb elhúzunk, mert nem szeretnék balhét! – kuncogott Virág, de csak halkan, miközben egyre sietősebbre vették lépteiket.

 – Menekülnek a szemét kis ribancok! – súgta ezzel egyidőben a temetés másik két résztvevője egymásnak, de szerencsére a távolodók ezt már nem hallották. Remélhetőleg az özvegy se, de ha igen, akkor bizonyára sok fejtörést okoz majd neki, hogy ki a fene volt az a két nő, aki megjelent a férje búcsúztatóján, ám gyorsan el is tűnt, bár úgy látszott, feltétlenül muszáj volt jelenlétükkel megtisztelniük az elhunytat.

Szegény Gerzson tanár úr sose tudta meg, miért nem tették rendbe gazos sírját aznap, pedig rohamosan közeledett a Pedagógus nap.

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here