„Sziasztok!”
Szeretném megkérdezni, hogy akiknek az X.Y. iskolába jár a gyereke, kit ajánl első osztályos tanítónak. Kihez érdemes kerülni és kik azok akikhez jobb ha nem. Válaszokat privátban várom. Előre is köszönöm!”
(Egy kérdés egy városi Facebook csoportból)
Mondhatnánk, kezdődik! Én mindenesetre azzal kezdeném, hogy itt-ott hiányzik a vessző, és a válaszokat szó előtt egy A se lenne rossz. (jó kezdés…) Tudom, örüljek, hogy ott volt a PRIVÁTBAN. Szóval, kit is kell KERÜLNI? Ha lehetne látványosan mosolyogni, akkor most azt tenném. De a sorok nem engedik.
Országosan pedagógushiány van. Tagadhatatlan. (Mindegy, csak az én gyerekemnek legyen jó.)
Akik a pályán maradtak, idősebbek, mert aki fiatal, nem bolondult meg, hogy tanítani menjen. Nem, higgye el a kedves olvasó, nem a fizetés miatt, hanem azért, mert az elvárások óriásiak, a gyerekek azonban olyanok, amilyenek a 21. században. A szülők is. Kevés a felelősségteljes(szülő), abszolút működik mindenhol a többórás telefonos babysitter szolgálat, és ceruzát kevesen fogtak a kezükbe. Természetesen elnézést kérek azoktól, akik igenis beleadnak apait-anyait a nevelésbe. Ők vannak kevesebben.
A tanító néni legyen szép, okos, tyúkanyó, kellően határozott, de ne mindig, álljon a szülő rendelkezésére éjjel-nappal, intézkedjen, neveljen, mosolyogjon, tanítson, és mindegy milyen képességekkel rendelkezik egy gyerek, akkor is legyen színötös év végén. (nem elsőben, utána!) Nagyjából ebben benne van minden. Kezdjük az elején…
A szép tanító néni természetesen nagyon fontos. Talán még a gyerek esztétikai érzékét is fejleszti. (Jó, abbahagyom a szarkazmust!) A jó és figyelmes még jobb, mert a gyerek biztonságban van és szeretik. Aki 24 órában elérhető, azt anyának és apának hívják. Feltételezzük, hogy minden elvárás teljesült, akkor a diák jól teljesít? Meglehet, de az ellenkezője is. Az iskola nem bulihelyszín, bár ma ez is a kívánságok közé kerülne. Legfőképpen azonban az, hogy minél kevesebb erőfeszítéssel, minél nagyobb eredményeket lehessen elérni. Jaj, és házi ne legyen, gyakorolni ne kelljen, hanem csiribú-csiribával kerüljön minden a gyerekek fejébe. Ez sajnos lehetetlen. A nevelés és az oktatás kemény, nem látványos munka. Kell hozzá kitartás, akarat és vágy a tudás után. Biztosan érzi a kedves olvasó, de igazán dühítő, hogy válogatón kell megfelelnie egy pedagógusnak, akit már az első körben akkor fognak szidni, ha csúnyán néz a gyerekre.
Fegyelmeznie kellene, de ne tegye, mégis legyen minden rendben. Ha bántják az adott gyereket, avatkozzon bele, de ne sértsen senkit, ne legyen kemény, szigorú, és a határokat tologassa úgy, ahogy a szülőnek kényelmes. Valóban lehetséges lenne ez? Úgy gondolom, nagyon sokan nem gondolnak bele, tapasztalatuk sincs mit jelent 25-30 gyerek és szülő igényeinek megfelelni. Egyszerűen képtelenség. Ami jó az egyiknek, rossz a másiknak. Mi lenne, ha megfordítanánk a hirdetést?
„Sziasztok!
Kérem, hogy csak olyan gyerekeket írassanak be hozzám, akik tudnak viselkedni, kudarctűrőek, nem verekednek, udvariasak és képesek megbirkózni a feladatokkal. Ezek jelentkezését várom feltétlenül, a többiek inkább kerüljenek el. Mellesleg a tisztelettudó, nem irányítani akaró szülőség előnyt jelent nálam!
Egy jövendő elsős tanítónő”
Mennyire lenne ez felháborító? Pedig ez csak a másik oldal, hiszen hány meg hány olyan ember van, akitől legszívesebben menekülnénk. De nem tehetjük meg, hiszen ha kozmetikusok, fodrászok, buszsofőrök és pedagógusok vagyunk, ugyanúgy el kell viselnünk mindenkit, persze, ha masszőr vagy épp felszolgáló, netán bolti eladó a foglalkozásunk akkor is hasonló a helyzet.
Ideje lenne már a társadalomban elgondolkodni a szerepeinkről, arról, hogy kik vagyunk és mit tettünk le az asztalra, hogy jogunk van-e folyton bírálni és kritizálni. Ebből a „betegségből” ki kell(ene) gyógyulnunk, hogy egészséges nemzedék nőjön végre fel, ne pedig egy elkényeztetett, követelőző és arrogáns, ami épp most éli ki a frusztráltságát. Elnézést kérek újra azoktól, akik nem ilyenek. Miattuk érdemes még a pedagóguspályán maradni!
Kép forrása: Pinterest
