Utazunk, mert utazni jó. Utazunk, mert kikapcsol, feltölt, és nem ugyanaz jelen lenni egy helyen, mint a tévé képernyőjén csodálni. A 21. századi változások között az is szerepel, hogy egyre többen vágnak neki, hogy felfedezzék a világot. Ezzel nem is lenne gond, mert a világ kinyílt és gyönyörű, csak az emberek egyszerűen elfelejtenek viselkedni. Pedig, ha elhagyjuk az otthonunkat, hazánkat, a viselkedési szabályok nem kellene, hogy megváltozzanak. Ez vonatkozik az öltözködésünkre, arra, hogy hova, milyen ruházatban lépünk be, de arra is, hogy nem dobáljuk el a szemetet, még a cigarettacsikket sem, mint itthon.
Akárhová utazunk, tiszteletben kell(ene) tartanunk a helyiek szokásait, és úgy kellene viselkednünk, mintha kicsit része lennénk annak a másik kultúrának. Ebbe a hangoskodás, dorbézolás, az asztal csapkodása nem fér bele, hiába rendelkezünk elegendő pénzmennyiséggel, amiről azt gondoljuk, hogy megvásárolhatjuk vele a szolgáltatásokban dolgozókat. A felszolgáló, a fagyiárus, a programszervező is ember, és nem üthetünk meg vele olyan hangot, amilyet csak szeretnénk, mert képesek vagyunk kifizetni, amit kínál. Ez nem jogosít fel a bunkóságra, de arra sem, hogy megalázzuk, vagy ugráltassuk a szálloda vagy panzió személyzetét.
Ha külföldön vagyunk, tisztelnünk kell az ottani hagyományokat, ételeket, és soha nem szabad hangosan megjegyzéseket tenni azokra a dolgokra, amik nekünk szokatlanok, vagy eltérnek a megszokott ízlésvilágunktól. Ha templomba tévedünk be, ruházatunknak jeleznie kell, hogy tisztelettel vagyunk a vallás iránt, bár a legtöbb helyen be sem engedik azokat, akik fedetlen vállal vagy térddel, no meg rövidnadrágban próbálkoznak.
A rossz turisták az egész várost szelfiterületté változtatják, és már alig lehet egy-egy nevezetességet úgy megcsodálni, hogy ne gázolnának át az emberen, vagy ne lennének tucatjával olyanok, akik életük videóját akarják elkészíteni. Lépten-nyomon belelépünk valaki fényképébe, és ettől mindkét fél ingerült lesz. A turisták hada mindemellett jelentős károkat okoz szemeteléssel, korlátlan hulladékfelhalmozással is.
Egyesek oly módon akarnak nyomot hagyni maguk után, hogy belevésik nevüket egy-egy kőbe, uram bocsá’ műemlékbe, és ez kimeríti a rongálás fogalmát. Mások letörnek darabokat, felszednek a földről köveket, ahonnét tilos, és felmásznak olyan helyekre, amelyeken károkat okoznak cipőikkel, nem beszélve arról, hogy veszélybe sodorják magukat.
Jó lenne, ha turistaként békén hagynánk a szobrokat, nem kell mindegyikre felmászni, ráülni, meglovagolni egy kép miatt. Ha addig megvoltunk anélkül, hogy szerepeltünk volna egy szobor nyakában, ne viselkedjünk gyerekesen, részeg fiatalként sem, hisz nem vagyunk azok. Ha meg igen, akkor pláne tartsuk szem előtt ezeket.
Sokan, ha kocsmában, borozókban vannak, ordenáré módon kiabálnak, és részegségüket vagy félrészegségüket azzal magyarázzák, hogy szabadságot élveznek, és ki kell engedniük a gőzt. Nem csoda, hogy egyes nagyvárosok, amelyek bár a turizmusból (is) élnek, előbb-utóbb besokallnak. Róma, Velence, Barcelona, Firenze, Dubrovnik, csakhogy európaiakat említsünk, nem tud megbirkózni az emberáradattal, ezért megpróbálja pénzzel megállítani őket, vagy egyes helyeken azt találták ki, hogy munkára ösztönzik a turistákat. Osloban például ingyenesen szaunázhat az, aki segít a kikötő takarításában. Koppenhágában különböző hasznos tevékenységekre biztatják a turistákat, segítik, hogy a tömegközlekedést válassza, vagy, hogy biciklizzen, mint a helyiek, és ezáltal a város élhetőbb marad. Hogy ez lesz-e a jövő útja, nem tudni, egy viszont biztos, áldásos lenne úgy viselkedni, hogy ne hozzunk szégyent se magunkra, se országunkra.
Minden utazás véget ér egyszer, nem kell azt hinnünk, hogy megváltjuk a világot máshol, ahogy ledózerolni se kell mindent a jelenlétünkkel.
Kép forrása: Pinterest
