Két szerelem? 15. rész – A döntés

Iza

 
 

Azt hittem, Adél egyenes jellem. Már majdnem barátnőmmé fogadtam, erre közli, hogy megtartja a gyereket, és apát is keres neki. Apát? Hiszen van neki! Pedig azt akartam mondani neki, hogy segítek felnevelni, leszek a keresztanyja, ha már az élet ilyen furamód összesodort minket. De nem ennyire kerek a történet.

Ő nem akar engem a gyereke mellé, megjegyzi, hogy ez abszurd, és az se lenne jó ötlet, ha a férjem és én a gyerek ügyében pl. nála randiznánk. Van benne valami, de ki a fene akar azzal a hülyével találkozni? Mertem remélni, hogy mindörökre kiiktattuk az életünkből. Nem csak én, ő is. De ahogy a szemébe nézek, már tudom az igazságot.

Tudom, hogy nem érted meg, de a szüleim megölnének, ha kiderülne az igazság! Így is nehezen fognak megbocsátani, de ha nem lesz apja az unokájuknak, akkor engem lefejeznek.

 – Apja? Ezt hogy érted? Keresel gyorsan egy álapát?

 – Nem ez a tervem.

 – Akkor lefizetsz valakit, hogy vállalja a gyereked?

Kényszeredetten felnevet.

 – Ilyesmi se jutott az eszembe. Nézd, tudom, hogy szánalmas, amit mondani fogok, de bízom benne, hogy idővel megbocsátasz nekem.

 – Neeee! – sikoltom. – Ne! – mondom újra. – A férjemet akarod? Komolyan meggondoltad ezt?

 – Iza, kérlek, ne haragudj rám! Szeretem őt, még akkor is, ha egy idióta. És gyereket várok tőle, amit mondjuk nem neki köszönhetek…

Nehéz elhinnem, hogy jól hallok. Válok, és közben az exem mégis jól jön ki az egészből.  Ezek a nyomorult pasik sose szenvednek túl sokat. Lesz egy fia vagy egy lánya, nekem meg nem. Lesz egy új élete, ahogy nekem is, ez viszont nem baj. Adél megérdemli ezt a barmot. Ő is az, ha mindezek után hozzá akar menni. Nem értem a nőket, beleértve magamat is. Az viszont, hogy koldulnak a szeretetért, egyenesen taszító. Beáldoznak jót-rosszat, csakhogy valaki legyen mellettük. Vajon mire számít a „barátnőm”? Ha velem megtette, ő megúszhatja? Legyen!

 – Nem haragszom, inkább sajnállak! Volt lehetőséged megszabadulni tőle, mert tisztán láttad, hogy hazug, csaló, és te azt mondod, nem baj, mert tőle lesz gyereked? Te tudod! Szóval, sok szerencsét babám, hozzám ne gyere sírva egy-két éven belül, rendben?

 – Nem fogok! Mikor mondják ki a válást?

 – Ennyire sürgős? Gondolom, pár hónap. Még a gyereketek megszületése előtt összeházasodhattok. Én azonban óva intelek, bár úgy hiszem, hiába.

Adél hallgat és pityereg. Mi a francért sír, ha ő döntött így?

 – Ne bőgj! Felesleges!

 – Nem bőgök! – szipogja. – Nagyon örülök, hogy megismertelek! Sose hittem volna, hogy ilyen kedves embert fogadok a szívembe!

Hangosan felnevetek, és kis híján feldöntöm az italom. Ez a cuki, gömbölyű nő még hülye is, nemcsak ostoba. Dicsér, miközben hozzá akar menni a férjemhez, aki becsapta. Nagy a jóisten állatkertje, nyugtázom, és lehajtom a kávém.

 – Köszönöm. Viszont most mennem kell. Azt kívánom, ne bánd meg a döntésed, és ne sokat fájjon a fejed őmiatta. Tudom, hogy fog, de te erős vagy, kibírod. Adieu, Adélka!

Ahogy kilépek a presszóból, szinte vidám leszek. Micsoda fordulat ez az életemben! Ha valaki ezt mondta volna fél éve, kinevetem. Ám szabad leszek és önálló, miközben a volt párom pelenkázással és éjszakázással fog küzdeni. Lehet, hogy mégis van isten, és tényleg a helyére teszi a dolgokat?

Ahogy sétálok a Szent István körúton, belém villan, hogy aznap van a házassági évfordulónk. Ettől szinte nevetőgörcs tör rám. Az utca túloldalán egy ismerőst pillantok meg, és integetni próbálok neki, de nem vesz észre. Egy középiskolai osztálytársam várja a villamost, de nem néz se jobbra, se balra. Jót tett neki az idő, állapítom meg, majd elkanyarodom a sarkon, ahol épp egy kóbor kutya randizik egy másikkal, és érezhető, hogy vonzódnak egymáshoz. Ebből párzás lesz… Ettől elmegy a kedvem, és nem is hallom, ahogy valaki a nevemet kiáltja. Felszállok a villamosra, és hazadöcögök. Otthon egy cetli vár az ajtón, amelyen az áll, hogy sajnál mindent, és bocsássak meg. Persze a drágalátos párom. Lehunyom a szemem, és áldásom adom rájuk. Végződjön csak így ez a történet, mert ennél zavarosabb már aligha lehetne. Megérdemlik egymást, legyenek boldogok.

+ bónusz 2 év múlva! Két év, azaz 24 hónap… és jöhet a hétköznapi valóság…

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here