Adél
Terhes vagyok, de képtelen vagyok elhinni. Vettem hat különféle tesztet, mind azt jelezte, hogy nem tévedés, van bennem valaki. Nem merem elhinni, és szólni se merek anyáéknak. Apa nem lesz velem kíméletes, és már az is boldogság lesz, ha nem csap agyon. Anya bizonyára lekurváz, mert mi más lennék, ha gyerekem lesz egy nős férfitól. Mondhatom én neki, hogy nem tudtam…Azt végképp nem mesélhetem el, hogyan sikerült bekapnom a legyet. Viszont nem tagadhatom, úgyis rájönne. Nem vetetem el, ez biztos. Igaz, hogy mást mondtam a jövendő apának, de rá akartam ijeszteni. Mi tagadás, úgy láttam, örül az apaságnak, amit egyenesen felháborítónak tartottam az elején. De ahogy felhívtam anyámat, rá kellett jönnöm, hogy talán nem is olyan jó ötlet megtartani a picit. Csúnya, rohadtul csúnya beszélgetés zajlott köztünk. Olyan, amilyet az ember az ellenségének se kíván.
– Terhes vagy? Jól értettem? – kiáltott fel anya. Nem úgy, ahogy vártam, sokkal hisztérikusabban és ijedtebben.
– Igen! – feleltem csendesen.
– Te meg vagy bolondulva, gyermekem? Nem tudod a sorrendet? Először a házasság, aztán a gyerek! Mi nem világos ezen?
– Anya…
– Ne, ne is mondj semmit! Ostoba vagy. Bekaptad a legyet, mint egy ócska, falusi kurva, mert azt hitted, így maradhatsz a fővárosban?
– Nem erről van szó…
– Nekem te ne magyarázz! Szégyellem, hogy ilyen lányt neveltem. Ha apád megtudja, agyon fog ütni! Képzeld, mit fognak majd mondani a faluban! Apád munkahelyén is nevetség tárgya leszel. A hülye falusi picsa, aki széttette a lábát!
– Nem érdekel…Nem vagyok már gyerek!
– Nem-e? Na, gyere csak haza! Azt a nyomorultat pedig látni se akarom, mert neki se volt több esze, mint neked. Mondd, édes lányom, nem tudtál róla, hogy manapság már létezik tabletta?
Hallgattam. Erre vérszemet kapott, pedig azt se mondtam el neki, hogy a gyerek apja nős. Ezek után úgy döntöttem, elhallgatom, mert még agyvérzést kap.
– Egyszerűen fel nem foghatom, hogy te, aki olyan okosnak gondoltad magad, ennyire ostoba vagy. Bennünket lenézel, mert csak falusi suttyók vagyunk a szemedben, most meg szégyenszemre viselős vagy. Tudod, Adél, nagyot csalódtam benned…Fogalmam sincs, hogy mondom el apádnak. Vagy tudod, mit? Nem mondom el, legyen ez csak a te dolgod, ne velem ordítson!
– Jól van anya! Felfogtam.
– Vagy vetesd el, és akkor nem lesz gond! Én hallgatok róla, és te is tegyél így. Ez még nem ember, csak valami izé! Szabadulj meg tőle!
– Nem akarok. Igenis ember, és ha kell én fogom felnevelni egyedül. – Arra gondoltam, részemről ennyi, tovább nem hallgatom a szörnyülködést. Ekkor dügödtem be teljesen.
– Meg ne próbáld! Mi nem fogunk segíteni semmiben, ez biztos! Ide ne hozz egy fattyút, világos?
Az járt a fejemben, hogy beszélgetésünk mintha nem a 21. században zajlana. Anya szavai, a fattyú, a terhesség házasságon kívül, már nem főben járó vétek, de úgy látszott, nálunk igen. Gyűlöltem minden elhangzó mondatot, de különösen azt, ami szerint nem ember még, aki bennem van. Akkor ugyan mi? Hogy vághatott ilyet a fejemhez? És apa még nem is sejt semmit…Ha anya így tombol, akkor apa biztosan szerez egy puskát és lelő engem is és az exemet is. Hogy éljek így tovább? Tényleg el kellene vetetnem? Valóban az lenne a legjobb, ha már senkinek se kell?
Istenkém, ki a mennyekben lakozol! Hogy kerülhettem ilyen pokoli helyzetbe? Úgy látszik valóban szánalmasan bugyuta vagyok, aki nem vette észre, hogy kihasználják, ahogy azt se, hogy a pasija nős. Ki a fene vagyok én ebben a kapcsolatban?
Ahogy ezzel a gondolattal földbe döngöltem magam, hallottam, hogy anya megszakítja a vonalat, és már cseng is az újabb hívás. Az, amelyiket nem akartam felvenni. Szegény drága magzatom, remélem nem hallja odabent, ami elhangzik idekint.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
