Nincs nyugtalanítóbb, mint ezt a kérdést feltenni önmagunknak. Pedig e nélkül nincs élet. Ki vagyok én? Mi végre vagyok világon? Fontos vagyok-e? Ezeknél nehezebb kérdések alig vannak.
Vajon van értelme annak, hogy világra jöttem? Más lett a világ énáltalam? Ha igen, mennyiben?
Pokolian nyomasztó ezekkel foglalkozni. Eszembe jut a minden karácsonykor valamelyik csatornán vetített Az élet csodaszép c. film, amelyben a főhős, George Bailey lába alól kicsúszik a talaj, és nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. De az égben résen vannak, és leküldenek egy kotnyeles angyalt, aki megmutatja a kétségbeesett férfinak, hogy milyen lenne a világ nélküle. Ahogy a férfi végignézi élete történéseit, rájön, hogy az élet szép, és élni érdemes, történjék bármi.
Nem tudunk nem gondolni arra, milyen lenne a világmindenség, ha mi nem tennénk hozzá önmagunkat. Vajon eleget teszünk hozzá? Hozzájárulunk, hozzájárulhatunk annyira, hogy azt mondjuk, megérte?
Minduntalan felmerül az is, hogy vajon az lettem, aki akartam lenni? Azzá váltam, akivé szerettem volna? Ha nem, akkor az jó, vagy rossz? Megfeleltem szüleim elvárásainak? Tudtam teljesíteni a rám mért feladatokat? Vagy épp azért lettem más, mert az ellenkezőjét tettem? Kinek az életét élem most? Tudok úgy felkelni reggelente, hogy elégedett vagyok azzal az emberrel, akit látok a tükörben?
Mégis ki vagyok én? Egy nő, vagy férfi bizonyos korral, tapasztalattal, amely alapján megítélem magam vagy megítél engem a társadalom? Kell-e ezzel foglalkoznom? Fontos-e számomra mások véleménye, vagy megelégszem azzal, amit én alkotok magamról? Tudok-e reális képet festeni magamról?
Milyen vagyok? Becsületes és jó? Szerény és segítőkész? Vagy épp az ellenkezője? Botorságnak hiszem a jóságot, és a kedvességet gyengeségnek? Kinek van igaza ebben a világban? Aki jó és igyekszik beleolvadni a társadalomba, hogy ne tűnjön ki a létezésével? Vagy az, aki mást sem akar csak szerepelni, nyomot hagyni maga után jó és rossz értelemben is?
Szükség van-e arra, hogy ne tűnjünk el nyomtalanul? Vagy úgy szép az élet, ha kerek és lezárja a halál?
Ezer és ezer kérdés vetődik fel az emberben, de jó válaszok nincsenek. Mindenkinek az a válasz felel meg, amit ő az adott életszakaszában jónak érez. Húszévesen nem úgy gondolkodunk, mint tíz vagy húsz évvel később. Ha egészségesek vagyunk, másképp látjuk a világot, mint betegen. Egyszóval a nagy kérdések mindig is azok maradnak, szülessen bár száz meg százezer könyv, film, esszé, tanulmány, talán egy sem tud teljes képes adni a világról és magáról az emberről. Talán ez így van rendjén, csak ne lenne ennyire feszítő a gondolat: Érdemes? Megéri? Tényleg csak ez az egy életünk van? És ha nem egy van, hogyan tovább? Leszek-e én még utána az, aki most vagyok? Ha nem, akkor ki leszek én?
Elalvás előtt nem javallott ezekkel foglalkozni. Az embert őrületbe tudja kergetni, mert szeretné azt hinni, hogy amit tesz, amire vágyik, amit megél, számottevő a világban. Mindeközben pedig azt tapasztalja, hogy a Föld nem áll meg, történjék bármi.
Szóval kezdhetjük elölről: Ki vagyok én? Miért vagyok én?
Kattints ide más írásért!
Kép forrása: Pinterest
