A Feröer-szigeteken, Mikladalur faluban áll egy 2,6 méter magas, 450 kiló bronzból és rozsdamentes acélból álló szobor, amely rendületlenül tűri a 13 méternél is magasabb hullámok csapáasit. Egy nő szobra ez, aki fókabőrét tartja kezében.
Kópakonan legendája az egyik legrégibb legenda a Feröer-szigetek mondavilágában, de talán a legszomorúbb.
Az ott élők úgy vélték, és talán úgy tartják még ma is, hogy a fókák emberek, akik időnként kijönnek a partra és levetik fókabőrüket. Vízkereszt előestéjén, ami más kultúrákban is különleges események napja, a szárazföldre lépnek, táncolnak és szórakoznak. Történt egy szép napon, hogy egy halász Mikladalur faluból megleste őket. Elbújt és látta, hogy a legenda valóság, mert a fiatal nők levették bőrüket, kiterítették a sziklákra és táncra perdültek. A férfinak megtetszett az egyik szépséges fókalány, ezért úgy döntött, ellopja a bőrét, hogy ne tudjon visszamenni a vízbe. Így emberként kell tovább élnie. Amikor hajnalban megjelent a nap első sugara, véget ért a mulatság, és a lányok vissza akartak térni hazájukba. Amikor a fókalány nem találta bőrét, igencsak megijedt, de meglátta a fiú kezében. Rimánkodni kezdett neki, hogy adja vissza, de ő nem tette. Vágyott a lányra, ezért magával vitte és arra kényszerítette, hogy a felesége legyen. A fókabőrt egy ládába zárta, amelynek kulcsát mindig magánál tartotta.
A selkie (fókatündér) több gyereket is szült a halásznak, miközben szíve régi szerelménél maradt, aki reményét vesztve várt rá hosszú éveken át. Egy nap a halász észrevette, hogy otthon hagyta a kulcsot, és biztos volt benne, hogy ezáltal elveszíti a feleségét, ha nem ér haza időben. De hiába rohant, csak a gyerekeit találta odahaza egyedül. A fókaasszony már a parton volt és szélsebesen magára öltötte bőrét, majd vízbe vetette magát, ahol régi szerelme várta.
A történet itt nem ér véget, sőt tragikus fordulatot vesz. Egy napon a falu lakói elhatározták, hogy a túlsó partok barlangjainál élő fókák levadászására indulnak. A halász, ki erőszakkal szerzett magának feleséget, álmot látott indulás előtt. Megjelent benne volt felesége, és azt kérte, hogy ne bántsa a barlang előtt fekvő fókabikát, aki az ő párja, és a bent lévő fókákat se, hisz azok a gyerekei. A férfi nem törődött az álommal, csatlakozott a csapathoz, és megölték az összes fókát, amit ott találtak, majd elosztották a zsákmányt. Az övé lett a kölykök elülső és hátsó uszonya, persze a fókabikából is megkapta a részét.
Azon az estén, amikor már javában főtt a zsákmányból készült vacsora, nagy dübörgéssel kinyílt a ház ajtaja, és megjelent Kópakonan troll képében. Haragjában és fájdalmában átkot szórt a halászra és a falu népére:
„Itt fekszik a férjem feje széles orrlyukaival, Hárek keze és Fredrik lába! Bosszút állok a mikladaluri embereken! Addig fogtok a tengerben meghalni és a hegyekről lezuhanni, amíg annyi halott nem lesz, hogy egymás kezét megfogva körbeérjék a szigetet!”
Ezt kiáltotta, majd hatalmas mennydörgés közepette eltűnt. Azóta is gyakran megesik, hogy a falu lakói vízbe fulladnak, vagy leesnek a sziklákról. A szomorú és meggyötört fókaasszony átka nem szűnt meg, mert úgy látszik, még nem szedett elég áldozatot.
Erre a történetre emlékezteti a sziget lakóit a szobor, amely ellenáll a tenger végtelen erejének, és megmutatja, hogy milyen erősek és kitartóak azok a nők, akik fókabőrben élnek a tengerben évezredek óta.
Kép forrása: Pinterest
