Leülnék melléd

Leülnék melléd

Én leülnék melléd, de csak ha kéred,
s nem taszítasz el minduntalan.
S a lelkem is kitárom, hogyha felé nyúlsz s eléred,
ne légy bizonytalan, s ne légy nyugtalan.

Mert bár a sebek szakítanak engem is,
én gyógyítok ha kell, ha érdemes lenne rá.
Mondanám úgy ahogy, s tán szebben is,
ha egy részem is veszne el, s arra menne rá.

Én szakítok magamból, hogy adjak át,
s betakarnálak, hogy védjelek.
Vacogó hidegben nagykabát,
s ha féltenél engem… majd én féltelek.

Én leülnék melléd, mert ez vagyok,
ki lelkét tálcán kínálja fel.
Kire nem néznek rá az angyalok,
mégis angyalként véd, s így látna el.