Lilith, az első nő a teremtésben?

"Hiába panaszolta be Ádám Istennél, hiába küldött érte az Úr három angyalt, Lilith nem volt hajlandó visszatérni férjéhez, és alárendelt szerepben lenni. Ő a szabadságot választotta, ezért is lett később női démonként a feminizmus példaképe. A mítoszok szerint halhatatlanná vált, mert nem evett a Tudás fájának gyümölcséből. Isten azonban megbüntette, és azzal fenyegette meg, hogy megöli a gyerekeit. Miután ezt meg is tette, Lilith bosszúból az emberek gyerekeit ölte meg, akik csak úgy védekezhettek ellene, hogy pentagrammákat akasztottak a csecsemők bölcsőjére. Így lett mindenkora gonosz démonok megtestesítője, miközben annyi volt a vétke, hogy ellenmondott a Teremtőnek."

 

 
 

Ha a Bibliára vagy a Tórára gondolunk, mind tudjuk, hogy az első nő Éva, Ádám felesége volt, akitől származik az emberiség. Ám ez nem teljesen így van, ha az ősi sumér, akkád vagy héber iratokra hagyatkozunk.

Ádámmal egyidőben és ugyanazon anyagból Isten Lilithet teremtette a hatodik napon. Ő, egyenrangú társa lett Ádámnak, aki ezt nem akarta elfogadni, mindenképpen azt szerette volna, hogy Lilith alárendelt szerepbe kerüljön, amit ő nem tűrt el, ezért elhagyta őt. Lilith engedetlen és lázadó volt, és kilépve a Paradicsomból parázna életet élt. Szembeszállt Isten akaratával, ezért a legendák démonná tették őt, akire mindent ráfoghattak, még csecsemőgyilkosságokat is. Azt terjesztették róla, hogy bujasága végtelen, és egyetlen férfi sincs biztonságban mellette, mert ő bárkit képes elcsábítani, hiszen Samaellel lakott, akivel naponta többszáz utódot is nemzettek.

Hiába panaszolta be Ádám Istennél, hiába küldött érte az Úr három angyalt, Lilith nem volt hajlandó visszatérni férjéhez, és alárendelt szerepben lenni. Ő a szabadságot választotta, ezért is lett később női démonként a feminizmus példaképe. A mítoszok szerint halhatatlanná vált, mert nem evett a Tudás fájának gyümölcséből. Isten azonban megbüntette, és azzal fenyegette meg, hogy megöli a gyerekeit. Miután ezt meg is tette, Lilith bosszúból az emberek gyerekeit ölte meg, akik csak úgy védekezhettek ellene, hogy pentagrammákat akasztottak a csecsemők bölcsőjére. Így lett mindenkora gonosz démonok megtestesítője, miközben annyi volt a vétke, hogy ellenmondott a Teremtőnek.

Ádám persze unatkozott a Paradicsomban és kérte Istent, adjon neki másik asszonyt. Kérése meghallgatásra talált, és most nem vele egyenrangút kapott, hanem oldalbordájából megteremtődött Éva, aki jóval simulékonyabb és szolgalelkűbb volt, mint a szökött, lázadó másik. Éva már nem lázadozott, mert sose érezte magát egyenlőnek Ádámmal, aki ezt a hierarchiát jónak látta, hiszen ezt tapasztalta az állatvilágban is. Isten mégse akarta elpusztítani Lilithet, hiszen megtehette volna, de mindkét teremtményét szerette, így hagyta, hogy a nő eltűnjön Ádám szeme elől. Mágikus hatalommal ruházta fel, és a továbbiakban se engedte, hogy valaki bántsa.

A Paradicsomban kígyó formájában megjelenő kísértést is a legtöbben Lilith-hez kapcsolják, mondván, ő akarta felvilágosítani Évát, és el akarta neki mondani, hogy nem alárendelt, hanem ugyanannyira fontos, amennyire a férfi. A bűnbeesést is ő okozta, így tulajdonképpen az első bűnbak nem más, mint maga az első nő, legyen az Lilith, vagy Éva. A patriarchális társadalomban mindig is nagyon fontos volt a nőket kárhoztatni a férfiak hibáiért. Gondoljunk csak bele, hogy egyes vallások még mindig mekkora jelentőséget tulajdonítanak a női csáberőnek, hajnak, alaknak, hiszen az asszonyokat talpig beburkolják, nehogy a férfi ne tudjon ellenállni nekik. Ha jól belegondolunk ebbe, ez a tény élénken mutatja a férfiak gyengeségét, hiszen ösztönlényként állítja be őket, akik nem képesek uralkodni magukon. Ha ez így lenne, igen szomorú lenne rájuk nézve, ám azokban a társadalmakban kevés nő ébred rá erre a tényre.

Lilith a női ősprincípium, a Földön nem találva helyét, Istentől kapott hatalmával élve szellemlényként élt tovább, és türelmesen várja, hogy visszakapja az őt megillető helyet itt a Földön. Az ő uralma alatt áll a Hold, ami minden kultúrában a lelki esszencia, a lelki társ, az anyaság szimbóluma. Ő az oltalmazó és segítő társ, aki ha védelmébe vesz valakit „harcos amazonként”, „anyatigrisként” is képes megmutatkozni, de a gyengéd gondoskodás, az érzéki odaadás ugyanúgy jellemzi.

Később, az 1950-esévekben az újpogány wicca vallás képviselői kezdték imádni, egyféle ellen-Évaként tekintettek rá. Ma egyesek inkább a női szabadság megtestesítőjeként kezelik.

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here