Lise Meitner neve ritkán szerepel a tankönyvekben, mégis ő volt az egyik legnagyobb hatású tudós a 20. században. Nem kért elismerést, de méltó lett volna rá. Azt se kérte, hogy emlékezzenek rá, de elfelejteni nem lehet, mert vannak nők, akik csendben formálják a világot. Nélkülük ma más lenne az általunk ismert világ. Ő közéjük tartozott.
Lise Meitnert sokan az első atomtudósként tartják számon, akinek sorsa nem csupán tudományos, hanem erkölcsi értelemben is szimbólummá vált.
1878-ban született Bécsben, zsidó családban. Egy olyan korban látta meg a napvilágot, amikor a nők számára a tudományos karrier szinte lehetetlen volt. Ő mégis tanult. Konoksága és tudásszomja vitte előre. Az osztrák egyetemek, ahogy máshol is, sokáig nem fogadtak nőket, de Lise kitartása révén végül fizikusi diplomát szerzett. 1906-ban doktorált termodinamikából. Az egyetem után Berlinbe ment, ahol Max Plank előadásait hallgatta, majd a kémikus Otto Hahn-nal kezdett dolgozni. Kettejük együttműködése hosszú évtizedekig meghatározta az atomfizika történetét. Nemcsak a kutatásban volt társa, hanem az elméletekben is. Hahn kémiai szempontból, Meitner pedig fizikai oldalról vizsgálta az atomok szerkezetét. Közösen jutottak olyan felismerésekre, amelyek átírták az emberiség tudását az anyag határairól.
Az 1938-as év azonban fordulópontot jelentett a munkásságukban, mert a nácik hatalomra jutása miatt Lise nem maradhatott Németországban. Életét féltve Svédországba menekült, ott telepedett le, és még harminc éven át kutatott. Az Otto Hahn-nal való kapcsolatát nem szakította meg, folyamatos levelezésben maradtak. Ekkor történt meg, hogy a férfi laboratóriumában az urán bombázása közben bárium keletkezett. Hahn nem értette, de Meitner azonnal felismerte, hogy ez az atommag hasadásával volt egyenlő. Mindez olyan jelenség volt, amelyet addig senki nem jegyzett le. A felismerés megváltoztatta a világot. Elméletileg ez a folyamat, amelyet a tudós tapasztalt meg, szabadította fel azt a hatalmas energiát, amelyből később az atombomba született. A tudomány új korszakba lépett, de ez egyben erkölcsi dilemmák sorát is vetette fel.
1944-ben végül Otto Hahn megkapta a kémia Nobel-díjat az atommag hasadásának felfedezéséért, de Lise Meitner neve szóba se került. A tudományos világ ma is úgy véli, hogy a fizikust egyszerűen megfosztották attól az elismeréstől, ami járt volna neki. De ő maga csendesen viselte mindezt. Sose dolgozott az atombombán, a későbbiekben sem, sőt élesen elítélte annak felhasználását.
Az a fajta tudós volt, aki felismerte az atomenergia lehetőségeit, de tisztában volt a pusztítás okozta következményekkel is. Így vált az idők során az erkölcsi felelősség példaképévé. Öröksége túlmutat a díjakon, mert nemcsak a tudományos áttörésről szól, hanem arról is, hogyan lehet nőként, üldözöttként, árnyékba szorított méltósággal is tiszta maradni. Lise Meitner megmutatta, hogyan lehet valaki egyszerre tudós és ember abban a viharos időszakban, amikor a világot az atom hasította ketté, de vele együtt az előítéleteket is.
Nevét ma több iskola, laboratórium és egy kémiai elem is viseli. Ez a 109-es, a meitnérium. Ám ezeknél sokkal fontosabb, hogy gondolkodása, tartása és hite a tudományban generációkat inspirált és bizonyítékot adott fiatal lányoknak arra vonatkozóan, hogy érdemes nőként is a tudomány útját járni.
Munkájáért és életművéért 21 tudományos és nyilvános kitüntetést kapott. 1947-ben megkapta Bécs város tudományos becsületdíját. Ő volt az első hölgytagja az Osztrák Tudományos Akadémia természettudományos osztályának és tiszteletbeli tagja számos egyetemnek. 1949-ben megkapta a Max Planck-érmet, 1955-ben az Otto Hahn-díjat. 1966-ban Enrico Fermi-díjban is részesítették.
1960-ban Cambridge-ben telepedett le unokaöccsénél, és ott töltötte élete utolsó nyolc évét. Ebben az időszakban a maghasadás békés célú felhasználásával foglalkozott. Pár héttel a 90. születésnapja előtt halt meg 1968. október 27-én, ugyanabban az évben, mint Otto Hahn.
Kép forrása: Pinterest
