Néha úgy érzem, nem teszek sokat magamért. Pontosabban nem teszek eleget. Mindenkire szánok időt, gondoskodom a körülöttem élőkről, mert társ, szülő és barát is vagyok, de ebben az egészben hol vagyok én? Most nem arról a mérhetetlen önzésről beszélek, amely szerves része a mindennapjainknak, hanem a valódi törődésről. Mi az, amit magamért meg kell tennem, hogy otthon legyek ebben a világban? Nem az a fontos, hogy tiszta vagyok-e vagy ápolt, ez evidens. Annak kell lennem, mert már van lehetőségem annak lenni, és nem a folyóra járok hajat mosni. Az sem fontos, hogy hány cipőm vagy táskám, netán kocsim van, mert ezek csak tárgyak, amelyek engem szolgálnak, nem én őket, ahogy oly sokan hiszik.
A nagy kérdés az, hogy mit teszek magamért, hogy az anyagiakon túl jól érezzem magam a bőrömben? Törődöm én a saját lelkemmel? A másokéval? Mert ez a kettő összefügg. Lehetek én a legjobbnak tűnő ember, ha belül üres vagyok, mert nem érint meg senki sorsa, bánata, de öröme sem. Művelem magam, hogy ne legyek szűk látókörű, sötét és korlátolt? Mit kell ehhez tennem? Elsősorban meghallgatnom másokat, figyelnem kell a világ és a körülöttem lévő történésekre, és természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy mi zajlik bennem. Olvasnom kell, tájékozódnom a világ eseményeiről, mert akkor érthetem csak meg az összefüggéseket.
Képeznem kell magam, mert a zene, a festmények, a jó könyvek örömmel töltik el a lelket. Bármilyen nehéz elhinni, hogy ha mások alkotásaiban örömöt találunk, szebb lesz a napunk, és virágosabb a kedvünk.
Magamért kell megtennem olyasmiket, amik olykor önzően hangzanak. Ma divatos dolog az énidőről beszélni, és ez nem világi hívság. Azért van szükség arra a félórára, olykor tíz percre, ami csak az enyém, mert jóleső érzéssel tölt el, hogy olyasmit tettem, ami önmagam számára csodálatos volt. Ha énekelek egyet teli torokból, ha eljárok táncolni, szaunába, úszni vagy futni, akkor azt magamért teszem, és bármilyen nevetségesen hangzik, egy séta is lehet szórakoztató. Nem szabad mindig félretenni önmagunkat, és azt mondani, vár a házimunka, a gyerek, a kert, a takarítás. Persze, hogy vár, és szükséges is, de apró, jelentéktelennek tűnő életünkben nekünk is ott kell lennünk. Nem mások szolgálói kell, hogy legyünk, hanem önmagunké.
A 21. század embere mindent akar. Mindent és közben alig markol valamit. Ide kap, oda kap, de semmiben nem vesz részt szívvel- lélekkel. Régebben az emberek tudták, hogy jó leülni beszélgetni. Feltölt és megnyugtat, ha meghallgatok másokat vagy azok engem. Ma már nem bírnak nyugton ülni, mert egy fenékkel több lovat is meg akarnak ülni. Ennek az a vége, hogy semmiben nem vesznek részt teljesen. Állnak a gyerek mellett, és úgy tesznek, mintha ott lennének, közben a telefonon receptet keresnek, közben lelkiznek a barátnőjükkel vagy épp szakítanak a kedvesükkel, miközben egy új cipőt rendelnek. Mindent egyszerre és semmit egészen. Ez nyomja rá a bélyegét az összes tevékenységre, amit tapasztalunk magunk körül. Senki sincs jelen a saját valóságában.
Ezért kell magamért küzdenem. Kell az a félóra, amikor nem vagyok elérhető, amikor szabadon szárnyal a lelkem, mert higgyük el, meg lehet csinálni. Csak fel kell állítani a fontossági sorrendet és meg kell tanulni nemet mondani. Nemet mondani a gyereknek, ha nyaggat, a főnöknek, ha követelőzik, a párunknak, ha reklamál valamiért. Annyiszor halljuk, hogy csak egy életünk van, higgyük már el! Ezzel az eggyel gazdálkodunk, ezzel sáfárkodunk, és ennek a perceit pazaroljuk nap, mint nap. Hiába védekezünk azzal, hogy könnyű másoknak. Nem, csak lehet, hogy könnyebb, vagy megtanulták, hogy vannak fontos, és vannak halasztható dolgok.
Miért? Önmagunkért! Azért, hogy nekünk jó legyen. Nem más kárán. Nem úgy, hogy nem csináljuk meg a ránk szabott feladatot, hanem úgy, hogy átrendezzük a körülöttünk lévő dolgokat, legfőképp a teendőket.
Ha elkezdünk ebben hinni, meg is fogjuk tenni. Jár nekünk az a kevés, amelyben nem vagyunk anyák, apák, főnökök vagy beosztottak, de barátok és munkatársak sem. Egyszerűen csak vagyunk.
Ez az egyik legnehezebb ebben a követelőző, rohanó, minden értéket eltipró, habzsoló világban. Mégis meg kell próbálnunk!
Kép forrása: Pinterest
