1968-ban egy huszonnégy éves ír nő nem akart semmi különöset az élettől, csak szeretett volna jó anya lenni, ahogy minden fiatal feleség. Az volt a vágya, hogy szeretetben felneveli leendő gyermekeit, és egyszer majd útjukra engedi őket. Ám az élet nem ezt tervezte neki. Első terhessége alatt kemény próbatétel elé állította a sors. Súlyos pre-eclampsiát diagnosztizáltak nála. Vérnyomása életveszélyes szintre emelkedett, és az orvosok napokig küzdöttek az életéért. Amikor magához tért, egy olyan bejelentést hallott, amely megváltoztatta addigi döntéseit: nem lehet többé terhes, mert egy újabb terhesség megölheti.
Egy jogállamban, ahol az egyén egészsége és önrendelkezése alap, elegendő lett volna ez a figyelmeztetés, de Írországban más törvények uralkodtak akkor. Szigorúan tiltották a fogamzásgátlást. A tablettákat nem lehetett felíratni, megvásárolni, de importálni sem. Mindez mögött mélyen gyökerező vallási tabu állt, amely kimondta, hogy a magzatot elvetetni, azaz megölni tilos. A női test felett a kontrollt olyanok gyakorolták, akik nem szültek, nem szülhettek, mert férfiak voltak.
A követkető években négyszer is magas kockázatú terhességen ment keresztül. Egyszer négy napra kómába is esett, mire az orvosok kimondták, hogy a következő terhesség az életébe fog kerülni. Az egyik orvos, akinek megesett a szíve rajta, titokban fogamzásgátlót rendelt neki az Egyesült Királyságból, de a vámhatóság a szállítmányt lefoglalta.
Mary nem volt forradalmár alkat, hívő katolikus volt, aki tisztelte a hagyományokat, de egy ponton túl nem tudta elfogadni, hogy nem állíthatja meg testében a fogamzást, és az állam karöltve az egyházzal kimondja, hogy történjék bármi is, neki ki kell hordania terhességet. Milyen visszatetsző gondolat az, amely törvénybe iktatja, hogy egy nő legyen jó feleség, teljesítse a kötelességeit, éljen megfelelő szexuális életet, de a teste nem az övé, és ha megfogan benne egy élet, akkor a sajátját vele kockáztassa. Életről és halálról döntöttek helyette olyanok, akik soha nem éltek meg hasonlót, akik nem voltak tisztában a test működésével és korlátaival, vagy épp ellenkezőleg.
1970-ben Mary McGee beperelte az ír államot. Szembement a katolikus egyházzal, ami akkor példátlan gesztusnak számított. Természetesen elutasították, de nem adta fel. Ügye végül a Supreme Court of Ireland elé került, ahol feltette a kegyetlenül egyszerű kérdést: kötelezhet-e egy törvény egy nőt arra, hogy a vallást figyelembe véve egy jogszabály miatt életét kockáztassa? Amikor a férjét megkérdezték erről, egyetlen megrendítő mondattal válaszolt: inkább a fogamzásgátló, mint az, hogy a feleségét a temetőben látogassa.
1973-ban végre megszületett az a törvény, amely kimondta, hogy a fogamzásgátló nem tilos többé. Az állam kivonult a házaspárok hálószobájából, és megengedte, hogy mindenki saját maga döntsön arról, hány gyereket szeretne. A változás nem volt azonnali, mert a gyakorlatban még sokáig nehéz volt hozzáférni a fogamzásgátló szerekhez, de az áttörés megtörtént. Mindez egy bátor és elszánt nő kitartásának köszönve.
A bíróság döntését követő vasárnap egy pap név szerint említette Maryt a mise közben és erősen bírálta. Ekkor ő és a férje felálltak és elhagyták a templomot. Soha többé nem tértek vissza. Nem látványos gesztus volt ez, hanem a személyes határ meghúzása, amelyben ők a szabadságot választották.
Ma az ír nők választhatnak, dönthetnek saját egészségüket szem előtt tartva. Ma amikor ez magától értetődő a legtöbb országban Európában, talán nem tűnik hatalmas dolognak. De a hetvenes években óriási kockázatvállalás eredménye, hogy fiatal nő nem hagyta magát. Írországban ez a törvény miatta létezik. Miatta, aki ki merte mondani, hogy: ELÉG. Sem az állam, sem a vallás nem mondhatja ki többé, hogy egy család hány gyereket vállalhat.
Sok-sok anya életét mentette meg ezáltal, hiszen számtalan nő teszi ki magát ismeretlen veszélynek azáltal, hogy terhes marad.
Ezt még mindig gyakran elfelejtjük és természetesnek vesszük szerte a világon.
Fotó:Pinterest
