Mindenki a maga belső valóságát éli. Nehéz megérteni és elfogadni, hogy más emberek nem ugyanazt a világot látják, nem ugyanazt élik meg, mint mi. Miközben ezt felfogjuk az eszünkkel, hiszen természetesnek gondoljuk, hogy a körülöttünk élőknek nem ugyanaz tetszik, nem ugyanolyan módon merülnek el az örömben, bánatban, szerelemben és fájdalomban, mégse értjük, hogyan lehetséges ez.
A mi valóságunk tűnik csak igaznak, és bárki bármit mond, tulajdonképpen azt hisszük, téved, rosszul látja a dolgokat, vagy egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy lehet másképpen is megélni az eseményeket. Sok konfliktus ebből adódik. Önmagunk megéléseit felnagyítjuk, másokét azonban minimális vagy épp nulla átéléssel kezeljük. Meg kell tanulnunk életünk során elfogadni, hogy minden embernek joga van máshogy érezni, gondolkodni, más következményeket leszűrni bizonyos történésekből. Épp ez az egyik legnagyobb hiányossága az embereknek. Ebből fakadnak a legnagyobb küzdelmek, ezért (is)háborúznak, ezért akarja mindenki a másikra erőszakolni a saját nézeteit.
Nem lehetünk egyformák. Szerencsére. Gondoljunk csak bele, milyen lenne egy egyenvilág. Volt rá nem egy törekvés, de ha csak az egyszerűbb dolgoknál maradunk, mint például a ruhák vagy a frizurák, azonnal láthatjuk, hogy az erőltetett hasonlóság katasztrofális következményekkel jár. Természetesen manapság is, amikor azt hisszük, mindenki egyedi akar lenni, észrevehetjük, hogy mennyire hasonlók a modellek, a celebek és a színésznők is. De ugyanezt megtapasztalhatjuk a hétköznapi viseletben, a márkák elterjedésében. Egyre kevesebben mernek egyediek lenni. Ma minden lánynak hosszú haja van, és ha ki akar állni a sorból legfeljebb színben különbözik, de formában aligha.
Visszatérve a mások valóságához, meg kellene értenünk, hogy nemcsak a mi fájdalmunk, véleményünk, örömünk fontos, hiszen mindenki ugyanezt gondolhatja a magáéról. Ha megpróbálnánk elfogadni, hogy minden ember küzd akár külső, akár belső démonokkal, hogy ő is siet, mert neki is fontos beérni az iskolába, óvodába a gyerekéért, hogy neki is vannak munkahelyi gondjai, hogy az utakon nem az a fontos, hogy mindenkit leszorítsunk megmutatva, hogy képesek vagyunk rá, mert ügyesebbek és gyorsabbak vagyunk, talán más lenne ez a világ.
Meg kell értenünk, hogy szükségünk van más emberek társaságára, beszélgetésekre, mert amennyit nyertünk a virtuális világgal, annyit veszítettünk is. Legfőképp érzelmeket. Ha külföldön járunk, még mindig sokkal inkább tapasztalhatjuk, hogy kiülnek az emberek beszélgetni egy teraszra, kávézóba, parkba, és nemcsak a turisták. Ahhoz, hogy a világ működőképes maradjon, szükség van a kommunikáció ezen formájára, és ezzel együtt azon képességünk fejlesztésére és javítására, hogy beleéljük magunkat mások mondandójába, hogy megértsük, minden világ, ami a miénken kívül van, létező és a benne lévőknek a legfontosabb. El kell fogadnunk, hogy a valóság megismerése nem öncélú, nem lehet egyoldalú, hisz nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy az azonos történések egyesekre mélyen, másokra alig hatnak.
Hinnünk kell abban, hogy meg lehet élni bizonyos fokig mások érzelmeit, még ha nem is azonos intenzitással. Sokat segít a az elfogadásban, a mérlegelésben és a türelem gyakorlásában, ha elfogadjuk, hogy a saját valóságunkon kívül léteznek más megélések is. Nemcsak az eszünkkel, hanem a szívünkkel is. Talán ezáltal képesek leszünk kevesebb ítélkezésre, meggondoltabb véleményalkotásra. A mai világ elvárja, hogy mindenről legyen véleményünk, de ez teljesen felesleges, mert nem értünk mindenhez, nincs rálátásunk, nem tudjuk az események hátterét, sőt a legtöbb ember körülményeivel se vagyunk tisztásban. Ezért nincs jogunk elítélni, bírálni, vagy csak kifröccsögni magunkból kudarcaink gőgjét.
A mások élete sose lesz azonos és elfogadható teljes mértékben a miénkkel. Viszont ettől nem jobb és nem rosszabb. Más. És ezt a mást kell értékelnünk. A legfontosabb, hogy megértsük, a világ ezerszínű, és minden benne élő megvívja a maga csatáját, még akkor is, ha mi rózsaszínnek látjuk az életét. Nem mindig zöldebb a szomszéd füve, de ha zöldebb is lenne, attól még a miénk is lehet ragyogó.
Kép forrása: Pinterest
