A címben foglalt kijelentés tulajdonképpen annyira egyszerű és természetes, hogy nem is kaphatnánk fel tőle a fejünket méltatlankodva, de a 21. században élünk. Pár évtizeddel ezelőtt ennek a kijelentésnek nem lett volna hírértéke, de annak sem, hogy egy gyerek házimunkát végez. Tegye, mert belefér az idejébe! Tegye, mert hasznára lesz! Az se utolsó szempont, hogy ő is a család része, szükség van arra, hogy besegítsen, mert a munkamegosztás leveszi a terhek egy részét a család többi tagjáról. Manapság erre úgy gondolnak sokan, hogy ez pusztán a gyerek kizsákmányolása, de az hogyhogy nem merül fel senkiben, hogy a szülők cselédsorba taszításáról is szó lehet, amikor a gyerekeiket szolgamód kiszolgálják, sőt még mosolyognak is hozzá, miközben ők nem betegek, sérültek és nem is szorulnának rá. Önkéntes rabszolgának állnak és meg vannak róla győződve sokan, hogy mindez helyes és rendjén van.
Amikor szülővé válunk, nem azt határozzuk el, hogy gyerekeink füttyentésére lótunk-futunk. Azt se mondjuk ki, hogy majd mi mindig elpakolunk utánuk, hagyjuk, hogy a kanapén heverjenek és nézzék, hogy mi rendet teszünk, közben ők szanaszét hagynak mindent. Nem látunk át a rózsaszín felhőn, hiszen várjuk és szeretjük őket. Mindez így természetes az elején, hiszen egy csecsemő, egy kisbaba nem tud gondoskodni magáról, ezt nem kell ecsetelni. Viszont eljön az idő, amikor már megérti, hogy a szétdobált játékait hogyan kell elpakolni, hogy a szemetet kidobhatja totyogva a mosogató alatti szemetesbe, szóval apránként haladva megtanulhatja, hogy a rendhez ő is hozzájárulhat. Itt még meg kell említenünk azt a tényt, hogy mennyi felesleges dolgot csinálnak meg helyettük a szüleik, ahelyett, hogy megtanítanák nekik.
A szeretet nem egyenlő a szolgasággal! A kiskamasz, az iskolás már rendelkezik annyi erővel és idővel, hogy bármilyen hihetetlen, de maga után el tudná tenni a holmiját, ki tudná vinni a szobájából a poharakat, tányérokat és be tudna ágyazni netán. És ekkor még szoba se került a valódi házimunka.
Hogy miért nem történik meg mindez a maga természetes módján igen sok családban? Több oka van. Az egyik az, hogy a szülő bár próbálkozik, nem kitartó és következetes. Elmondja, kéri, de hagyja, hogy semmibe vegyék szavait. Kiabál, de továbbra is hagyja, hogy a gyereke a majd később, ne most anya(apa), még befejezem a játékot, leckét, bármit-kifogással lerázza, és persze utána se mozdul, tudva, hogy megteszik helyette. A sokadik eredménytelen kiabálás vagy morgolódás után a szülő feladja, és a gyerek megjegyzi magának, hogy nyert. Nem kell azt csinálnia, amihez nincs kedve, anyja(apja), úgyse bírja ki, hogy őt elborítsa a szemét, úgyis kimossa a holmiját, még ha az ágy alól szedi elő minden alkalommal, és eldobálhat mindent, majd jön valaki, aki nála jobban akarja a rendet. Igaza lesz.
Aztán van az a szülő, aki úgy hiszi, hogy neki végképp az a feladata, hogy a legutolsó szerepben legyen a családban, hiszen nő, arra tanították, hogy férje, gyerekei kedvét keresse, mindegy, mennyire fáradt, beteg. Kutyakötelessége főzni, vasalni és takarítani lázasan, nem lázasan pedig feltétlenül. Ha panaszkodik, kinevetik, kigúnyolják és még meg is alázzák, így hallgat, és tudatosul benne, hogy nincs más választása.
Mások a szeretet nevében válnak saját gyerekük személyzetévé, és eszükbe se jut, hogy ez helytelen. Hiszen azért vagyok ott, az a dolgom, hogy nekik jobb legyen, nem olyan nehéz ez, tény, hogy fáradt vagyok, de olyan jó látni, ahogy mosolyogva eszik a pizzát, amit hajnali ötkor sütöttem, hogy friss legyen, ha kell, bármikor felkelek és lesz itthoni zsemle, annyira imádják. Ezekkel a mondatokkal tökéletesen el lehet fedni a valóságot, és a mártíromság köpenyét magukra terítve hazudnak az anyai szerepekről, miközben egy jó szót nem kapnak cserébe. Nem mernek nemet mondani, nem is tudnának, ezért a tizenéves gond nélkül csapkodja őket ostorral, ahogy a férj is, miért ne tenné, ha teheti?
A legjobb mondások egyike, hogy mindenkivel azt lehet megtenni, amit hagy. Jelen esetben az anya fél attól, hogy szeretete nem jut célba, ha nem szolgamód viselkedik. Ha netán kérni merészel valamit, azonnal letorkollják, és legközelebb már meg se fordul a fejében, hogy neki is lehetnek igényei, netán pihenne. A kesztyűt felvenni és fordítani nagyon nehéz. Ugyanolyan, mint kitörni régen a rabszolgaságból. Azok, akiket vertek, korbácsoltak minden apróságért, nehezen hitték el, hogy szabadok lehetnek. Ma nem ennyire durva a helyzet, de a szóbeli, érzelmeket használó, zsaroló ütések ma is mindennaposak.
Így az a szülő, aki úgy gondolja, hogy gyereke tanulja meg, mi a munka, és végezze el, amire korához mérten képes, a lehető legtöbbet teszi a gyerekéért. A későbbiekben, ha netán olyan helyzetbe sodródna, hogy egyedül marad, képes lesz megfőzni magának egy paprikáskrumplit, lecsót, és nem ijed meg a vasaló láttán, vagy el tud indítani egy mosógépet. Ha takarítani, bevásárolni kell, nem áll tanácstalanul, mert nem ismeri a zöldségeket, gyümölcsöket és azok szerepét.
Egy kisfiúból nem lesz lány azáltal, hogy főz vagy mosogat. Olyan férfi lesz, akit felesége díjazni fog, akit megbecsül, mert látja, hogy tiszteli őt, és nem veszi semmibe a fáradtságát. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a lányoknál sem árt, ha a konyha nem életidegen helyszín nekik, vagy ha ismerik a kalapácsot, szöget, és ki tudnak cserélni egy villanykörtét.
Az életrevalóságra, a helyzetek felismerése való nevelés nem kötődik nemekhez, hanem az élet szerves része, amellyel megkönnyíthetjük gyerekeink későbbi életét. Lesz olyan időszak, amikor mi nem leszünk, vagy már nem tudunk segíteni, és mindannyian tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb a szakember, pláne, aki érti is a szakmáját. Ha találunk ilyet, annyit kér, amennyit csak akar. Bármennyire boomer-nézetnek hangzik, egyelőre még vannak szakmák, amelyeket nem lehet influencerként megoldani, és mindenkiből nem lehet digitális tartalomkészítő. Robotok sincsenek a buszokon, pékségekben és szakácsként se dolgoznak. Talán pár évtized alatt lesznek, hiszen a kasszás Erzsiket helyettesítő automatikus pénztárak fényesen jelzik, hogy az ember lecserélhető. Akkor viszont sok munkahely fog felszabadulni, hiszen recepciósra, buszvezetőre, felszolgálóra nem biztos, hogy sokáig szükség lesz. Ezeket ma még nehezen hisszük el, de a középkor embere se hitte el, hogy valaha léteznek majd olyan járművek, amelyek az égen repülnek és nem zuhannak le.
A világ változik, az emberek is. Többet, mint az elmúlt évszázadokban együttvéve. Mégis lesznek olyan dolgok, amelyeket csakis az ember tud megcsinálni a két kezével és az érzékelésével. Amíg ez nem változik, jó lenne, ha a felnövő nemzedékek még tudnának virágot locsolni, teregetni, asztalt teríteni és uram bocsá’ húslevest főzni. (Hű, ez bizonyára elcsépelt zárómondat, hiszen annyi helyen lehet enni, és annyi pizzázó meg kínai van, ahonnét lehet rendelni, nem beszélve a Mekiről…)
Ami a család szerepe, az még sokáig az is marad, remélhetőleg. Ebbe viszont nem tartozik bele, hogy az anya vagy az apa ne csináljon meg bármit, ami a dolga, és a gyerek ne vegyen részt benne, mert szegényt valami félremagyarázott szeretet miatt kímélik!
Kép forrása: Pinterest
