Valami isteni csoda folytán nem volt senki a romoknál. Ha nem tudták volna, hogy nem valódiak, el se hitték volna. Ricsi kezében finoman átmelegedett Anna aprócska keze, és ebben a kuckómelegben benne volt minden, amit meghittségnek lehetett nevezni abban a percben. A fiú boldog volt, ahogy a lány teste egészen az övéhez simult. Emberemlékezet óta nem vágyott úgy senkire, mint rá. Mégis tudta a szíve mélyén, hogy több ez, mint vágy. Túl a szerencsétlen házasságán szívesen megállapodott volna, mert hazaérni az üres lakásba sose szeretett. Persze, a kutyája várta, de a kutya az kutya, és nem egy nő, aki illatos, ragyogó és kedves, no meg gyönyörű, ahogy Annát látta.
– Nézd, még a gyíkok is páros életet kedvelik! – mutatott a az egyik falra, ahol két szinte egyforma, zöldesbarna gyík sütkérezett. Anna felkapta a fejét, és rájuk pillantott. Mosolyában benne volt az az IS is, ami azt jelentette, hogy Ricsi is a fürge állatokhoz hasonlóan gondolkodik.
– Gondolod? – nevetett fel. – Talán, de lehet, hogy csak véletlenül találkoztak.
– Ahogy mi is? – húzta magához a fiú és megcsókolta. Nem, nem málna ízű az ajka, ahogy a filmekben mondják, gondolta. Inkább Anna-ízű, olyan, amilyenre tőle számított.
– Pontosan, bár az elején nem hittem, hogy túl barátságos lennél…
– Tévedtél! Maga vagyok a kedvesség és a rajongás. Mindkettőből tonnaszámra van bennem, meg fogod látni.
Anna elnevette magát. Milyen kisfiús ez a dicskevés, gondolta, de tetszett neki.
– Szükségem is van rá. Viszont el kell mondanom valamit…Nem akarom, hogy később kellemetlenül érintsen.
Ricsi felhúzta a szemöldökét, és egy pillanat alatt elkomorodott. Ismerte ezt bevezetőt. Csak rosszat jelenthetett. Nyelt egyet, és próbált nem a legrosszabbra gondolni. Elnézett a távolba, ahol ragyogott az ég, egyetlen felhő sem volt a közelben.
– Mondd! De nehogy nekem bevalld, hogy kolostorba fogsz vonulni vagy szüzességi fogadalmat tettél! – Hangja nem volt teljesen őszinte, de igyekezett félelmét vidámsággal palástolni.
– Telitalálat mindkettő! – nevetett hangosan Anna. Élvezte, hogy Ricsi mennyire leplezni próbálja aggódását. – Nem, ezeknél valamivel jobb.
– Ha nem mondod azonnal, esküszöm, bezárlak a nemlétező várbörtönbe, díszlet ide vagy oda! – fenyegette meg a srác.
– Nagggyon félek! De szeretném elmondani neked, hogy egy régi barátom nálam fog vendégeskedni egy ideig.
– Barát vagy barátnő?
– Barát. Együtt nőttünk fel, rég Olaszországban él, és most itt baleset érte. Szeretném, ha a kórházból nem szállodába menne gyógyulni.
– Úgy gondoltad, hogy ez engem zavar? Anna, lehet, hogy még nem ismersz, de én ebben csak a te jó szívedet látom.
A lány nagy levegőt vett.
– Köszönöm, hogy ezt mondod. Kicsit féltem, hogy félreérted a helyzetet, pedig…
– Ő egy régi barát, nem? Nem az a dolgunk, hogy ne feledjük el, hogy honnan jöttünk és kik voltak fontosak az életünkben régen?
– És ő fontos volt, ismertem a családját, kemény élete volt. Szinte össze voltunk nőve…
– Szerelmes voltál belé? Vagy ő beléd?
Anna elpirult.
– Gyerekszerelem volt az. Tényleg nem több. Nem is mondtam meg neki soha. Észre se vett, mint nőt, valóban haverok voltunk, és sose bántam, hogy nem lett belőle több.
Ez nem volt igaz. Bánta és sokáig remélte, hogy Márk észreveszi a szerelmét. De Anna jelentéktelen külsejű volt azok a lányok mellett, akik a fiú körül zsongtak. Még nevetett is rajtuk, de titkon irigyelte a bátorságukat. Márk meg válogatott köztük, de hetek alatt dobta mind. Sekélyesek, jelentette ki komolyan, miközben ő sem akart mély érzelmeket megélni.
– Akkor nem mehetek fel hozzád? Ezt akartad mondani? – Ricsi játékosan megfenyegette az ujjával.
– Dehogynem! Miért ne jöhetnél, sőt szeretném is, hogy megismerjétek egymást. Annak meg furcsa oka van, hogy miért hozzám jön átmenetileg.
– Mesélj!
Anna kibontakozott az öleléséből és elkezdte mondani azokat a történéseket, amelyeket eddig elhallgatott. Ricsi egyre komorabb arccal hallgatta. Nem mondta, hogy ostobaságokat beszél, meg hogy képzelődnek. Azonnal megérezte, hogy fele sem tréfa ennek az egésznek.
– Vajon mi oka lenne egy orvosnak bántani a betegét? – kérdezte elgondolkodva. – Azt is jó lenne kideríteni, ki lehetett az a nő, aki téged megkeresett. Én úgy gondolom, ez az egész nem játék. Tény, hogy furán hangzik, de történtek már ennél furább dolgok is a nagyvilágban.
– Soha többé nem láttam azt az asszonyt. Lehet, hogy meg se ismerném.
– Szerinted őszintén beszélt?
– Meg vagyok róla győződve. Láttam a szemén, hogy nem őrült.
– Akkor attól tartok veszélyben lehetsz te is, ha befogadod Márkot.
– Nem, nem hinném, hiszen senki nem tudja, hol lakom, és hogy Márk hozzám jön.
– Erre nem vennék mérget.
Hallgattak. A csendet gyerekzsivaj szakította meg. Egy csapat fiú rohant teljes erőből feléjük és azt ordították, támadás!
– Szerintem, menekülnünk kéne! – kiáltott fel Anna. – Jönnek a törökök.
– Igazad van, gyere, Vicuska, fussunk, ahogy a lábunk bírja.
– Spuri, Gergő, mert még itt hagyjuk a fogunkat! – Azzal valóban futni kezdtek, miközben a zaj egyre erősebb lett. Már csak az ágyúk hiányoztak, de azok nélkül is pillanatok alatt bevette a várat egy maroknyi támadó.
Anna jókedvűen visszanézett, és megállapította, hogy azok a napok a legszebbek, amikor nem is történik semmi világrengető, de az ember azzal lehet, akit szeret.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
