A szerelemben sokan hajlamosak arra, hogy a másik kedvéért háttérbe szorítsák saját igényeiket, vágyaikat. Ha ő boldog, én is az leszek – gondolják, és nem törekednek másra, mint arra, hogy ezt a célt meg is valósítsák. Így a kapcsolatuk a partner igényeire épül. Ez elsőre romantikusnak vagy önzetlennek tűnik, mintha az odaadás lenne a szerelem kulcsa és pillére, valójában azonban komoly veszélyt jelent.
Vegyük például Katát, aki eleinte büszke volt, hogy mennyire rugalmas és könnyen kezelhető barátnő, ugyanis rettentően bosszantotta anyja szeszélyessége, aminek ki volt téve az egész családja. Mindig azt ették, ami a barátja akart, és sose mondott nemet, ha a fiú buliba akart menni, vagy épp otthon akart ülni, bár neki mehetnékje volt. Egy idő után azonban azt vette észre, hogy elhanyagolja a barátait, nem foglalkozik a hobbijával, növényei kókadoznak, ugyanis saját vágyai lassan felszívódtak, és velük együtt az önbizalma is.
Vagy Luca, aki minden alkalommal engedett a párjának, amikor összevesztek. Őszintén bocsánatot kért még akkor is, amikor nem ő volt a hibás, mert nem bírta a feszültséget. Volt benne része otthon elég. A barátja azonban hamar hozzászokott ehhez, nem becsülte meg, tudta, hogy úgyis beadja a derekát, legyen szó bármiről. Egy idő után már nem vette komolyan Luca érzéseit, véleményét, mert tudta, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja.
De Anikó példája is gyakori: évek óta nem volt joga beleszólni abba, hogy hová mennek nyaralni, vagy hogy hogyan költsék el a közös pénzt. Megkapta, hogy ostoba ötletei vannak, és mindig Péter tervei domináltak, mert ő precízebben kidolgozta őket. Anikó alkalmazkodott, majd egyszer egy kisebb veszekedés után, tőle szokatlan módon robbant a bomba. Keserű szavakat vágott a fiú fejéhez, az éveken át benyelt sérelmek mind felszínre kerültek. Ekkor kezdett kapcsolatuk darabjaira hullani. Persze nem azért, amit mondott, hanem mert túl sokáig hallgatott.
Mindhárom példa bemutatja, hogy egy kapcsolat lehet rabság is a szövetség helyett. Egy igazi kapcsolatban két önálló ember találkozik, akik nem engedik, hogy az egyik akarata feloldódjon a másikéban. Ha mégis ez történik, akkor nem társ lesz, hanem alárendelt. Ez azonban nem a szeretet jele, hanem a félelemé: félelem a magánytól, az elutasítástól, attól, hogy ha nemet mond, nem fogják szeretni. Csakhogy a szeretetnek éppen az a lényege, hogy önmagunkért szeretnek, és nem azért, mert bólogató kiskutyák vagyunk.
Az egyensúly megtalálása kulcsfontosságú. Mindkét fél igényli a teret, és ha egyikük focimeccset akar nézni, akkor a másik tiszteletben tartja, és cserébe elmegy vele színházba, amit nem kedvel túlságosan. Így mind a ketten úgy érezhetik, hogy nincsenek háttérbe szorítva, mert valódi kompromisszumot kötöttek. Mindkét fél nyert, és nem maradt keserűség a másikban, mert már megint engedett.
A túlzott simulékonyság nem a szeretet bizonyítéka, hanem az önértékelés megingásáé. Nem önzés, ha kiállunk magunkért, sőt a legmélyebb tisztelet jele önmagunk felé. A legerősebb szerelmek valódi megegyezésen alapulnak, ahol a felek egyenrangúak, és együtt, egészként építik a jövőt, nem pedig úgy, hogy az egyik vágyait teljesítik, miközben a másiké folyamatosan tolódik, majd eltűnik a süllyesztőben.
Íme pár gyors kérdés önmagunkhoz, hogy ellenőrizzük, túl simulékonyak vagyunk-e:
- Gyakran csendben maradsz azért, hogy ne alakuljon ki vita köztetek?
- Többször csinálsz olyasmit, ami valójában neked nem jó, de a másik kedvében akarsz járni?
- Sokszor történik meg, hogy minden a másik fél igényei köré szerveződik?
- Nehezen mondasz nemet, mert félsz, hogy elveszíted a másikat?
- Van olyan szokásod, hobbid, amit a párod kedvéért félretettél?
Ha négy-öt igened lett, akkor ideje visszatalálnod önmagadhoz. Egyenrangú szövetségre van szükséged, mert az a valódi szerelem motorja. Ha nem változtatsz, a kapcsolatod jövője veszélybe kerülhet.
Kép forrása: Pinterest