A legtöbb felnőtt megdöbben és nehezen értelmezi azt a helyzetet, amikor a mindennel rendelkező gyereke lopni kezd. Nincs rá szüksége, láthatóan semmiben nem szenved hiányt, mégis megtörténik. Eltűnnek tárgyak az osztályból, olykor pénz is.
Nem egyszer bandába verődve lopnak, és a lebukás után se éreznek különösebb megbánást. Ez a jelenség sokkal mélyebb, nem egyszerűen rosszaság, de azzal sem lehet elütni, hogy hát gyerekek. Sok esetben érzelmi hiány, fejlődési rendellenesség vagy pszichológiai mintázatok állnak a háttérben.
A gyerekeknél a lopás ritkán történik anyagi haszonszerzés céljából. Inkább egyfajta üzenetet közvetítenek: feszültséglevezetés történik, figyelmet akarnak vagy épp kontrollt keresnek a „tettesek”.
Egy mindent megkapó gyerek esetében elmondható, hogy nem a tárgyak hiányoznak neki, hanem az érzelmi kapcsolódás, a határok vagy az értékek tisztelete. A csoportos lopás más dinamikával bír. Ilyenkor a csoport elosztja a bűntudatot. Van ebben egy adag összetartozás érzés is, hiszen a közös „titok” összekovácsolja a tagokat. Nem feledkezhetünk meg az izgalomról sem, ami együtt jár a határok feszegetésével. A csoportban általában van egy vezér, és a többiek követik, nem tudnak nemet mondani neki.
Ami igazán figyelemfelkeltő, hogy mindez egyre fiatalabb korban történik meg. Ez arra utal, hogy a gyerekek korán találkoznak olyan mintákkal, amelyek relativizálják a szabályokat. Arról nem beszélve, ha maga körül egy kisiskolás azt hallja, hogy a büntetés elkerülhető. Ne gondoljuk itt, hogy a szülők mintát nyújtanak, de a gyerekek hallják és jegyzik a reakcióikat, és elraktározzák maguknak, majd később tettekre váltják.
A bőség nem egyenlő az érzelmi biztonsággal. Egyre több szülő tárgyakkal kompenzálja a figyelmet és az időt. A családokban nem kimondottak és kidolgozottak a határok, ezért a gyerek úgy érzi, bármit megtehet, nincs következménye. A tiltott viselkedés izgalmát szinte meg se kell említenünk, annyira köztudott.
Az viszont nyugtalanító jelenség, ha a gyerek lebukás után tovább hazudik, történeteket gyárt és nem mutat bűntudatot. Ez jelenthet védekezést, mert fél a büntetéstől, a megszégyenítéstől, ezért a hazugságban keresi a túlélést. Ha egy gyerek nem tanulta meg átérezni mások érzéseit, nem fogja tettének súlyát sem. A maiak gond nélkül hozzányúlnak mások cuccaihoz, nem értik azt, hogy ami nem az övék, azt tiszteletben kell tartani. Sokaknál nem működik semmiféle belső gát, hiszen a felnőttek ráhagyták eddig, ha a boltban, cukrászdában és gyakorlatilag bárhol hozzányúlt olyasmikhez, amikhez tilos lett volna.
A lopás önmagában még nem „bélyeg”, de komolyan kell venni, ha rendszeressé válik, ha másokat hibáztat a „tolvaj”, ha manipulálni próbálja környezetét, vagy ismétlődő hazugságokat gyárt és a szabályokat következetesen megszegi.
Mit tehetünk, ha rájövünk, hogy lopással van dolgunk?
- Kérni kell a felelősségvállalást.
- Vissza kell adni annak, akitől elvette.
- Jóvátételt kell alkalmaznunk.
- Határokat kell felállítani, amelyek világos szabályok mentén állnak.
Nem elég elmondani, hogy amit tett, az rossz, hanem segíteni kell megérteni, hogy mit érzett a másik, és hogy tetteinek következménye lesz. Ha csoportosan történik, akkor csökkenteni kell a csoport hatását, a vezér szerepét pedig kisebbíteni, és külön-külön is beszélgetni kell a tagokkal.
Legvégül pedig fel kell tennünk a legfontosabb kérdést: mi hiányzik nekik valójában? Mi az, amit kárpótolni akarnak tárgyakkal?


























































