Egy kapcsolat akkor biztonságos lelkileg, ha bele merünk ereszkedni. Ha nem kell azon gondolkodnunk, hogy elég jók vagyunk-e, kellünk-e, megfelelünk-e az elvárásoknak. Ha bele tudom engedni a lelkem, akkor át tudom adni magam az érzésnek. Ez azonban csak akkor következhet be, ha megbízom a másikban. Ha elhiszem neki, hogy történjék bármi, mellettem lesz. Lehetek erős és gyenge bármikor, még a legkellemetlenebb helyzetekben is, hisz akármilyen vagyok, el tud fogadni.
Egy kapcsolat számomra akkor lesz megbízható, ha nem szégyellem a gondolataimat, ha szorongás nélkül beszélhetek arról, ami bánt vagy zavar, és nem kell attól tartanom, hogy a másik megrémül és elrohan. Ez nem folytonos kesergést és panaszkodást jelent, hanem annyit, hogy a kimondott szavaim nem rettentik el tőlem a másik felet. Sokan nem mernek panaszkodni vagy szomorúnak lenni, mert úgy érzik, ez a világ csak a szépre éhes. Mindenki szép napot kíván a másiknak és nem jót, mert az már nem menő. Csodás képekben mutatja meg merre járt, mit látott vagy mit főzött. Arról nem is beszélve, hogy mennyit változott, teszem azt fogyott, az elmúlt időszakban. Hozzászoktattuk magunkat a műélményekhez, ahhoz a hamis ábrándhoz, hogy a világ tele van különlegességgel, és nekünk észre kell vennünk, ahogy mások teszik. Senki nem akarja megkérdőjelezni ezt a sok „szépséget”, nem gondolkodik el rajta, mi van mögötte, hogy mennyi kín és veríték az ára egy-egy jól kigondolt, kiposztolt fotónak, fogyásnak, átalakulásnak.
Ezek után, ha valaki mégis ki meri mondani az érzéseit, megdöbbenünk. Negatívnak nevezzük, és önzőnek, mert elrontja a kedvünk. Amikor egy kapcsolatot kezdünk, természetes, hogy nem zúdítjuk a másikra az összes megélt sérelmünk, de ez nem jelenti, hogy később is el kell játszanunk, hogy nekünk minden jó, nekünk megfelel bármi, csak azért, hogy tetszetős képet fessünk önmagunkról. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy folyamatosan lelkiznünk kell, és panaszáradatunknak ne legyen se vége, se hossza, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy a világ nem fehér és fekete, sokkal árnyaltabb, mint amit a média sugall.
Mindannyian úgy akarunk élni, hogy ne sok bántás érjen bennünket. Azt szeretnénk, ha kapcsolatainkban több lenne az öröm és vidámság, mint a bánat. Ez alapvető dolog, mégse élünk a nap huszonnégy órájában rózsaszín óriásbuborékban. Ki kell és ki szabad mondanunk, ha valami nem tetszik, ha valami nem felel meg nekünk, mert ennek kimondása nem veszélyeztetheti a felénk mutatott érzelmeket. Ha mégis ez történik, akkor a gondok már jóval előbb megvoltak, mint sejtettük, csak nem akartunk szembesülni velük.
A mai világ talán jobban enged abból a régi elgondolásból, hogy az érzelmeket inkább a nőkhöz kapcsoljuk, a racionalitást pedig a férfiakhoz. Manapság egyre több férfi mer gondolkodni önmagán, meri megfogalmazni és megélni az érzelmeit, és nem sütik rá, hogy érzelgős, mint ahogy a nőkre hasonló esetben. A nők mindig is könnyebben közvetítették a gondolataikat. Egy nem megfelelő és nem elfogadó kapcsolatban azonban gyakran hisztizésnek nevezik, ha kimondják, ami bántja őket.
Egy jó kapcsolat, házasság, együttélés akkor lesz igazán boldog és kielégítő, ha a szavak szintjén is merünk bátrak lenni. A szavakról sokszor azt gondoljuk, hogy könnyedén dobálózunk velük, tettek meg nincsenek mögöttük, de gondoljunk csak bele, hányszor nem azt közvetítjük, amit gondolunk, érzünk, mert gátlásaink nem engedik. Mert a neveltetésünk visszahúz bennünket.
Meg kell tanulnunk gazdálkodni szavaink erejével, és nem takarékoskodni a jelentőségével. El kell érnünk azt a szintet, amelyben nem félünk kimondani a gondolatainkat. Itt semmiképp nem a durvaságra vagy trágárságra gondolok.
Azt kell megértenünk, hogy ami bennünk van, nem őrölhet fel bennünket, mert attól tartunk, hogy kevésbé leszünk szerethetők, ha megszólalunk. A szeretetnek sok összetevője van. Egy őszinte, önmagát bátran vállaló ember csak felfelé lépkedhet a lépcsőn. Ha akadály kerül elé, ha nem hallgatják meg, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy vajon jó embert választott-e, vajon szeretik-e őt egyáltalán, hiszen a szeretet feltétlen. Legalábbis annak kellene lennie.
Ezért érdemes megfontolnunk, hogy mikor és kivel tudunk őszinték lenni. Mikor és kivel merünk teljes mértékben önmagunk lenni. Ha azzal, akivel szeretnénk, akkor egy remek kapcsolatban vagyunk, mert nincs annál nagyobb ajándék, minthogy elfogadjanak annak, akik vagyunk.
Kép forrása: Pinterest
