Tanulunk. Illetve nézzük a televízióban az M5 csatornát, ami sulicsatornává avanzsált, és közben keresem a telefonomon a youtube-on azt a dalt, amit odaadok a csemetémnek hogy meghallgassa, majd lefordítsa. Angol leckének tökéletes.
Ömlik ránk az információ az online tanulással kapcsolatban, mindenki ajánlgatja, hogy milyen oldalon milyen feladatgyűjteményt keressünk, csináljunk. Közben fél szemem a Kréta rendszeren, hátha megjönnek az első hivatalos leckék, és feladatok a digitális iskola első napján.
Egy új kor új napján állunk. Na jó, ülünk a kanapén. Azon gondolkodom, hogy tisztában vagyunk- e azzal, hogy ami éppen történik valószínűleg majd a törikönyvekben egy negyed vagy fél oldalt mindenképpen birtokolni fognak. A gyerek még nem tudja hova tenni ezt a fura szabadságot, vasárnap még vagy háromszor megkérdezte, hogy akkor biztos, hogy nem kell bemenni a suliba? Sajnos biztos. Kezdi élvezni és tervezgetni az előtte álló napokat, heteket, hónapokat(?), érzem, hogy instant iskolaszünetnek fogja fel. Nincs mit tenni, karon ragadom, leültetem, és elkezdünk beszélgetni a kialakult helyzetről.
Eddig csak a legfontosabb, de igencsak szűrt információkat osztottam meg vele, most itt az ideje, hogy egy kis biológiát, történelmet, etikát és matematikát összegyúrva elmondjam, hogy mi is történik pontosan. És ahogy most mindenki a világon felelősséget vállal, kérdés nélkül megy és teszi a dolgát, felvállalja akár azt is, hogy az egészségét kockáztatja, ú
gy most az Ő szintjükön nekik is meg kell mutatniuk, hogy milyen kis emberpalánták Ők. Tizenkét éves, nem azt várom tőle, hogy a gyógymódot kezdje kutatni a szobájában a házi laborfelszerelésével, de itt az ideje, hogy szintet lépjünk abban, hogy érezze a felelősségét ebben a helyzetben.
Mindenki próbálja a maga szintjén segíteni ezt a helyzetet, hogy legyen honnan tovább mennünk, legyen honnan felállnunk. Egy új helyzet új eszközöket kíván. Két nap alatt fordult ki a világ a sarkaiból, és amíg eddig vettem ki a kezéből a telefont, a laptopot, kértem, hogy hagyja abba a chatelést, a youtube böngészését, most tuszkolom azt vissza, hogy nézze, olvassa, tanuljon. Miközben én is, mint szülő tanulok, hogyan is kezeljem a helyzetet, hogyan segítsem a tanulásban, miként kell elmagyarázni, érdekessé tenni, hogyan tudok haladni vele, hogyan tudom majd építeni a tananyagot egymásra.
Most együtt tanulunk mindannyian, gyerekek, szülők, tanárok, orvosok, rendőrök, katonák, politikusok, boltosok, és BKV sofőrök. Mindannyian együtt tanuljunk hogyan maradjunk meg emberek. Ez egy új kor, az új kihívásaival, új módszereivel és új feladatokkal. És hogy stílusosan egy idézettel zárjam:
„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra”
Charles Darwin
