Ócska kis önbántásaim egy percben:
Mindenkit megcsalnak. Azt hiszed, nem tudom? Persze, hogy tisztában vagyok ezzel az egyszerű ténnyel, ami annyira mindennapos már, mint a hőség, ami a bőröm alá furakszik a nyár utolsó napjaiban.
Sok dolgot akartam kérdezni, de nem akartál kötélnek állni, pedig eleinte nem veszekedtem veled. Nem azért, mert birkamód tűrtem, csak épp sokkot kaptam, mert a fájdalom olyan, mint a torokra szorított kéz: markol és nem enged, csak akkor, ha erősebbek leszünk nála. Minden nő első gondolata egy ilyen robbanásnál, hogy különb-e a másik nő? Szebb, okosabb, karcsúbb, viccesebb? Jobban főz vagy az ágyban szenvedélyesebb? Biztosan tud valamit, amit én nem, bár nem tudom megfogalmazni, ez mi lehet, mert odaadásból, figyelemből ötösre vizsgáznék bármikor. Nem lehet tudni, számít-e manapság az ilyesmi, mintha csak az lenne a fontosabb, hogy ő más legyen. Mégis csak egy kérdést mertem feltenni. A legostobábbat.
– Szebb nálam? – kérdeztem, mintha ez valóban akkora érték lenne. Mekkora hülyék a megcsalt nők, hogy ez jut eszükbe először. És ha szebb, akkor mi van? Ha meg csúnyább, akkor az vigaszt jelent?
– Más!– mondtad.
– Szebb nálam? – kérdeztem újra, nem engedtem el a koncot, kapaszkodtam belé, mert ha megkapom, amit akarok, akkor kedvére fájhat a szívem.
– Szebb! Most boldog vagy? Mit kínzol? – rivalltál rám, és kibámultál az ablakon, mintha azt vártad volna, hogy egyszer s mindenkorra megment valaki kellemetlen faggatózásomtól.
– Akkor értem! – feleltem, de nem értettem semmit. Tudtad te is. Azon, hogy ki a szebb, csinosabb, nem érdemes rágódni, de van a nőkben valami erős gyötrési kényszer, amellyel szét akarják tépni összefoltozott, véresre kapart szívüket, mindegy, hogy az életük végét jelenti egy időre.
– Jobb vele az ágyban? – tettem fel a világmindenség második legförtelmesebb kérdését, amely mérgezett tőr és nyíl is egyben, mintha csak az számítana, ki hogyan teljesít a lepedők között.
A szép nők vajon jobban? Vagy nem függ attól, kinek milyen a teste, bőre és a haja? Csak a szenvedély és a játékosság számít? Amíg józan és magabiztos voltam, így hittem, de összetörve, szívem kifordítva másra se tudtam gondolni, mint hogy azért csaltak meg, mert mindenben rossz vagyok. Nőként utolsó, szexpartnerként utolsó utáni, anyaként századrangú és emberként…No, azt hagyjuk, mert esendő, hibás, milliószor elbotló vagyok.
– Más… – mondtad megint, és nem tudtam, ordítsak-e vagy beléd rúgjak, amiért megpróbálsz diplomatikus maradni. Nem kell, nincs szükség rá! Légy őszinte, mert ha megtetted, ez a legkevesebb. Miért nehéz kimondani, hogy ezerszer jobb vagy izgatóbb, netán kezdeményezőbb, és neked ez kell.
– Mit szeretnél most? – faggattalak tovább, bízva, hogy nem azt mondod, amit hallani akarok. Mégis azt tetted, pedig nem vagy gondolatolvasó. Bántani se ezzel akartál, csak sarokba szorított vadként nyüszítettél, pedig te voltál nemrég a vadász.
– Kimenni a szobából!
– Hogy ne kelljen veled lennem?
– Igen.
Félreálltam és színpadiasan utat nyitottam neked mellettem. Mindenkit megcsalnak. Mindegy mikor, hogyan és meddig tart. A lényeg a hazugság.
És aki egyszer tudott és mert, soha többé nem felejti el, ha könnyedén megússza. Ezért közhelyes, hogy megteszi újra. Nem, csak folytatja, amire engedélyt kapott.
Kép forrása: Pinterest
