Miután nagy kegyesen a második (harmadik?) szundi kinyomása után kikászálódok az ágyból, elindítom a napomat, ugyanis két és fél óra múlva indulok a munkába…vagyis a szobám egyik sarkánál berendezett íróasztalomhoz. Igen, bár itthonról dolgozom, az elkészülődési rituálémon mit sem változtattam. Hajmosós napjaimon ugyanúgy tartom magam a 2 (azaz kettő) órás szépítkezési rutinomhoz, beleértve a sminkem elkészítését és a tökéletes ruha kiválasztását is. Pontosabban a megfelelő felsőt, mert nyilván nem a legszűkebb farmeromban szeretnék egésznap feszengeni.
Igen, biztosan butaságnak tűnhet, hogy azt az időmet, amit most több alvással tölthetnék,
miért fecsérlem el ilyesmikre, és mégis ki a fenének szeretnék én otthon, egyedül a négy falközött, esetleg egy néhány virtuális meetingen tetszeni. Természetesen magamnak. Persze nem mondom, hogy én minden egyes nap tip-top formában vagyok, hiszen előfordult már, hogy egy 15 fős videós konferenciába smink nélkül, elaludt hajjal, fehér kis köntösömben jelentkeztem be, mindezt délután háromkor, szóval még csak elalvásra sem foghattam. Mindenesetre igyekszem hétköznap a munkaidőmet valóban úgy tölteni, mintha ténylegesen a munkahelyemen lennék. Ugyanakkor reggelizem, kávézom, beosztom és elvégzem az aznapi feladataimat, fél órás ebédszünetet tartok, és midőn „lejár” a munkaidőm, a szokásos elfoglaltságaimmal töltöm a napom hátralevő részét.
Amellett, hogy egyébként jobban is érzem így magam, mindezzel igyekszem nem
kizökkenteni magam a megszokott kerékvágásból, sőt személy szerint jobban teljesítem így a kötelezettségeimet, mint amikor pizsiben, felborítva a szokásaimat állok neki.
Tudom, tudom, egyedülálló nő lévén könnyen beszélek, hiszen egyesek gyerek mellett nem
engedhetik maguknak azt a luxust, hogy ugyanúgy osszák be az idejüket, mint azelőtt.
Mondanivalóm lényegeként ne az legyen kiragadva, hogy mostantól kötelezően ki kellene
pingálniuk magukat, vagy hajszál pontosan be kellene ütemezni a napirendjüket, mert az
nehezen kivitelezhető lenne, egyszerűen csak ne feledkezzenek meg önmagukról. Az
otthonlét ne legyen egyenlő azzal, hogy elkényelmesedjünk és elhanyagoljuk magunkat. Bár egy rohangáló, állandó figyelmet igénylő kisgyerkőc kergetése után, elfáradva még
magunkkal is törődni nyűgnek számíthat, de biztosan van elvétve 1-2 olyan szabad óra, amit más esetben megengednének maguknak egy kozmetikus vagy manikűrös látogatásának alkalmával.
Lehetőségük és anyagiakhoz mérten mindenki törekedjen arra, hogy kevés időt is rászánva, mentálisan egyaránt a maga módján a lehető legjobban érezze magát a bőrében.
