Fehér darvak álmodnak áram felett,
Kanóc könnye asztalra cseppként pereg,
Virág szála szárad, szavak közt rohad,
Vakond ás kisállatka síron lyukat,
Sikolyt karmolablak alatt tüskefa,
Eret rág a szú, sálba font réznyulak
merednek golyószemmel ajtóra, kép
mögött pók nyel élő rovart, folyt a vér.
Menyecskék kacagtak, csacsogtak hatan,
de hét lett az órán, futottak haza.
Egy otthon maradt sütni, most fő feje:
sosem volt urának elég jó neje.
Verespettyes arcán sikoly, felkavart
levesben. Babér, bors, fahéj, medvetalp
lebeg barna kócos hajában. Megáll
a csend. Alma pottyan le. Csendül harang.
Gyerek vár az anyjára, sír. Farkas áll
az úton. Magának beszélő leány
talál rá a holttestre. Sírkő reped.
Tovább megy -ne szólj szám- a töltés fele.
Levél hajt ki aprócska ágon, ködbe vész
a szép táj, a kert és virágzás. Elég
a tűzben. Letisztít a víz, s nincs bűn.
Motoszkál a macskánk. Mi van nála? Fül.
