Nincs az országban olyan ember, aki ne hallott volna a magyar Tádzs Mahalnak is nevezett várról Székesfehérváron, ami negyven nyáron át készült, és az örök, elmúlhatatlan szerelemnek állít emléket. Minden szegletében versek, szobrok, festmények hirdetik, hogy olyan embernek szánták, akit nagy szerelemmel szerettek.
Bory Jenő 1879-ben született Székesfehérváron egy hétgyermekes családban. Édesapja nagy gondot fordított gyermekei, köztük Jenő taníttatására is. Tehetsége korán megmutatkozott.
„1899-ben érettségiztem Székesfehérváron, s mint jó tanuló, jó tornász és kitűnő rajzoló, megkaptam a 200 koronás városi (milléneumi) ösztöndíjat, hogy beiratkozhassam a Műegyetemre. Már akkor művész szerettem volna lenni, de volt a nyelvtankönyvünkben egy mondat, melyet németre kellett fordítani: Szép, szép a művészkedés, de nem lehet ám abból megélni. No, gondoltam, akkor én előbb elvégzem a Műegyetemet, s aztán megyek a művésziskolába szobrásznak, mert azt is tudtam már, hogy: Építészet, szobrászat egy test és egy lélek. Láttam a pesti szoborpályázatokat, ahol egy építész és egy szobrász együtt szövetkezve csinálja a terveket. No, gondoltam, mennyivel jobb volna, ha a kettő egy személyben volna.” – írja önéletrajzában.
1904-től a később Képzőművészeti Főiskolává alakult Mintarajziskolában szobrászatot tanul 1906-ig. Ezután még négy évig folytatja tanulmányait a Stróbl Alajos vezette Szobrászati Mesteriskolában, és az a célja, hogy Magyarországon váljon művésszé. A Mintarajziskolában ismeri meg jövendő feleségét, Komócsin Ilonát, aki már az első pillanatban rabul ejti a szívét.
„Amint nézek a lépcsőn lefelé, megvillámlik bennem a lélek. Tágra nyílnak szemeim a csodálattól. Egy gyönyörű lányka jön fölfelé… Megvan! Dübörög bennem némán a hang. Megvan! Ez az, akit én keresek.” Ez a szerelem a halálukig kitart, bizonyítva, hogy a fellángolás tartós és múlhatatlan.
Ikerlányaik születése után jó levegőjű vidékre akartak költözni, így a család Székesfehérvár határában vásárolt egy présházat. Ennek helyére kezd majd később építkezni, és belefaragja minden érzését a művész, aki egyébként más munkákkal is foglalkozik, csak a nyara szabad. Bory Jenő saját két kezével építi meg a várat betonból, faragja a szobrokat, és számtalan helyen Ilona, a feleség néz vissza ránk gyönyörűen megvallott szerelmi mementóként. Ellentétben a Tádzs Mahallal, ezt az építményt, nem a kedves elvesztése hozta létre, hanem a valódi szerelemé. Minden előzetes tervezés nélkül épül és formálódik. Helyet kap benne Bory Jenő műterme is, és sok neves festő és szobrász alkotása. Érdekes elmondani a várról, hogy betonból készült, ami új anyagnak számított akkortájt.
„Térjünk most egy reális kérdésre. Hogyan hozhatta össze ezt mind egyetlen ember? Szörnyű egyszerű a magyarázat. Ha a cement nem volna, a Bory-vár sem volna. Drasztikusan szólva: a Bory-vár egy betonkísérleti állomás. Van itt vagy 200 oszlop, hengeres, sima, mintha esztergálva volna, pedig mind-mind úgy készült, hogy kátránypapír-hengerbe öntöttem a híg betont, a kétszer körülsodort papírhengert dróttal átkötöttem. Kész az oszlopforma. Egy papírossal akár 10 oszlopot is meg lehet csinálni. A mozaikokat, feliratokat, pedig úgy, hogy egy deszkalapra a betűk negatívja ki volt rakva, s rá a beton, így egy darab lesz a betű a betonnal, soha le nem hámlik. Plasztikus feliratok a gipsznegatívba bevésve, rá a beton. Egy test. Kifogyhatatlan, lehetőség, lelemény. Ilyen építőanyag, mint a cement (beton) nem volt még az emberiség kezében.” -írja a művész megemlékezésében.
Az első és második nagy világégés megakasztja az építkezést, de sose áll le. Nagyobb károkat szenved a második világháború alatt, amikor a festményeket felhasogatják, a tornyokat lebombázzák.
A dédunokák egyike így mesél a várról: „dédnagymamám imádta a kertet, itt minden úgy maradt, ahogy ő eltervezte. A virágait gyönyörű csendéletekben meg is festette. Minden tele van a szerelem szimbólumaival. Az egyik épületrészen kupolák jelképezik a házaspár két lányát és fiát, a tornyok a szülőket magukat. Van Sóhajok hídja, ami alatt, ha a pár napnyugtakor csókot vált, szerelmük örökké kitart. A Százoszlopos udvar végében, a főhelyen található A hitvesi szeretet kápolnája, ahol ugyancsak versek dicsérik a szoborrá formált kedvest: »A földre leszálltál és angyal maradtál/Földi életemből égit varázsoltál«.” A Csúcsos torony a megismerkedésüknek állít emléket, a bálnak, ahol végigtáncolták az éjszakát, és ahol először megcsókolták egymást. A Rómeó és Júlia-erkély az esküvői fotózások egyik kedvenc helyszíne. A második világháború bombázásai nem kímélték az épületet, amelynek pincéje menedékként is szolgált. Sajnos történtek atrocitások, nők elleni erőszak, lexikonok eltüzelése, célba lövöldözés a szobrokra. Amikor a városi szovjet főkapitány ezt megtudta, kiírta egy kartonlapra – ami még ma is megvan –, hogy muzej, vagyis múzeum. Ekkor már békén hagyták a katonák. A Bory-vár a szocializmust is átvészelte, nem államosították, mindvégig a család tulajdonában maradhatott.
A háború után Bory Jenő nem hagyja magára az igencsak megtépázott építményt. Halála pillanatáig javítgatja, csinosítja. 80 éves korában, 1959-ben távozik ebből a világból. Szeretett felesége 89 éves koráig él, 1974-ben hal meg.
A már említett dédunoka így vall a családról: „Bory Jenőnek három gyereke volt és hét unokája. Én a dédunoka generációba tartozom, legalább húszan vagyunk, de vannak ük-, sőt szépunokák is. Mindenki, aki a Bory-várban dolgozik, családtag. Évente kétszer családi összejövetelt tartunk, megbeszéljük a vár esedékes ügyeit, a felújítások menetét.” A Bory család nagyon összetartó, aki csak tud, fő- vagy mellékállásban itt vállal munkát. „Be van osztva, hogy ki mikor mit csinál. Melyik héten melyik család felelős a rendért, vagy ül a pénztárban – mindig más kerül sorra. Unokatestvérek, házastársak, nagynénik, ki hogyan ér rá. Kislány koromban például sokat ültem a képtárban, és figyeltem a látogatókat. Ma a honlapot kezelem, mert a munkám mellett erre jut időm.
A dédapa, bár eredetileg nem ez volt a célja, gyönyörűen egyben tartja a családot. Vannak, akik ott is élnek a kastélyban, de a lépcsők miatt az idősebbek elköltöztek. „Korábban a szüleim is itt laktak, a nyarakat a sok unokatestvér mindig itt töltötte. Nagy élet volt ilyenkor, különösen 5 óra után, amikor a vár bezárt” – meséli Monika. A kastély ugyanis mindig idegenforgalmi nevezetesség volt. Az utóbbi időben megnőtt a látogatottsága, hétvégén sokszor hosszú sor áll a bejáratnál.”
Van e szebb és nemesebb az ilyen szerelemnél, amely túlélt mindent, még azokat is, akik miatt létrejött? Aligha. Bory Jenő és Komócsin Ilona házassága és egymás iránti tiszteletük és szerelmük példa lehet az utókor számára.
Kép forrása: Szentesi Mozaik
