Már elmúltál negyven, ötven, hatvan, ki tudja mennyi, mert egy idő után a boldog szülinap már nem feltétlenül boldog, főleg, mert számolni sem akarod.
Hihetetlenül sok minden van mögötted. A legtöbb dolgot már rég elfelejtetted, vagy apróságnak véled, mert már elvész a távoli múltban. De állj meg egy percre és gondolkozz el!
Csalódtál az emberekben? Csaptak be barátok, ismerősök vagy ismeretlenek? Valószínűleg igen, és minden csalódás nagyon fájt. Mégse haltál bele, fölkeltél a padlóról, és most legyinteni tudsz az egészre. Pedig nem voltak egyszerű dolgok.
Tettél olyasmiket, amikre nem vagy büszke? Hagytad, hogy megalázzanak, megbántsanak, kisemmizzenek? Érezted, hogy ennél rosszabb már nem jöhet? Bizonyára sokszor, de nézz vissza! Megráztad, összekapartad magad és most itt vagy. Erősebben és bátrabban, mint eddig bármikor, mert akármi történt, mögötted van.
Voltál szerelmes és hagytak el akkor is, ha szíved-lelked beleadtad? Érezted úgy, hogy ennél jobban nem lehet szeretni, nem lehet több figyelmet, törődést adni? Persze, hogy voltak ilyen évek, de akinek ez kevés volt, aki nem értékelte, elment, hogy a saját útját járja. És te nem haltál bele, bár fizikailag fájt tested minden porcikája, mert a hiánya mély sebeket ütött rajtad.
Veszítettél el valakit, aki soha nem jöhet már vissza? Igen, mindannyian megéltünk már hatalmas, visszafordíthatatlan tragédiákat, amikor nem értettük, hogy reggelente hogyan vagyunk képesek felébredni, pedig éjjel még abban reménykedtünk, hogy örökre elalszunk. És nem következett be.
Ne halj bele más életébe, ne halj bele mások szavaiba vagy tetteinek következményébe. Azok róluk szólnak, és te nem ők vagy. A te erődet, határaidat és elszántságodat senki át nem élheti, és meg nem érti. Mondhat bármit, de te vagy az egyetlen érző, gondolkodó lény ezzel a testtel és lélekkel a földön.
Ne halj bele egy kritikába, egy csúfos kudarcba, egy szakításba és elhagyásba. Azért ne tedd, mert ettől senkinek nem lesz jobb, vagy rosszabb. Ha mégis, neked az sem számítana már.
A te egyszeri és megismételhetetlen életed azért jó, azért szép és különleges, mert te éled meg. Nem egy celeb a tévében, nem a szomszédod, akinek új kocsija van, nem a barátod, aki milliókat keres. Minden sikered, örömöd, tapasztalásod beépül a lényedbe, és nem kell különlegesnek lenned, hogy szeresd az életed, hogy el tudd fogadni azt, aki vagy.
Ne halj bele, ha nem vagy tehetséges, sikeres, szép, netán fiatal! Minden egyes dolog, amit állandónak és fontosnak tartottál életed egy bizonyos szakaszában, változik.
Természetesen öregszel, átalakul a tested, őszülsz vagy kihullik a hajad, de akárhogy is van, akkor is te te maradsz az emlékeiddel, azokkal a percekkel, amelyekben jelen voltál. Te vagy, aki egyszer mosolyra bírtál egy hisztiző gyereket, biztattál valakit, aki nem akart tovább küzdeni a céljaiért, vagy mondtál valami megnyugtatót egy ismerősnek, aki feleslegesnek érezte magát a világban.
Oly ritkán veszed észre valódi fontosságod a világban. Nem a hangoskodás, a harsány kivagyiság, a közösségi oldalak hamis boldogságképe számít. Soha nem látunk a mosoly mögé, a bánatot meg nem posztoljuk ki. Az lenne a fontos, hogy ebben a hazug, álszent, kifelé vigyorgó világban mi önmagunkat lássuk értékesnek. Nem eltúlozva, nem győzködve, hogy nélkülözhetetlen a mi kis fogaskerekünk a gépezetben, hanem egyszerűen, épp amikor csak tesszük a dolgunkat, és rájövünk, hogy minden rendben van.
Ne halj bele semmibe! Élni, érezni, levegőt venni, nem fájni a legjobb dolog a világon. Ezt kellene megértened.
fotó: Pinterest
