Lassan, de biztosan felnő egy olyan generáció, ami abban a tévképzetben él, és hogy csak annak van értéke, ami nagyon sokba kerül. A mai fiatalokkal el lehet hitetni, csak nagyon sokszor kell mondogatni a különböző fórumokon, Instán, TikTokon, hogy a jó cipő 200 ezerbe kerül, és te akkor vagy értékes, ha drága a telefonod, a pólód van, vagy ha olyan órát veszel, ami vagyonokba kerül. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy szüleid csak akkor szeretnek téged, ha megveszik neked erőn felül a márkás cuccokat, ha hagyják, hogy kedvedre követelőzz, és elhitesd velük, hogy mások is hasonlóképpen gondolkodnak, és téged semmibe fognak venni, ha nem villogsz a holmijaiddal. Sajnos ez utóbbi nem hazugság, mert a mai tinik jó része valóban abban a hitben él, hogy az életben neki jár minden, főleg amit kigondolt magának. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy mindez nem fedi teljesen a valóságot, hiszen létezik szegénység is, természetesen részben igaza lenne, mert legyen bármekkora válság vagy infláció, az ország bizonyos területein ezt kevéssé lehet megérezni. De nem gondolhatjuk azt, hogy csak az létezik, amit a közvetlen környezetünkben tapasztalunk.
Vannak olyan felnőttek, akik ehhez az óriási vásárlási és nagyzási hóborthoz asszisztálnak. Versenybe hozzák magukat, mert úgy érzik, csak akkor lesznek jók, vagy értékes szülők, ha a gyerekeik, jelen esetben a kamaszkorban lévők minden kívánságát lesik, és nem törekednek arra, hogy megmutassák nekik, a világ nem a tárgyak birtoklásából áll. Ezért, hogy gyerekük ne szenvedjen semmiben hiányt, és itt nem akármilyen körülményekre gondolunk, nem a fűtésre, ennivalóra, tiszta holmira, inkább plusz munkát vállalnak, kölcsönöket vesznek fel, és belehajszolják magukat abba az illúzióba, hogy ez a mai társadalom elvárása. Nem, semmiképp nem az, ez a mai követelőző ifjúságé, akik kihasználják szeretetfüggő szüleiket, és érzelmi zsarolással kikényszerítik, hogy olyan tárgyak kerüljenek a tulajdonukba, amikre nincs is szükségük. Valljuk be, sok márkás, dizájnos póló, nadrág vagy kabát nem tud többet, mint a másolataik vagy az olcsóbb kivitelben készültek. De fogjuk rá, hogy más a minőségük, hogy sokkal tartósabbak, ám a mai világban senki nem akar tartós holmikat, hiszen a tinik a divatot jobban követik bárki másnál. A tavalyi cipő vagy táska már nem lehet jó, mindegy mennyibe került, egyszerűen azért, mert elmúlt felette az idő.
Ma senki nem akar olyan cipőt hordani, ami két évvel ezelőtt trendi volt, de még most is tökéletes. Ugyanígy vannak a legtöbben a telefonnal, laptoppal, táskákkal, órákkal, nem beszélve a kocsikról.
A másik kardinális kérdés ma az utazás. Már nem az a fontos, hogy valaki volt-e nyaralni, vagy hogy érezte magát, hanem csak az, hogy hol. Hadd ne mondjuk, a legdrágább úti cél a legmenőbb vagy az, ami legütősebb hely volt, és senkit nem érdekel egy szomszédos ország, pláne Horvátország, ahol minden magyar megfordult az utóbbi tíz évben. Legyen az csak Balli, Zanzibár, Dominika, és lassan ott tartunk, hogy Dubai is kézzelfogható valóság lesz, nem beszélve Egyiptomról vagy a Kanári-szigetekről.
A mai fiatalok terheit az idősebb generáció nehezen érti, mert felfoghatatlan számukra, hogy miért nem örülnek egyszerűbb dolgoknak, bezzeg régen…De ez nem teljesen az ő hibájuk, hiszen a szüleik tettek róla, hogy vágyaik magasabbra helyezésével követelőzzenek, bíráljanak, és elvárjanak olyasmiket, aminek hiánya búskomorságba taszítja őket. Manapság nem ritkán fordul elő, hogy azért vásárolnak a szülők, hogy a gyerekük ne legyen szomorú. Vajon mikor változott meg a világ annyira, hogy nem bírjuk el gyerekeink szomorúságát, ami szimplán azért történik, mert nem teljesül egy kívánságuk? Vajon mi történik, ha nem jutnak ahhoz, amire vágynak? Régen megrántottuk volna a vállunkat, és közöltük volna, hogy mindent nem lehet megvenni, megkapni. Ma sokaknak összeugrik a gyomra, és úgy érzi, csődöt mondott, mert nem tudta pénzben, tárgyakban kifejezni a szeretetét.
Egyre ritkábban mernek a szülők nemet mondani, mert azt hiszik, a gyerekük nem bírja elviselni, beleroppan, és valami olyasmit tesz, ami miatt később önmagukat hibáztatják. Tény, hogy a mai tinik egy része mintha puhább és lágyabb lenne lelkileg, mint régebben, de ennek oka van. Az okok között szerepel az, hogy nincs feléjük elvárás, nem kell túlságosan igyekezniük, hiszen mindent megkaphatnak, ha nagyon akarják, és semmit az égadta világon nem kell adniuk cserébe. Nem várják el tőlük, hogy tanuljanak (jaj, az iskola kemény és fárasztó, nehéz a tanagyag, a táska és minden rossz, ami nem szórakoztató), az se kitétel, hogy segítsenek otthon (te csak pihenj, úgyis fáradt vagy, sok a tanulnivalód, meg azok a nagy elvárások, amiket meg kell élned), nem kell részt venniük semmi olyasmiben, amihez nincs kedvük (családi események, a nagyszülők látogatása kamaszkorban, kimozdulás a négy fal közül, ahol nagyon jól lehet telefonozni és gépezni).
Ma azzal, hogy ugyan ki olvas már könyveket, ki ír helyesen, kinek fontos a szép beszéd, az értelmes megnyilvánulás, el is intézünk mindent. Egy tinilányt elvétve lehet rávenni, hogy mosogasson (minek, ott a mosogatógép, és különben is mi lesz a műkörmével), főzzön (az uncsi, csak akkor nem lenne az, ha valami különlegeset csinálhatna, na nehogy már krumplis tésztát!), hogy vasaljon (jó van az úgy), de a fiúk is felmentést kapnak minden alól. Alig marad már valaki, aki egy szöget be tud verni a falba, ás a kertben (jaj, csak a háta le ne szakadjon), füvet nyír, esetleg munkát vállal, hogy zsebpénze legyen. Kivételek persze még akadnak. Szerencsére. De ha azt gondoljuk, hogy azért, mert a mi gyerekünk rendes és segítőkész, akkor mindenki az, bizonyára meg fogunk lepődni a szomszédban, a barátoknál és ismerősöknél.
Mivel gyerekeinknek azt tanítjuk, hogy bátran követeljenek mindent, hiszen mi azért vagyunk, hogy a szeretet nevében kívánságokat teljesítő aranyhalakat játszunk, egy idő után meg fogunk döbbenni, ha azt látjuk, semmi sem elég. Hiába mondjuk már ijedten, hogy egy Nike 50 ezer?! Naneee! A gyerekünk gúnyosan közli majd, hogy az épp a gagyi fajta, ő nem olyat szeretne, hanem a 175 ezreset, amit ugyanúgy szétrúg hónapokon belül, ahogy az olcsóbbat. Mivel nem akarunk konfrontálódni, ugyanis egyre többen tartanak a saját gyerekeiktől, no meg abban a tévhitben vannak, hogy ha mindig igent mondanak, akkor majd szeretni fogják őket, megvesszük. És a kör bezárul. A fiatal megtanulja, hogy érzelmileg zsarolhatók vagyunk, pláne, ha még elkövettük a bűnt, hogy elváltunk. Akkor még jobb tereppé válunk.
Összegezve elmondhatjuk, hogy a szeretet nevében hibázunk a legtöbbet, és követjük el a legtöbb vétséget. Nem nevelünk életre, kudarctűrésre, kitartásra, a kis dolgok értékelésére. Tisztelet a kivételnek. És majdnem mindig ugyanaz a közhely mögé bújunk: nekem nem lehetett, akkor a gyerekemnek hadd legyen meg mindene! Ez szép elgondolás lenne, ha az embernek a minden néha elég lenne. A kamaszok is így vannak ezzel. Az ELÉG nem létezik.
Kép forrása:Pinterest
