A férj
Válni akarok. Vagy nem is tudom már. Inkább az jár a fejemben, hogy az ember miért akkor akar valamit, amikor elveszítheti. Vacak érzés látni, hogy a nejem flörtöl. Azt is, hogy kivetkőzött önmagából. Sokkal jobb volt, amikor unalmasnak láttam. Erre most itt van egy az új nő, csinos, riszálja magát és én meg olyan dühös vagyok, mint egy sértett kamasz.
Másnap reggel, amikor lementem reggelizni, nem láttam sehol. Felhívni nem mertem, de időközben rájöttem, hogy túrázni ment a szigeten egy társasággal. Én meg ettem és napoztam órákon keresztül unalmamban. Egyiket se kellett volna. A futás eszembe se jutott, pedig levezethette volna a feszültségem.
Két óra múlva úgy leégtem, hogy csak szédelegve jutottam el a szobámba. Főtt rákként hevertem az ágyon és hányingerrel küzdöttem. Ez hát a nagy nyaralás, morfondíroztam. Öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyesmivel szórakozzak, gondoltam, más terv kell. Meglesni egy feleséget nevetséges, utána koslatni még inkább. Ha válni akarok, akkor legyek már keményebb, súgta egy kisördög a fülembe. Milyen igaz. Miközben feküdtem a hűvös szobában, már magam sem tudtam, mit is szeretnék valójában. Otthon az üzlet pangásnak indult, hiányoztam a kuncsaftoknak. Már ha nem hazudnak. Hívogattak és jó nyaralást kívántak, de nem felejtették el hozzátenni, hogy majd akkor jönnek csak az üzletembe, ha otthon leszek. Na, ez csodás, akkor tíz nap kiesik.
Három választásom lehet, jöttem rá félkábán a légkondi árnyékában a forró tengerparti szállodában: vagy keresek valami jó nőt, és azt teszem, amit Zsóka, vagy nem teszek semmit és hazamegyek, de az is lehet, pihenek és még nem megyek haza, mert végre kiszabadultam a városból, minek rohannék vissza? Elvégre ez volt a vágyam. Vigyázz, mit kívánsz, gondolná bárki, és amint látszik, befürödtem ezzel a kívánsággal.
Este nyolckor összeszedtem magam és lementem vacsorázni. Egész nap nem ettem rendesen, csak marhaságokat, így amikor megláttam a terülj asztalkámat, összefutott a nyál a számban. Itt tudták, mi kell egy fáradt turistának, akit megcsal a felesége. Teleszedtem a tányérom, amikor megjelent az asszony. Földig érő mintás ruhát viselt, amilyet még soha, és a haja is fel volt tűzve, de nem ám úgy lófarokba, ahogy otthon. Azonnal megakadt a torkomon a falat, hát amikor még észrevettem azt a nyomorultat, aki mellette sündörgött. Rám nézett, köszönt és a lehető legtávolabbra ültek le.
Ami ezután jött, rosszabb volt, mint egy humorosnak szánt film. Hirtelen megjelent egy csoport, elárasztották a helyet, hangosak voltak és idegesítőek. Majd egy nő megkérdezte, leülhet-e hozzám a barátnőjével, mert nincs máshol hely. Habzsoltak, visongtak, persze valami északi nép lehetett, mert nem értettem egy szavukat se, de mindegy is volt. Megint sokat ettem, de nem bántam. Próbáltam nem nézni Zsókáék felé, nem ment könnyen. A fickó nem ért hozzá, de olyan negédes volt, hogy azt vártam, lefolyik a székről, mint az olvadt méz. Miközben puffogtam, előkerült egy újabb nő a kutyájával, aki egyenesen hozzám rohant, és se szó, se beszéd beleharapott a lábamba. Erre felordítottam, pedig csak egy apró jószág volt, az mozdulat, ami kísérte, hevesebb volt. Fellökte a vizeskancsót, annak tartalma az asztaltársam ölébe folyt, mire a kutya ugatni kezdett, és elvégezte dolgát az asztal lábánál. A vizes nő szitkozódott, érti ezt az ember akkor is, ha nem magyarul teszi, a kutyás röhögött, a felszolgáló elsápadt, a kutya meg mint aki jól végezte dolgát, engem nézett.
A harapás nem volt jelentős, de nem szerettem volna, ha megismétlődik, ezért a nőre néztem idegesen, mire ő elmosolyodott, és akcentusos magyarsággal ennyit mondott:
– Rudi, te semmit nem változtál!
Rámeredtem. Nem hiszek a véletlenekben, de a csodákban sem. Az előttem álló hirtelen ismerős lett, de nem tudtam hová tenni.
– Juditka! – mondta nevetve. – Elsőben én voltam a szerelmed, akit el is jegyeztél egy műanyag karikával! Emlékszel?
– Úristen! Persze, évekig szomorkodtam, amikor elköltöztetek! Sose ismertelek volna meg!
Valóban nem, mert hol volt már az a kislány, akiért úgy odavoltam, és hetekig sírtam esténként. Anyám már megfenyegetett, hogy ha nem hagyom abba, kórházba vitet. Nem volt nagy érzéke a szerelmi bánatokhoz.
– Jól vagy? – kérdezte a nagyvilági nő, aki már rég nem a kis Juditka volt, csak egy hülye kutyatulajdonos.
Mielőtt válaszolhattam volna, megjelent a pincér, feltöröltek mindent, a másik két nő elszivárgott, én meg azon töprengtem, hogy a kutyát kilőném rakétával a Holdra, de azt is, aki kitalálta, hogy bejöhet egy étterembe. Jól voltam, az ijedtség már viccesnek tűnt, ezért bólogattam.
– Na, gyere, igyunk meg valamit, és meséld el, mi történt veled úgy negyven év alatt!
Amikor kimondta, feszengeni kezdtem, de a szemem sarkából lestem Zsóka megnyúlt képét, és elvigyorodtam. A kutya végig követett a tekintetével, de nem mozdult. Előre engedtem a hófehér nadrágkosztümös Juditkát, majd hagytam, hogy a hülye eb kövesse. Mindenki minket nézett, ahogy kivonultunk és ezt most nem is bántam.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
