A férj
Az edzés… Hadd ne káromkodjak, nem szokásom, de azért Laci haverja, az a nyikhaj edző elmehet akárhová. Másnap alig álltam a lábamon. Igaz, hogy mondta, hogy ne erőltessem, de nem akartam szégyenben maradni. Állítólag majd függő leszek és szeretni fogom. A kérdés, mikor. A válasz, ha meglátom a változást. Én viszont csak azt vettem észre, hogy a feleségem jókedvű és az új haja fantasztikus. Mintha kicsit a régi nő lenne, még a gyerekek előtti.
Holnap fogászat, aztán fokozatosan kicserélődöm, vagy csak a fogaim? Magam sem tudom. Laci nem röhögött rajtam, elmondta, hogy ő is hasonlóképpen érezte magát. Egy év is kellett hozzá, mire észrevett valami kedvet magában. De attól kezdve nem jajgatott, mert a neje is megállás nélkül dicsérte. No, meg tisztelte, ami a mi házasságunkból is alapvetően hiányzik. Az üzletbe csak jöttek, jöttek a kuncsaftok, és ez arra volt jó, hogy eltereljem a gondolataimat egészen addig, amíg meg nem érkezett Ágota, a környék mindentudója. Persze csak hozzám akart jönni, hozta a szokásos túrós palacsintát, de most nem volt kedvem hozzá. Ricsi is megmondta, hogy a gyúrás akkor hatásos, ha az étrenden is változtatok. Láttam rajta, hogy kicsit megsértődik és duzzog, de nem zavart. Új hajszínt akar, unja a barnát. Gondoltam, némi melír feldobná, de közölte, vörös és semmi más. Érdekes választás, nyugtáztam, és előre tudtam, hogy nem fog neki tetszeni. Kikevertem a színt, közben a hátam és a derekam is sajgott, nem beszélve a lábamról. Mintha valaki súlyokat rakott volna az izmaimra és azokkal együtt kellett megtennem a napi húszezer lépést.
– Mondd, édes Rudikám – kezdte, – miért nem hozzád jár a feleséged vágásra? Láttam tegnap annál a fura fazonnál. Nem mondom, hogy rossz lett, de azért, ha olyan férjem lenne, mint te, nem mennék máshoz.
– Kedves Ágota, jobb így mindkettőnknek. Ez az ő döntése, és én tiszteletben tartom.
– Te remek férj vagy! Ezt nem sokan hagynák – tette hozzá, és nagyot sóhajtott. Ez a sóhaj nem tetszett nekem. Láttam a tükörben, hogy kifúrja az oldalát valami, de nem volt kedvem faggatni. Mintha attól féltem volna, hogy olyasmit mond, amit nem szeretnék hallani. Olyasmit mondott, bár nyelte le volna inkább a nyelvét.
– Az az Alfréd vicces figura, azt mondják… A nők bolondulnak érte…Már ne is haragudj, de el kell mondanom, hogy láttam a nejed vele enyelegni.
– Enyelegni? – hördültem fel, mire az egyik fodrászlány is felkapta a fejét. A kapafogú Jucus, akiről az a hír járta, hogy nemcsak nálam dolgozik. Én nem avatkozom más dolgába, így sose kérdeztem meg tőle.
– Jó, kávézni!
– Láttad őket? Hol?
– Hogy pontos legyek, nem én, hanem a húgom. Csak azért szólok, hogy jobb, ha vigyáztok vele, messziről jött, nem tudjuk, miért van a faluban.
– Város ez már! – szólt közbe Jucus, és megcsóválta a fejét. Mindenki tudta, hogy a fodrászat a kollektív pletyka színhelye, de eddigi munkám során én még sose voltam terítéken. Szíven ütött. Alfréddal? No és? Én is beszélgettem már más nőkkel, sőt naponta ezt teszem, mégse vagyok rossz ember. Megrántottam a vállam, és frappáns válasz helyett ennyit mondtam:
– Á, biztosan azt beszélték meg, milyen lenne, ha a két üzlet egyesülne… Engem már nem tud meggyőzni, bizonyára a feleségem felől közelít. – Ebből egy szó sem volt igaz. Hazudtam, hogy csend legyen. Lett is, mert Ágota álla leesett, és nem tudta eldönteni, higgyen-e vagy se.
Folytatjuk…
