A feleség
Rudi hazudik. Ő is találkozgat valakivel, pedig nem is váltunk el. Tudom, én se vagyok jobb nála, de akkor is. A saját marhaságainkra könnyebb mentséget találni…Vagy nem is könnyebb, de ha az ember már nem szerelmes a másikba, talán még keresi is a hibáit. A gyerekeink szerencsére nem sejtenek semmit, mert még hallgathatnánk, hogy mekkora bolondok vagyunk. Azt hiszem, efelől nincs kétségem. Viszont a férjem, aki még nem ex, kezd alakulni, és valljuk be, jobban néz ki, mint eddig. Azt gondolom, ideje leülni és megbeszélni, érdemes-e válni, és ha nem, miért nem. Ezért úgy döntöttem, egyik este kezembe veszem a dolgokat. Rudi hazaért az edzésből, kellően le volt fáradva, gondoltam, ha le kell rohanni szóban, akkor jobb alkalmat nem találhatnék.
– Figyelj, beszélnünk kellene! – kezdtem óvatosan, és közben egy nagy tál pattogatott kukoricát tettem az asztalra. Az evés mindig eltereli a figyelmet a sérelmek részletezéséről. Ezt a hosszú évek tapasztalata mondatja.
– Most? – kérdezett vissza, de nem akartam gonosz választ adni, csak bólintottam.
– Továbbra is válni akarsz? Nem vagy elégedett a mostani életeddel? – kérdeztem, mintha hülye lennék, de valahogy fel kellett vezetni a beszélgetést. A mindennapi életben csak sablonmondatok vannak, nem tud mindenki olyan szépen, lelkileg megalapozottan fogalmazni, mint a filmekben.
– Gondolom, ez most csapda! Mondtam, hogy igen. Ne menjünk bele, jobb lesz nekünk külön! Vagy te, Zsóka nem így gondolod?
– Jobb lesz. Új élet?
– Nem tudjuk, mennyi van hátra, éljünk úgy, ahogy szeretnénk. A házasságunk kifújt, hagyjuk, hogy valami új kezdődjön.
– Egy fiatalabbal? – szóltam élesen, és már tudtam, hogy benne is vagyunk a klisékben.
– Mással, mondjuk így. – Rudi a tál felé nyúlt, majd megállt a keze a levegőben. Rám nézett hosszan és kedvesen. – De hát te is erre vágysz, nem?
– Nem tudom, mire vágyom. Vagy igen, de az lehetetlen…Fiatal akarok lenni, szép, lelkes és szenvedélyes.
Elnevette magát.
– Szeretem, hogy őszinte vagy. Tudjuk, hogy visszafelé nem megy az idő. Én attól félek, hogy úgy múlik el, hogy a végén sajnálom fogom azokat a dolgokat, amiket nem tettem meg.
Értettem, amit mond, de elfutott a méreg. Tényleg az az élet célja, hogy mindig jó legyen nekünk? Valóban nem számítanak az addigi élmények, mert megfakultak? Fontos-e a család, amely még mindig a mi családunk? Nem tudtam eldönteni, hogy az újtól félek-e, vagy az zavar, hogy én nem vagyok annyira haladó szellemű, mint a jelenlegi férjem, aki pár hónap alatt megváltozott? Lehet, hogy mégis jobban és mélyebben szeretem, mint hittem, vagy ez nem más, mint a magánytól való rettegés?
– Zsóka, valld be őszintén, hogy nem szeretsz engem… Unsz és folyton kritizálsz. Nem érdekelnek a terveim, a vágyaim se. Jobb lenne, ha nem bántanánk tovább egymást.
Álltam és néztem az embert, aki mintha nem az lenne, akit megszoktam. A megszokás baromi erős tényező. Felülír mindent. A kényelem nem hagyja, hogy valami újba kezdjek? Meglehet, hogy valóban neki van igaza? Kezdtem elfogadni, hogy van olyan közös élet, amit nem érdemes együtt terelgetni?
– Jó – mondtam végül csendesen. – Akkor adjuk be a papírokat, és lépjünk.
– Helyes! Ugye, nem kell elköltöznöm addig, amíg nem dől el az egész?
– Felőlem maradhatsz, de nem hozhatsz ide senkit. Világos?
– Eszembe se jutott. Te megbolondultál?
– Ismerem a fiatal nőcskéket, szeretnek azonnal beleülni a készbe.
Rudi megint nevetett.
– Okos asszony vagy, de nem vagyok őrült. És persze te is itt laksz még… Képes lennél megverni. Akkor most nézném a filmet, ha nem bánod.
Elfordult, és a tévé kapcsolója után nyúlt. Bekapcsolta, és egy ősrégi fekete-fehér filmre váltotta a beszélgetésünket. Ennyi. Bármilyen nehéz elhinnem, vannak házasságok, amelyek nem robbannak, amikor elmúlnak, hanem leengednek, mint a bicikli kereke, ha királydinnyével találkozik. Néztem pár másodpercig, és rájöttem, nincs min görcsölnöm, csak keresnem kell valamit, ami leköti az energiám. Ekkor jutott eszembe, hogy el fogok utazni. Messzire, nem a Balatonra. Fogtam a telefonom, és úgy gondoltam, egy jó utazási iroda biztosan segíteni fog. Jöjjön egy nagy kaland, mondjuk Görögországban? Vagy legyen más déli ország? Egészen felvillanyozott a gondolat. Unalomnak annyi, jöhet a változás. Még szerencse, hogy van egy kis félretett pénzem. Apám után maradt, nem a kosztpénzt csaltam el…
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
