Amikor a többiek azt mondták, nem vettek észre semmit, hazudtak. Elfordították a fejüket, vagy a kiskonyhában összesúgtak, hisz ki kellett beszélniük Ágit. Az első kék foltoknál még a kevésbé rafináltak elhitték, hogy nekiment a falnak, még azt is, hogy leesett a kamrában a létráról, és attól kék a karja, de a harmadik alkalommal, amikor „baleset” érte, már a legnaivabbak se gondolták, hogy ezek véletlenek. Volt, aki meg merte kérdezni tőle, hogy minden rendben van-e, de ilyen ostobaságot csak az kérdez, aki nem várja ki az igazságot. Hogy lenne rendben, ha az embert megalázzák és meg is ütik, pedig úgy hiszi, megtalálta a nagy szerelmet? Volt olyan, aki kaján vigyorral megjegyezte, hogy a pénz számolva, asszony verve jó, de azonnal elhallgatott, amikor néhányan undorodva elfordultak tőle, ám volt, aki nevetett. A legrosszabb azonban Kati reakciója volt, akit Ági legkedvesebb kolléganőjeként tartottak számon. Ő szimplán közölte egy habos lattét kortyolva, hogy tovább kell lépni és kész. Ugyan mire vár Ági, tán, hogy agyonverjék. Hogy ez nem ilyen egyszerű, őt nem érdekelte.
Ági harmincnégy volt, egyedül nevelte a fiát, miután a férje évekig csalta, majd elhagyta valaki másért, aki terhes maradt tőle. Azóta gyors egymásutánban két gyerekük is született, és Benedek nem törődött már elsőszülöttjével, csak a tartásdíjat utalta kínkeservesen, folytonos csúszással. A lány ott maradt egyedül, egy garzonban tengődtek, és a négyéves fiúcska lassan nem is emlékezett az apjára. Ő pedig arra nem emlékezett, milyen az, ha valaki szereti, ha mellette van. Nehezen talált magára, és sokáig gondolni se tudott új kapcsolatra, de a hosszas nyösztetés után, beadta a derekát. Legfőképp anyja vészjósló kijelentései miatt regisztrált egy társkeresőre. Be kellett bizonyítania neki, hogy felfigyel rá valaki. Hogy majd akkora szerencséje lesz, hogy egy orvos, arra nem is számított.
Árpád maga volt a megtestesült álom. Nem, még annál is több, mert az amerikai sorozatok orvosai mind magasak és dögösek voltak, de az ő jelöltje még empatikus és kedves is eleinte. Olyan figyelemmel hallgatta őt, ahogy senki. Dicsérte agyba-főbe, és már ennek gyanúsnak kellett volna lennie, mert Ági nem volt különösebben érdekes lány, inkább csak egy szorgalmas óvónő, aki azt hitte, hogy munkája nélkülözhetetlen, ezért rengeteg helyettesítést vállalt, ha be kellett ugrani valaki helyett, ő mindig kéznél volt.
A csapda készen várta, és ő úgy lépett bele, hogy még boldog is volt, hogy áldozat lehet. Voltak jelek, mert azok mindig vannak. Árpád már az ismerkedésük elején úgy megalázott egy fiatal pincért egy jónevű étteremben, hogy annak kis híján azonnal felmondtak. Pedig csak elcserélte a bort. Akkor fáradtsággal magyarázta reakcióját. Olykor leszólta a munkatársait, de aztán nevetve korrigálta magát azzal, hogy bizonyára ő se tökéletes, de nem gondolta komolyan. Ő az volt. Hatalma és befolyása volt mindenki felett, de Ágit az elején még kímélte. Szép lassan beetette, és amikor a horgára akadt, akkor kezdte leckéztetni. Finoman szóvá tette neki, hogy túl színesen öltözködik, és olyan, mint egy faluszéli cigányasszony a virágos szoknyáiban. Aztán a kabátjaiban talált hibát, amik szerinte öregesek voltak. De a frizurája se maradhatott ki, így a barna göndörhajú lányból szőke vasalt hajú lett. Ő úgy magyarázta, hogy törődik vele, és különben is nagyon fontos, hogy úgy jelenjen meg mellette, hogy büszke lehessen rá. A lány észrevétlenül fogyott tíz kilót, pedig előtte is csak hatvankettő volt, így azonban zörögtek a csontjai, a mellei meg eltűntek. Mivel mindezért dicséretet kapott, nem bánta.
Az első komolyabb összezördülésnél megcsavarta a karját. Bőre szinte felgyűrődött, és azonnal piros foltok keletkeztek rajta. Tél volt, ezeket el lehetett takarni egy bő pulcsival, de amikor legközelebb meglökte, és nekiesett a szekrény sarkának, azt már nehezebben lehetett titkolni, ugyanis feldagadt az arca. Kati akkor még élénken érdeklődött afelől, hogy mi történt vele, de utána tüntetően elkerülte. Megérdemli, mondta egyszer valakinek, hiszen nem változtat az életén. Megérdemlem, gondolta Ági is, aki ismerte Árpád szebbik oldalát is, ami lenyűgözte.
A férfi olykor apróságokkal kedveskedett neki, elmondta, mennyire szerencsés, hogy egy olyan nőt talált, aki odaadó és türelmes. Ám amikor nem volt jó passzban, leordította, vagy közölte vele, hogy ostoba óvónő, aki nem viszi semmire az életben, mert onnan nincs felfelé, és még jól se keres. Ekkor már rég Árpádék házában laktak, a kis garzont hosszas rábeszélés után eladta, és a környék, ahová költöztek, szebb volt, mint Rózsadomb. Fia magánoviba került, ahol foglalkoztak a dadogásával, és minden évszakban nyaralni mentek. Árpád azonban az idő múlásával már nem akart sok időt tölteni otthon. Konferenciákra járt, továbbképzéseken vett részt, vagy épp plusz műszakokat vállalt. Ági hiába várta meleg vacsorával, sose ért haza időben, de akárkinek említette, azt a választ kapta, hogy ne tegyen úgy, mintha nem tudta volna, ilyen egy orvos élete. Hogy a garzonért kapott pénz hová tűnt, sose derült ki, mert amikor meg merte kérdezni, a férfi visszakézből arcon csapta és azt üvöltötte, hogy fogja be a száját, eltartja, meg a kölykét is, minek faggatózik.
Amikor váratlanul elhunyt az anyja, összeomlott lelkileg. Agyvérzést kapott, és mire rátaláltak, már halott volt. A temetésen Árpád mindenkit elbűvölt mosolyával és figyelmességével. Ágit szorosan tartotta, hogy össze ne roskadjon, aztán sűrű elnézések közepette kocsiba ültette, és hazavitte, mondván, a toron nem tud részt venni, majd ő helyettesíti. Ez így is történt, mert a lány tényleg magánkívül volt a fájdalomtól, miközben párja mindenkiről gondoskodott, aki megjelent a vendégház kis előterében, hogy együttérzését fejezze ki. Kolléganői, köztük Kati is, meg voltak róla győződve, hogy megfogta az isten lábát, főleg, amikor meglátták a pazar berendezést. Mi lehet akkor a nagy házban, súgta Vica, és irigyen megcsóválta a fejét. Ott azonban csak Ági volt, aki nyugtatókkal teletömve szundikált a kanapén.
Két héttel később nem ment be dolgozni, mert kórházba került. Leforrázta magát, és a harisnyája ráégett a lábára. A vízforraló ráborult, ezt állította. Nem volt igaz, ugyanis a leves, amit feltálalt nem volt forró. Árpád megmutatta neki, milyen a valódi forróság, és leöntötte lobogó vízzel, ami a polcon várakozott, hogy kávévá váljék. Azt ordította, hogy még annyit se várhat el tőle, hogy ne langyos szarral várja? Akkor mire tartja?
Ági reszketve próbálta megmagyarázni neki, hogy azalatt hűlt ki a leves, míg zuhanyozott, de felesleges volt minden szó. Hetekig járt kötözésre, és tudta, combja sose lesz olyan, mint régen. Árpád megjegyezte, hogy ő a hibás, mert ha jobban figyelt volna, ilyesmi nem történik meg. Különben is undorodik a sebektől, ami orvos lévén különös mondat volt a szájából. Habár nem sebész volt, hanem ortopédus, de akkor is.
Az óvodában ekkor már néhányan sejteni kezdték az igazságot, de elhinni senki nem volt hajlandó. Biztosan Ági a hibás, mondta Juli. Vagy rosszul főz, vagy lusta, az oviban se túl kreatív, akkor otthon hogy lenne az. Talán túl nagy a szája, és nem becsüli a jót, pedig eltartják, drága holmijai vannak, a múltkor is csak úgy kiugrottak Bécsbe egy jó táskáért, sőt még egy márkás órát is kapott. Akinek ilyen szerencséje akad a neten, az nem panaszkodhat az életre, mondta az egyik dadus, és arra gondolt, vajon neki miért nem jut hasonló, hiszen sokkal csinosabb, mint Ági.
A lány nem magyarázkodott. Elfordult, és sebtében megtörölte a szemét, hogy ne lássák, sír. Tényleg kapott egy jó táskát meg egy órát, és a fia is drága oviban játszhat, bár a dadogása nem javul, de azt senki nem akarta tudomásul venni, hogy ennek ára van. Amikor záporoztak az ütések, amikor karja tele volt zúzódásokkal, akkor csak egy dolog járt a fejében: nincs hová mennie. Lakása elúszott, fizetése pedig nem elég egy albérletre, kosztra és bérletre, pláne, hogy az ovi se olcsó mulatság. Nem a mostani, egy másik se.
Egyik reggel, még korán megkereste az óvodavezetőt, hogy tőle kérjen segítséget, de az asszony széttárta a karját, és tanácstalanul hümmögött.
- Nem tudnád valahogy kibírni, Ágikám? – kérdezte színtelen hangon. – Minden férfi lenyugszik egy idő után. Legyél vele elnézőbb és ne haragítsd magadra! Most már ismered, akkor tegyél a kedvére. Látod, hogy milyen szépen gondoskodik rólatok!
- De…
- Édesem, nincs de. Te választottad, neked kell alkalmazkodnod a helyzethez. Légy hálás a sorsnak, amiért a fiaddal is törődik! Nincs igazam? Te mondtad, hogy szinte minden hétvégén programot csináltok! Mondtad vagy nem mondtad?
- Mondtam…
- Akkor meg viseld el! Biztosan nagy rajta a feszültség. Orvosok ilyenek. Anyukád temetésén is mennyire helyt állt helyetted. És biztosan nem te fizetted azt a drága koporsót!
- Tényleg nem…
- Akkor becsüld meg jobban, és ne idegesítsd apróságokkal. A férfiaknak nyugalom kell, és mi nők ezt biztosítani tudjuk nekik. Süss, főzz neki, és meglátod, minden rendben lesz. Higgy nekem!
Azzal felállt jelezve, hogy részéről a beszélgetés le van zárva. Ági összeszorította a száját, és két szó járt a fejében: nincs kiút. Ő választotta.
