Azt ígérte a heidenau tábor szögesdrótjai közé zárva, hogy visszatér a hitveséhez, akivel olyan kötelék kötötte össze, amelyet csak az érthet meg, aki tudja, a szerelem sose egyszerű, és nincs kitaposott útja az örökig. Gyarmati Fanni nem láthatta viszont férjét, mert a 20. század egyik legszebben író, verseiben szabad költő 1944. november 4-én vagy 9-én meghalt. A pontos dátumot nem ismerjük, és halálának részletes körülményeit sem, de az bizonyos, hogy Abda község mellett tarkólövéssel végeztek vele. Nyolcvan évvel ezelőtt kivégezték a nyilasok őt is, ahogy még sok társát. Haláláért senkit nem vontak felelősségre.
Ha visszarepülnénk az időben, akkor egy összeomlás szélén imbolygó országot látnánk, amelyet magával ránt a náci birodalom. A rendszerszintű kegyetlenség ezekben a hónapokban, 1944 végén a tetőfokára hágott. Az utakon sebesültek, szakadt ruhás civilek, rabok gyalogoltak, vagy terelték őket, hogy eljussanak végcéljukhoz, ami nem ritkán a halál volt. Árkokban halottak hevertek, olyanok, akik feladták az életüket, vagy akiket átsegítettek a jobblétbe, mert képtelenek voltak tovább menni. Mindenhol pusztulás, elhagyott tankok, teherautók, és a romlás bűze. Radnóti Miklós is a menetelők között volt, bár ereje a végét járta. Bár katolikus volt, zsidó származása miatt háromszor is behívták munkaszolgálatra. Ekkor már túl van a bori kényszermunkatáboron is, amelyben embertelen körülmények között dolgoztatták őket.
Őrzésükre Marányi Ede alezredest és keretlegényeit bízták meg. A keret tagja az a Tálas András is, aki az egyik legbrutálisabb és legkegyetlenebb ember, akit a Föld a hátán hordott. Élvezettel ütötte-vágta a foglyokat, és nem ritkán meg is lopta őket. A hadihelyzet változása miatt az ősz első napjaiban ki kellett üríteni a bori tábort, így két részre osztják a munkaszolgálatosokat, és az elsőben szeptember közepén a költő is elindul 3400 társával együtt. A sors furcsa fintora, hogy az első csoport fele odaveszett, de a második csoport őrségén rajtaütöttek a partizánok, és ott mindenki megmenekült. Mondhatnánk szomorú szívvel, hogy mi lett volna, ha… De nem volt ha. A csapat október 15-én érkezett Szentkirályszabadjára, ahol Marányi hét embert azonnal agyon is lövetett, hogy a rendet és a fegyelmet garantálni tudja.
Ezután nem sokkal Radnóti Miklóst huszonegy társával Győrbe vitték két lovaskocsival, kérve, hogy valamelyik kórház vegye fel őket, de mindenhol sebesültek százai feküdtek, így elutasították őket. Ezt mondták, de a valódi ok az lehetett, hogy a kórházak vezetői nem mertek zsidó munkaszolgálatosokat befogadni. Ekkor már annyira vészterhes idők jártak, hogy minden szabotázsért főbelövés járt. Talán ez lehetett az a pillanat, amikor a költő rájött, hogy a Halál, amely addig is a sarkában volt, lassan eléri és magával viszi, más út nem várhat rá. Ami utána történt, valószínűleg parancsra történt, de azokban a hónapokban már sokan nem vártak a paranccsal. Tálas megtette azt anélkül is. Őt egy ideig, ha volt mivel, meg lehetett vesztegetni, de amikor már elfogyott a fogvatartottaknál minden érték, nem volt menekvés. A lovaskocsik ekkor Győrből Abda irányába indultak, mert utol akarták érni a menetet. Ám a Rábca-hídnál lehajtottak az országútról, ami egyet jelentett: a véget.
Huszonkét ember nem menekülhetett, még ha sírt és könyörgött is némelyikük, de biztosan akadt olyan, aki belenyugvással várta a halált. Perceik voltak hátra, és más nem járhatott eszükben, mint a szeretteik, akik vagy nem éltek már, vagy hiába várták a szabadulásukat.
Tálas András leparancsolta a kocsiról a végletekig kimerült munkaszolgálatosokat és megásatta volna velük saját sírjukat. Erre azonban ők már képtelenek voltak, így saját embereinek kellett. Mindezt a huszonkét ember végignézte tudva, hogy ott fogják végezni. A keretlegények egy két és fél méter átmérőjű, másfél méteres gödröt ástak. Úgy ítélték meg, akkora elég lesz. Tálas pisztollyal, a többiek puskával lőtték az árokba a legyengült férfiakat. Volt, akit közvetlen közelről tarkón lőttek. Nem tudjuk hányadik volt a sorban az alig harmincöt éves költő, azt se, mit látott élete utolsó pillanataiban, de már megírta előtte, és hátborzongató arra gondolni, hogy minden be is következett pontosan úgy.
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf,* – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.”
A tömegsírt 1946 nyarán tárták fel. Kabátjának zsebében fényképek, levelek és a híres „bori notesz” volt a költő tíz legmegrendítőbb versével.
Tálas Andrást 1947-ben kivégezték háborús bűneit miatt, de anyagában nincs szó Radnóti és társai kivégzéséről. A bori táborban elkövetett kegyetlenkedései bőven szolgáltattak okot a halálos ítélethez. A keretlegények nem bűnhődtek meg tetteikért. A rendszer nem hagyta magára azokat, akik beléptek a kommunista pártba.
Kép forrása: Pinterest
